Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos: Gondolatok Justus Pál könyvéből és könyvéről

ben is megnyilatkozó válsága egy letűnt periódus osztály-fogalmának és osztály- valóságának nem vezethető-e vissza hasonló okokra, s ha igen, hol vannak azok az erők, melyek ezeket az egymásból táplálkozó és növekedő folyamatokat kiegyensúlyozni vagy túlkompenzálni képesek volnának. Ha erre a kérdésre nem tudunk elég súlyos, eléggé egzakt és kielégítő választ adni, akkor ma nem csak egy szükséges és produktív új tájékozódásról van szó a szocialista munkásmozgalomban, hanem a szocialista gondolatvilág önfeladási kísérletéről. Az a meggyőződésünk, hogy egy ilyen tendencia-szerinti önfeladás még a szocialista elgondolással ellentétes, de produktív és progresszív törekvések szempontjából is káros, és megvalósulása nemcsak a szocialista és progresszív polgári erők vereségét jelentené, hanem ezen keresztül egyetemesen az egész, világon hosszú időkre a produktív erők hitelvesztését. A helyzet mégsem kilátástalan: a marxizmusban is, a marxizmuson kívül is jelen vannak és kihámozhatok azok a motívumok és erők, amelyek a kérdések megoldásához szükségesek. „Csak” arra van szükség, hogy legyen annyi bátorságunk, ami e motívumok kiaknázásához szükséges. Ehhez gondolatban mindig elébe kell vágni az eseményeknek, s legelsősorban az osztálygyakorlat és -valóság eseményeinek, mint azt az utópista és tudományos szocializmus képviselői mindig is tették.

Justus Pál a társadalomtudomány fejletlenségére hárítja a felelősség jó részét azért, hogy nincsen szigorúan tudományosan megalapozott akcióprogramja a szocialista mozgalomnak, s ennek megfelelőleg azért, hogy nincsen dialektikusán rugalmas prognózis sem a fejlődés erőiről, ami a tervszerű tevékenységet, illetve mozgalmat lehetővé tenné.

Még egyszer: hol volna tudomány, tudományos szocializmus és szocializmus, ha az elmélet nem vágott volna mindig elébe a gyakorlatnak. Másodszor: a tudományos kutatás maga is gyakorlat, és éppen az a gyakorlat, aminek egyedüli szerepe és létjogosultsága elébevágni a kevésbé letisztult, térben és időben jóval megkötöttebb mindennapi gyakorlatnak és átlag-rutinnak.

Es harmadszor: Justus Pál Mannheim Károlyt követve feltételezi egy csírájában meglevő, bár még egészen fejletlen és tehetetlen társadalomtudomány létezését! Pusztán azért, mert megszoktuk annak a feltételezését, hogy ez a tudomány létezik. Pusztán azért, mert magántudósok és egyetemi professzorok nagy többsége szintén ilyen magától értetődőnek tűnő előítéletek alapján hosszú évtizedek óta szakadatlanul fenntartja és ismétli ezt az állítást. Szociológiainak nevezett intézmények és kutatóintézetek is vannak az egész világon. Sőt, a „szociológia tudományának” már munkamegosztásos leszármazottai is vannak szép számban, többek között a nálunk is népszerű szociográfiai kísérletezések, amelyek a teoretikus alaptudománnyal szemben a leíró tudományok szerepét volnának hivatva betölteni .

Be kell vallanunk, hogy mindezek a már tömegüknél fogva is tekintélyes érvek együttvéve sem alkalmasak arra, hogy tudományosan meggyőzzenek bárkit a szociológiának mint viszonylagosan önálló szempontközösségnek a létezéséről úgy, mint ahogy a biológia, a földrajztudomány vagy a történelemtudomány esetében minden lazaságuk és problematikusságuk dacára ez mindig igazolható.

De ezen túl, nem elegendő érv a szociológia létezése mellett, hogy vannak szép számmal többé vagy kevésbé tehetséges és tudományos eszmefuttatások, melyeket sokszor szociológiaiaknak neveztek, sokszor pedig nem, de ami itt lényeges: ezeknek az eszmefuttatásoknak még értékes magvukban sem sikerült a közös nevezőjét felkutatni és kimutatni, és Justus Pál mesterei a maguk elmé799