Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos: "Teizmus és ateizmus roppant erőinek kereszteződése" - Szabó Lajos: Nietzsche

mint professzionátus élet-szakfilozófusról és szkeptikusról szokott lenni egykét aszfaltról felkapott frázis. Kierkegaard neve egy vagy két filozófiatörténetnek a névmutatójáig jutott el! És Dosztojevszkij? Menjünk tovább!)

Le kell szokni a felháborodásról. A felháborodás gyanús és joggal gyanús! Egy XIX. századbeli gondolkodó elhallgatásán való felháborodás mögött még azt az idillt feltételezzük, hogy 1500—2500 előtti gondolkodókat Arisztotelészt és Plótinoszt, Lao-cét és Valentinoszt vagy jelenkori gondolkodókat, Schmitt Jenőt és Ferdinand Ebnert nem ugyanez a sors éri, akár túljutnak a névmutatón, akár innen maradnak rajta.

A szellemi XIX. századdal szemben a földfeletti XIX. század (és ez a földfeletti még tart a mai napig s még kulminációs pontját sem érte talán el) a maga képére meg- és újrateremtette Nietzsche tanítását! Ez a XIX. század „megértette” Nietzschét.

A földfeletti XIX. század Darwin, de mindenekfelett a darwinizmus százada volt. „A természetes kiválasztás” finom probléma-érzék megcsillogtatása annak hangsúlyozásával, hogy „dehogy is származik az ember a majomtól! hiszen sem Darwin, sem az igazi darwinizmus ilyet soha nem állított, ember és majom pusztán csak közös őstől származott unokatestvérek!”. Igen, ennek a földfeletti győzedelmes XIX. századnak a világában vagyunk, mely eszmény- nyé emelte a léleknélküli lélektant (lásd: Fülep cikkét a Válaszban stb.) és mindenekfelett legfelsőbb eszményként múlt és jövő határán hirdette mindenkinek, boldognak és boldogtalannak a „létért való küzdelem” tanát.

És így akkor, amikor Nietzsche neve és egy-két — műveiből inkább több, mint kevesebb erőszakossággal — kiragadott mondata szélesebb körökben kezdett ismertté válni, a darwinista XIX. század úgy okkupálta F. Nietzschét, mint aki az etikai és általában a szellemi világban is, a pontot az i-re feltéve, levonta a darwinizmus szükséges konzekvenciáit! Miért zavartatta volna magát attól, hogy Nietzsche, aki Darwint és a darwinizmust kitűnően ismerte, arról csak kritikával nyilatkozott (pedig Nietzsche a legnagyobb áldozatok árán is mindig szerette még a legellenszenvesebb tanítások, sőt hazugságok pozitív oldalait felfedezni!), és attól, hogy Nietzsche tanítása az életről a lehető legpontosabb komplementer ellentéte volt a darwinizmus „létért való küzdelem”-ről szóló tanának. Ez természetesen mindenki számára világos volt, aki Nietzschének csak egyetlen művét olvasta és értette. Hogy ez a „mindenki” milyen kevés embert jelentett, akkor fogjuk tudni, ha kiderül, hogy a világháborúig hányán védték meg Nietzschét a darwinizmus hasznos, de nevetséges félreértésével szemben.

Nietzsche ismerte Dosztojevszkijt, de Kierkegaardnak a híre is csak élete vége felé jutott el hozzá. Ök hárman, Szent Pál, Szent Ágoston, Meister Eckehart és Pascal mellett Európa legmélyebb pszicho-pneumatológusai voltak.

Nem egyszerűen pszichológusok, mint La Rochefoucauld, Shaftesbury és Freud; nem tisztán pneumatológusok, mint János evangélista és Lao-ce.

Nietzsche és Dosztojevszkij életlátásának legfőbb közös pontjait egyelőre így foglalhatjuk össze:

1. az ösztönök korlátlan és végletes dialektikája (szadizmusból önkínzó lelkiismeret, gyenge tehetetlenségből egész életet megmérgező, átitató, alattomos, bosszúálló magatartás);

2. kereszténység — még ma is minden pillanatban lehetséges (ebben Kierkegaard kételkedik, szerinte ezt a dán nemzeti egyház léte lehetetlenné teszi);

791