Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Andrassew Iván: A szerelmes király, A vénember, A jó katona (kisprózák)

Az öregember minden erejét összeszedte, fölemelt egy követ, és agyoncsapta a vénasszonyt. Meg is halt rögtön, nem volt abban hiba. Nézegette egy kicsit, rendezgette a tetemet, aztán hazament a faluba. Megmosakodott, úgy- ahogy megtisztogatta a ruháját, még egy kalapot is talált valahol. Emígy rend- betéve magát elment a bíróhoz.

— Na bíró uram! — mondta — Megöltem egy embert!

— Hát aztán kicsodát? — nevetett a bíró

Megmondta.

— Nem volt kár érte. — Hahotázott most már a bíró. — Eredj isten hírével, bolond öregember.

— Azt se mondod bíró uram, hogy a király elé küldesz?

— Minek küldenélek? De menj, ha akarsz, hadd mulasson ő is.

Elindult a vénember. Napokon, heteken át vonszolta magát a király városába. Pedig ha két napi járóföldre volt. Be is engedték a király elé.

— Király uram! — mondta. — Megöltem egy embert!

— Nem hiszem — mondta az

— Agyonütöttem.

— Egy légynek se bírnál ártani, olyan gyönge vagy.

— Pedig megtettem.

— Eriggy békességgel, szegény öregember — mondta a király és afféle áldásra emelte a kezét.

Az öreg már megfordult, ment volna kifelé, amikor két ember érkezett rohanvást a király elé. A vénember falujából jöttek.

Az történt ugyanis, hogy megtalálták az erdőben az asszony tetemét. A bírónak meg eszébe jutott, amit az öreg mondott, amikor elébe járult. Hát ezt mondták el a faluból jött futárok a királynak

így aztán a király visszahívta az öreget.

— Miért tetted? — kérdezte.

— Hogy hóhérkézre adj.

— Mire jó az neked?

— Nem tudok meghalni.

— És nem sajnáltad azt a vénasszonyt?

— Ö mondta, hogy üssem agyon. Ö se tudott meghalni. Így mindkettőnknek bevégeztetik.

— Szóval azért vánszorogtál ide, hogy halálra ítéljelek, szegény ember.

— Így van királyom.

De akkor már sírt a király. Mert jó uralkodó volt. Tudta, mi a nyomorúság.

— Igazságos ítéletet kell hoznom. El kell ítéljelek, mert embert öltél. A legnagyobb büntetést kell kapnod. Életre ítéllek, szerencsétlen kicsi ember.

És hiába sírt, hiába zokogott, könyörgött bakóért az öreg, a király nem másíthatta meg a szavát, vissza kellett menni a falujába. Máig is ott él az az ember, aki sehogyse tudott meghalni, hacsak meg nem halt azóta.

A jó katona

Volt egyszer egy jó katona. Mindenre megtanították, amit egy harcosnak tudni kell. Csúszott, mászott, lőtt, cipelt, futott, dobott, robbantott, de még a táborrakáshoz is értett. A legjobb volt az ország valamennyi katonája közül. Azt

693