Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos: Trinitárius világfelfogás

terializmus és idealizmus töredékes és csökkentett életfunkcióikkal, és a trinitá- rius világfelfogás a temperált szellemi vegetációknak ezt a szimbiózisát zavarja meg. Az ember úgy egyéni, mint közösségi mivoltában lelkiismeretében azono­sítja önmagát önmagával! Azt mondottuk, az a szint, amelyen ez megtörténik, határozza meg élete sorsát. Kétféle sors: az ember lelki-szellemi életfunkciói segítségével és azokon keresztül megtagadhatja a lelki-szellemi életfunkciók rea­litását, vagy az igazságnak megfelelően elismerheti azt. Az egyik az öncsonkí­tás útja, a másik a gazdagodásé. A lelki-szellemi életfunkciók realitásának el­ismerése, azonosítása emberi önmagámmal elhatárol azoktól a világnézetek­től, melyek életirigységből születve ki kell, hogy cenzúrázzák életképükből a magasabb lelki és szellemi funkciók alakító és teremtő erejét. De ha már a gőgből és ressentiment-ból született látás-csonkulást el is utasítottuk magunk­tól, az még nem jelenti a lehetséges látásmódok elszegényedését és uniformi­zálását. Az egyéni és közösségi személyiség életét és fejlődését éppen akkor kö­zelíthetjük meg, ha arra figyelünk, hogy lelki-szellemi életfunkcióinak milyen szintjén képes azonosulni önmagával! Az egyéniség legmélyebb pontjai itt válnak mérhetővé, önnön értékelése és mérlegelése alapján. Szempont és hangsúly kérdése, hogy valóságfelfogás vagy az önismeret önértékelése az, ami érdekel bennünket. Tetszőleges pontos­ságai követhetjük ilyen irányú elemzésekben az egyén felelősségét világnézeté­ért és a különböző világnézetek erkölcsi tartozását hordozóikért és képviselői­kért. „Tetszőleges pontossággal77, amennyiben a „tetszőleges pontosság” kíván­sága, képessége és létrejöttének szükséges előfeltételei jelen vannak bennünk. Személyiség és világfelfogás dialektikus összefüggéseinek gazdagsága ki­meríthetetlen, mert tudásvágyunk és vizsgálódó akaratunk úgy gazdagságában, mint erejében — nagyon is kimeríthető. A személyiség érzékenység, ok, erő és alap. Minden más érzékenység, ok, erő és alap csak a személyiség „érzékenység, ok, erő és alap” mivoltán, hason­latán keresztül érthető. A személy legszemélyesebb pontja, amitől a személy személlyé válik: lel­kiismerete. A személy (én és te) Ebner végsőkig letisztult megfogalmazásában: a megszólíthatóság a másikban! A jószándékok kimeríthetetlen gazdagsága kapcsolódhat ehhez a mondathoz. Végeredményben ezért mindig a másik lelki- ismeretéhez szólok, ha a másikhoz szólok. Lelkiismeretem szól lelkiismeretéhez. Közvetve mindig, s ritka pillanatokban közvetlenül, vagyis megtisztult, meg­szentelt közvetítésekkel. A valóság gazdagságának „legkifejezhetetlenebb”, „legkimondhatatlanabb” összefüggései válnak kifejezhetőkké és kimondhatók- ká a nyelvben — csak legyen valaki, aki kimondja őket. S mindezen túl a nyelv a valóság minden elképzelhetetlen gazdagságát és e gazdagságtól elválasztha­tatlan egységét már kifejezte, mielőtt szólhattunk volna. „Lélektől lélekig.” 781

Next

/
Oldalképek
Tartalom