Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Kunszt György: Szabó Lajos szemináriumai (esszé)
KUNSZT GYÖRGY Szabó Lajos szemináriumai Egy évvel a második világháború befejezése után Szabó Lajos életének sajátos — sok szempontból a legkiemelkedőbb — csúcsára érkezett. Negyvennégy éves volt, mögötte a Vádirat a szellem ellen*, A hit logikája, a Biblia és romantika, A mammonizmus természetrajzához és az Adalékok a halmazelmélet kérdéseihez című munkák megírása, s 1945-től a Hamvas Bélával és Tábor Bélával csütörtökönként folytatott diskurzusok hosszú sora, amelyekben — sokszor több hallgató jelenlétében — végigelemezték-végigvitatták a háború utáni világ- helyzet legfontosabb problémáit. Egy minden lényeges dilemmára érzékeny világfelfogás vázának és legfontosabb tételeinek talaján állt, készen arra, hogy ezt a világfelfogást sok irányban továbbmélyítse, s megjelenjék vele a nyilvánosság előtt is, gyökeres hatást téve a háború után kibontakozó magyar szellemi életre. Tábor Béláék lakásán, 1946 nyarán, 22 éves koromban láttam először, Hamvas Béla egyik előadásán, amelyet a védákról tartott, s amelyre Kotányi Attila barátom vitt el. Erről az estéről néhány évvel később (1954-ben) a következőket írtam egy belső használatra készült részletes önéletrajzban: „Hamvas Béla már beszélt, mikor megérkeztem. Leültem, s Kotányi Attila odasúgta, hogy melyik résztvevő Szabó Lajos. Nem az asztalnál ült, hanem a háttérben, egy alacsony széken. Észrevette, hogy nézem, s lehunyta a szemét. Olyan nyugodt volt az arca, mint egy halotti maszk, amelyen csak sápadtan dereng át valami igen nagy rezgésszámú idegesség. Igen keskeny, igen hosszú fej, nagydudorú, emelt homlok. Olyan benyomást tett, mint valami titokzatos, és mégis közös szenvedés avatott, előkelő és felelős ismerője. Rendkívüli vonzást, bizalmat, védettséget és megnyugvást éreztem. Sokadiknak, igen röviden és igen halkan szólt hozzá, különös, majdnem szoprán hangon. Fölényesen finom, szinte kényes értelem beszélt belőle. A valóság feszültségét hiányolta Hamvas előadásában, rendkívüli türelemmel, sértő él nélkül, de kibúvót nem hagyva.” Nem sokkal ezután tanúja lehettem, mikor az 1945 és 48 között, zsúfoltan forrongó periódusban, egyszer szélesebb nyilvánosság elé lépett: felolvasást tartott az Európai Iskola egyik összejövetelén. A mindenféle szónoki hatástól tartózkodó, halk belső monológnak tűnő előadás címe: Művészet és vallás volt, s koncepciója és problematikája mintegy merőlegest húzott az akkori Pest szellemi életében domináló összes irányzatra. A közönség szinte dermedt csendben hallgatta végig a felolvasást, s nem követte sem kérdés, sem hozzászólás: a hallgatóság némán oszlott. A halk, nyilvános összejövetelt azonban szűk körben gyorsan dramatizálódó és órákon át tetőző vita követte, Táborék lakásán, amelyen talán kéttucatnyian vettünk részt. Ezen — s néhány hasonló — vitán Szabó Lajoson és Tábor Bélán kívül jelen volt Fülep Lajos, Molnár Antal, Hamvas Béla, Kemény Katalin, Kállai Ernő, Mezei Árpád, Mándy * Tábor Bélával közösen írt könyv. 862
