Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Kemény Katalin: Jób halála (Két apokrif) (próza)
a Magasságos könyörülne már rajta ... és az Űr könyörült [öí és fél sor hiányzik] ... felegyenesedett, szeme szikrát hányt, az egyik szomszéd azt mondta, íme meggyógyult, Bethsabé viszont fejét csóválta és azt mondta, nem, most az Űr könyörüiete elszólítja, én az ilyen dolgot megismerem ... akkor a Magasságos elborította elméjét, el szeme látását, el füle hallását, és ő, Jób oda szólította gyermekeit, akik már rég elporladtak [két sor hiányzik] voltak azonban, akik odasorakozó árnyakat láttak, öregek, akik még emlékeztek fiaira, leányaira. Jób az árnyaikat simogatta, ikiívárita fogjáík át térdét, meg akarja őket áldani, és aszott kezével az árnyakat tapogatta, rájuk tette, egyikre a másik után, azután odarendelte szolgáit, és megparancsolta rakjanak máglyát égő áldozathoz, sorban szólította őket, Tádé, Manassé, meg a többit, a szolgákat, akik már rég szétszéledtek, más gazdánál munkálkodtak, akik már nem is éltek. . . . Bethsabé csak a kezét tördelte. . . a szolgák magukkal vitték árnyaikat is. ... egy szomszéd, Gileád unokája, virgonc siheder letérdelt előtte, hogy megcsúfolná, erre az árnyak levegővé lettek, úgy tűntek el, valamint Jób áldásra emelt keze is, amelyik már szintúgy árny volt.” * A harmadik változatot Jób haláláról a Szent Gallenben őrzött Arany Kódex harmadik kötetének függeléke őrzi Ezt, ismerve keletkezésének helyét és megközelítő korát, már nem leihet apoikirifnek tekinteni. A porladó kódex kánonokat, szent énekeket és az alapítólevél másolatát tartalmazza. A kolostor e féltett kincse, bár évszámot nem visel, a tudós teológusok szerint a tizenharmadik századból ered, s ha a jámbor barátok nem készítettek volna róla több másolatot, s a legújabb időkben még e másolatokról is facsimile-t, hozzáférhetetlen lenne. A függelékkel kapcsolatban azonban aggályok merültek fel. Már a XVI. században az egyik prior, bambergi Szent Anastasius kételkedett benne, hogy az eredeti kódexhez tartozna. Utódja, az aszkézisben példamutató Szent Hilarius meg éppen eretnek írásnak ítélte, és priorsága idején tilos is volt azt lemásolni. Az eretnekség gyanúját még erősítette, hogy míg a kódex másolói Isten és az Egyház szolgáihoz illően nevüket nem említik, addig a függelék írója, soror Alenaként a maga személyét nemcsak megnevezi, hanem a szöveg végeztén Szt. Hilarius szavával hivalkodóan ezt írja: „Sok éjszakákon és nappalokon át töprengve ez világ nyomorúságán amikor is a halandó teremtmény Istentől elhagyatottnak véli magát, és a boldogtalanság sötétjében olyannyira mélyre süllyed, hogy Isten létében kételkedni kezd, septembris tizenöttől [évszám hiányzik!] két egymást követő napon az álmatlan hajnal szürkületében kegyelemképpen látnom adatott nekem, az Űr hitvány szolgálölányának mindannyiunk nyomorúságának képe, Jób, Jób halálának órájában, Jób feltámadása örömében, amint itt következik.” „Első látomásomban tehát Jób, a pátriárka szakasztott olyannak láttatott, ahogyan felőle az ószövetségi írás számot ad. Tisztességébe és vagyonába visz- szahelyezve díszes karszékben ült, úgy, amint az a törzs első férfiújához illik. Földig érő finom teveszőr köntösének aranyszállal borító hímzései feleségének, leányainak ügyességét dicsérték. Ünnepi gúnya volt ez, hisz’ rokonai, barátai születésének száznegyvenedik esztendejére gyűltek köré. Láttam közöttük a Húszból való Bildádot, a naami Zofárt és tamani Elifaznak fiát, mivel apja, aki 60
