Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Tábor Béla: Szabó Lajosról (esszé)
vagy mi az övé — csak aztán elvesztettük. Elvesztettük — ez annyit jelent: nem tudjuk hol van, pedig azelőtt tudtuk. Ugyanaz a hagyomány — a bibliai —, amely arra szólít fel, hogy keressük először az Isten országát, ezt az elvesztést és ezt a nem-tudást bűnnek nevezi. Miért bűn a bűn? Ha csak véletlen baleset volna abban a véletlen télén végtelenben, amit a bűnről szóló bibliai hagyomány Édennek nevez (a bibliai héber szó jelentése: öröm, ugyanaz, mint a görög hédoné) —, ha csak ennyi volna a bűn, honnan venné irtózatos súlyát, amely annyira lehúz, vagy arra kényszerít, hogy dacosan kihúzzuk magunkat, vagyis megőrizzük inkognitónkat önmagunk előtt? A súlyt, ami annyira lehúz, sőt általában a súlyt Franz Baader így határozza meg: „Zentrum-Leere”. Szabadon úgy lehetne fordítani: centrum-üres tér. Ha a centrum helyén űr tátong, rögtön betör az űrbe az a lefelé húzó erő, amit súlynak nevezünk. Franz Baader némelyek által „fizikai romanticizmus- nak” nevezett spekulatív felfogása a fizikai súlyra is kiterjeszti ezt az értelmezést. De anélkül, hogy azonosítanunk kellene magunkat a fizikai romanti- cizmussal, elismerhetjük és kiaknázhatjuk a súly baaderi meghatározásának leíró értékét. A nyelvi empíria tanúsága szerint többféle súlyról tudunk, a fizikai súly csak egyik speciális esete annak, amit súlynak nevezünk, és hogy mit jelent egy konkrét esetben a súly, az dönti el, hogy milyen űrt vesz birtokába. A bűn esetében ez az űr pontosan megnevezhető: mulasztás. Logikailag a mulasztás a maga negativitásával világosan mutatja az űr szerkezetét: nemlétező létező, cselekvésre átváltva: meg nem cselekedett cselekedet. „Az üres tér fixa ideája”, amiről Szabó Lajos annyit beszél, ebben a vonatkozási rendszerben a mulasztás semlegesítése. Minek az elmulasztása a bűn? Franz Baaderhez kapcsolódva Szabó Lajos így válaszolja meg a kérdést: „a bűn önmagunk felvilágosításának elmulasztása.” De Franz Baadertől is elhatárolja magát, mikor az eredendő bűnre utalva így kapcsolja egybe a bűn kérdését a felelősség kérdésével: „Mi követtük el azt a bűnt. De még Jakob Böhme és Franz Baader is áthárítják a belőlem fakadó bűnt a vezető angyalra.” Ezt Szabó Lajos megengedhetetlennek tartja, kitérésnek a bűnnel és felelősséggel való szembesülés lelkiismereti követelménye elől. A bűn nem külön misztérium: ha külön misztériumnak tekintjük, olyan távolságba vetítjük, ahol már nem szembesülhetünk vele. „Csak az egyetlen misztérium kisugárzásait ismerhetjük el” — mondta Szabó Lajos. A bűn eredetét másnak tekinteni, mint az egyetlen misztérium kisugárzásának, az egyetlen misztérium megtagadását jelenti — és a bűn eredetének, vagyis a bűnért való felelősségnek kivetítését a misztérium örökjelenéből a mítosz örökmúltjába. Az ilyen kivetítés mindig álcázás is. A bűnért való felelősség irritál és nyomaszt, ezért kell száműznünk jelenünkből, de ez nem elég: ki tudja, milyen messziről látszik ide az időben. Felismerhetetlenné is kell tenni, át is kell hárítani másra. És ez az egész processzus hozzátartozik magához a bűnhöz: önmagunk felvilágosításának elmulasztása nem olyan folyamat, amelynek passzív részesei vagyunk, hanem önmagunk félrevezetése. Miféle önfelvilágosítást mulasztunk el a bűnben? Miről kellett volna felvilágosítanunk magunkat? És hogyan? Felvilágosítani valakit arról kell, amit nem tud, de tudnia kellene. Mások felvilágosítása és önmagunk felvilágosítása között e tekintetben csak az a különbség, hogy másokat arról világosítunk fel, amit mi magunk már tudunk, magunkat azonban arról kell felvilágosítanunk, amit magunk sem tudunk. Ez persze különleges nehézséget jelent, de nem biztos, hogy ez a legnagyobb nehézség. Elvégre minden tudást meg kell szerezni 834
