Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos: A mammonizmus természetrajzához
Másképp: Önmagában véve („an sich”) semmi sincs! Ez tulajdonképpen a parmenidé- szi tanítás, „a nem-létező nem létezik” speciális alkalmazása. A tanítás két fontos strukturális vonatkozására kell ügyelnünk! 1. A görög atomizmus és tér elmélet ennek a parmenidészi követelménynek produktív megsértéséből született, és a modern természettudományok és matematika (geometria) roppant változásaik és eredményeik dacára még mindig a görög atomizmushoz és térelmélethez kapcsolódnak. Ez többek között azért megjegyzésre méltó, mert a görögök atom alatt „oszthatatlant”, a modernek „oszthatót” értenek; a görög térfelfogás és a poszteuklidészi konstrukciós terek ellentmondása nem csekélyebb, ha egyelőre nem is sikerült annak megfogalmazása. Megütköző meglepetésre azonban nincs jogunk a modern térelméletek paradoxiái miatt: a mindennapi életben és a filozófiában a magától-ér- tetődőségek, princípiumok, sőt tautológiák sorába emelkedett görög felfogás az üres térről a nemlétező létező gondolatának egy specifikus alkalmazása. Ügy tűnik, hogy a görögök elfelejtett, de alapos és nyílt önellentmondása a nemlétező létezőről és a logikailag belőle származó üres térről a modern természettudományok ezernyi paradoxonéban hozta meg gyümölcsét. 2. „A nem-létező nem létezik” tanítása tulajdonképpen az identitás-logika legkorábbi öntudatos megjelenési formája! önmagában véve semmi sincs — ha pillanatokra a gondolkodás rövidsége kedvéért eltekintünk attól a sarkalatos igazságtól, hogy a nemlétezőnek, a semminek mindenféle fajtái éppoly háborítatlanul léteznek, mint azoknak az ellentmondásoknak a típusai, melyekből származnak! Ezek után már elmondhatjuk: Istenen, minden szellem, élet és formák ősforrásán kívül is vannak önmagukban levő dolgok: éppen a semminek, az ellentmondó létezőnek igen különböző mértékben létező és kártékony válfajai! A modern ember életére igen jellemző nemlétező, ellentmondó és romboló realitások: 1. a magán való dolgok (Kant és a kriticizmus iskolái), 2. a magánvaló igazságok (Bolzano és a „tiszta logika” koncepciói), 3. a magánvaló jelenségek (Comte és a tiszavirág-életű pozitivizmusok), 4. a magánvaló gazdaság és társadalom (mammonizmus, polgári világfelfogás, szociológia, kapitalizmus, tömegszocializmus és minden személy- és közösség-ellenes élethisztéria). Minden axiomatika alapja: teljesség, függetlenség, ellentmondásnélküliség. Közös nevezőre hozva: hiány, ismétlés és ellentmondás nélkül! hiány, ismétlés és ellentmondás kizárása! hiány, ismétlés és ellentmondás tagadása! másképp: hiány, ismétlés és ellentmondás tagadásának követelése! Feloldatlanul három szó maradt: hiány, ismétlés és ellentmondás. Visszavezethető ebből kettő a harmadikra? Igen. Hogyan? 1. az ellentmondás, minden további nélkül — ellentmondás és tagadás! 2. az ismétlés, tekintettel arra, hogy minden létező különbözik — ellentmondás és tagadás! 3. a hiány, tekintettel arra, hogy minden — a semmit és a hiányt is beleértve — létezik (minden és létezés kölcsönfogalmak), tehát a hiány ... — ellentmondás és tagadás! 786
