Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Tábor Béla: Szabó Lajosról (esszé)

megkülönböztetni, mérni, rangsorolni. Ebben a meghatározásban az értékelés jelentésének hordozója az érték. Az értékelés olyan művelet, amit értékekkel végzünk. Nem mintha az érték jelentése evidensebb volna, mint az értékelésé. Az érték többrétű viszony fogalom. Ez először is azt jelenti, hogy az érték, az értékelés és az értékelő csak egymással való bonthatatlan kapcsolatukban léteznek. Másodszor: hogy nincs érték összehasonlítható értékek pluralitása és értékkülönbségek nélkül. Harmadszor: hogy nincs érték érték-választás nélkül, az összehasonlított értékek valamelyikének előnyben részesítése nélkül sem. De mindehhez még hozzá kell fűznünk, hogy egy érték előnyben részesítése maga is érték; maga az értékelés is érték, és maga az értékelő is érték. Így bezárul a kör, és úgy tűnik: az érték önmaga hordozója.

Szabó Lajos értékelméleti előadásaiban utal erre a cirkulusra. „Mind a filozófiai, mind a közgazdaságtani értékelméletek az »érték« szót úgy használják, mint ősjelenséget, amit közelebbről megmagyarázni nem lehet, csak valamiképpen körülírni.. . Nem lehet magyarázni, mert minden magyarázat forrása. Ennyi közösség az értékelméletekkel fenntartható. A különbség csak ott van köztünk, hogy szerintünk, ha az érték ősjelenség-karakterét elfogadtuk, ebből nem következik, hogy ne vizsgáljuk meg közelebbről... Sőt, éppen ezért mindig meg is vizsgálhatjuk.” Ennek a vizsgálódásnak a során jut el Szabó Lajos az alapértékek — logikum, etikum és esztétikum — hármasságának priz- matikus, egymást egymásba sugárzó és egymáson megtörő jellegéhez. De a vizsgálat leglényegesebb eredményét ebben foglalja össze: „Amivel össze kell hasonlítani az »érték« kifejezést, az a »lét«.” Hogy ez konkrétan mit jelent, már egy korábbi feljegyzésében is jelezte: „A lét gondolata az érték gondolatán keresztül tér meg magához (lásd Canterbury Anselmus).” Az értékelméleti előadásokban ez a gondolat úgy szerepel, hogy a lét gondolata és az érték gondolata kölcsönösen egymáson keresztül térnek meg magukhoz, mivel „létezés és értékelés egyetlen valóság két keresztmetszete.” Ezzel jellemzi Szabó Lajos az anselmusi pozíciót. „Az anselmusi pozíció röviden annyit jelent, hogy az érték, az értékelés problémáját magától értetődően és eredetileg azonosnak fogjuk fel a létezés alapvető ősjelenség-formájával.”

Anselmus ProsZogion-jában Isten létezésének bizonyítására vállalkozik. Bizonyításában az érték gondolata mint „a legnagyobb elgondolható” szerepel, a lét gondolata pedig mint Isten létezése, tehát mint a létezést léteztető létezése, a lét forrásának léte. Anselmus gondolatmenete abban foglalható össze, hogy Isten a legnagyobb elgondolható, és aki a legnagyobb elgondolhatót nem valóságosan létezőnek gondolja el, már nem a legnagyobb elgondolhatót gondolja el. A legnagyobb elgondolható tehát csak valóságosan létezőként gondolható el; de a valóságosan létezőként elgondolt legnagyobb elgondolható nemcsak elgondolt valóságos lét, hanem valóban valóságosan létezik. Anselmus kifejezésével: „in intellectu et in re”. Így tér meg önmagához a lét gondolata az érték gondolatán keresztül.

De ha megtér önmagához, el is kellett válnia önmagától. Mikor történt ez, hogyan történt és mit jelent? Ritka pillanatoktól eltekintve szüntelenül történik, de csak akkor érhető tetten, mikor a gondolat előbukkan látenciájából, vagyis szóba kerül. Ez pontosabban annyit jelent, hogy előkerül a szóból, amely látenciája alatt rejtekhelye volt. Hogy a lét gondolata elvált önmagától, nyelv és gondolkodás egységének felbomlását jelenti ennek az egységnek azon a pontján, amit a „lét” szó jelez. Ezt az egységet az állítja helyre — a lét gondolata akkor tér meg magához —, ha újra elgondoljuk, most, a jelenben. De az, hogy

840