Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - BIBÓ ISTVÁN EMLÉKEZETE - Konrád György: A harmadik reformkor el (Naplójegyzetek) (esszé)

sadalom szerkezete átalakult, folytatódott — ne számítsuk, milyen áron — az urbanizáció és indusztrializáció, százezrekkel bővült az értelmiség, megjelent a szakközépiskolás munkáselit, megtollasodott a mezőgazdaság és az ipar között ügyesen manőverező falusi munkás. Immár van nagylétszámú érettségizett és egyetemi diplomás középosztályunk, több-szoba-komfortos, gépesített lakásban él a családok többsége, s a falusi gyerekek nagyobb részéről elmondható: „gyerekszobája van”. Nyiladoznak a kapuk nyugat felé, onnan jönnek a fogyasztás és a kultúra mintái, a döly- fös elzárkózás szólamai eltakarodóban, ma több magyar járt Párizsban, Londonban, mint bármikor azelőtt, a vasfüggöny egyre lyukacsosabb. Az értelmiség nyomában az egész társadalom örökölni próbálja a háború előtti polgárság életmódját. Van magas kultúra és tömegkultúra, de a távolságuk nem csillagászati, a magyar társadalom homogénebb mint valaha, s van nagylétszámú, művelt középosztálya.

A háború és az államszocialista fordulat után fiatal értelmiségiek — érdemmel, érdemtelenül — gyorsított, forradalmi úton emelkedtek magas állásokba. Harminc év alatt a bürokratikus hierarchia megmerevedett, a fiatal értelmiség ennek a hierarchiának az alján kényszerül várakozni, nincs kitől hatalmi pozíciókat elvenni, merészen fölívelő karrierre a friss párttagsági könyvecske sem vezet, rendtársadalomban a fiatalságnak nincs nagy kelete. De ha a magasabb, kiváltságosabb státuszok telítődtek, akkor más életstratégiát kell választaniuk, s a fiatalok türelmetlenségének újabb pálya nyílik, sokan megpróbálják élhetőbbé tenni meglévő helyzetüket, s bürokratikus pozíciójuktól függetlenül tartalmasabbá változtatni máskülönben unalmas napjaikat. Mérkőzés kezdődik a hivatalnok-szerep és az emberi méltóság között. Kezd nyomasztóvá lenni, hogy az alkalmazott értelmiségi elnyomja magában az alkotó értelmiségit, az ideológus a művészt, a nevelő a megismerőt, a fennálló propagandistája az önálló, kritikus gondolkodót, a parancs végrehajtója a saját erkölcse szerint íté- lőt, a szabvány ember a kísérletezőt. Ha a féligazság erkölcsi jó, akkor a beszéd álbeszéd, komolykodó, unalmas locsogás. A fiatalok közül sokan megunták saját szájukban a közhelyeket, s a modus vivendit, amelyben ravaszkásabb kollégáik jól kifészkelték a helyüket. Tehetség: erős ellenállás korunk kultúrájával szemben, amely természetesen becsap. Eretnek, aki a többieknél kevésbé bírja a fecsegő semmitmon- dást. A gondolkodás nem tudja nem keresni a maga autonómiáját, szórakoztatni akarja magát, háromezer éve ebből származik a modernség. A jó fiúk rájönnek, hogy a gondolkodás a világgal szembefeszített művelet. Nem szabad szabadon beszélni, de lehet, aki megpróbálja, túléli, ha furcsa lesz is, ha kilép is az államkultúra kényelmes bensőségéből. Fiatal értelmiségiek közül a bátrabbak és a tehetségesebbek betegnek látják a tehetetlen sodródást, amely lemond minden kezdeményezésről. A mindenkiben benne lakó autonómia démonja megpróbálja fölszabadítani az államosított embert.

A háború után született nemzedéket semmiféle csapás nem tizedelte meg, tagjai egymásnak nem elvadult ellenségei, szabadság és nemzet érdekeit nem fogalmazzák meg ellentétesen, nincsenek köztük sokan, akiket a különítményes terrorista szerepe csábítana, nem vérezték be a kezüket, neveltetéspályájukat nem akasztották meg történelmi sorsfordulatok, nem kellett megtagadniuk múltjukat, szüleiket, műveltebbek, világlátottabbak, elfogulatlanabb ítéletűek, kevésbé görcsösek a félelemtől, kritikusabb ízlésűek, szellemesebbek, a zagyva pátosztól idegenkedőbbek, s provincializmustól kevésbé korlátoltak, mint az én nemzedékem és az idősebbek, akik a negyvennyolc-ötvenes években lettünk felnőttek. Nekünk több kellemetlen tapasztalatban volt részünk, és a fejünk is zavarosabb volt, nem volt időnk megérteni a világot magunk körül. Fasizmus és kommunizmus demagógiája fiatalabb és támadóbb lévén, nem volt érkezésünk hideg ésszel, kidolgozott fogalmi szerszámokkal szemügyre venni annak a világnak tartós szerkezetét, amelybe a sorsunk vetett. Ma könnyebb okosnak lenni, be nem csapódni, előrelátva építkezni, közép-európai történelmünk sok évszázados alaptörekvéseit felújítani, versengésekből és tévutakból okulni, személyes és országos állapotunkat európai, sőt világtávlatból megítélni, mint a negyvenes-ötvenes években. Módunkban áll összevetni tapasztalatainkat a többi közép-kelet-európai nép sokban hasonló és tanulságosan különböző tapasztalatával, jobban ismerjük egy737