Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)

jeleket tapasztaltam arra vonatkozólag, hogy a 25 évvel ezelőtti ügy kapcsán elterjedt mendemondák valóban fennállnak — tehát úgy érzem, hogy jogom és kötelességem ezeket a pletykákat megcáfolni. Ehhez pedig a kért iratra okvetlen szükségem van, mert a kúriai határozat a részleteket nem világítja meg.

Annál kevésbé értem a döntést, hiszen egy olyan iratról van szó, amit annak idején hivatalosan megkaptam, és attól csak a törvényességet sértő perek kapcsán tartott, ugyancsak törvénysértő házkutatás fosztott meg.

Alezredes úr említette, hogy a 38 oldalas irat lemásolása nehézségekbe ütközik. Ha ez volna a kiadatás megtagadásának oka, akkor kérem önt, tegyék lehetővé, hogy a leiratás költségeit megtéríthessem.

Kérem, szíveskedjék közölni, hogy megkapom-e az iratot, mert az a szándékom, hogy újabb elutasítás esetén a Honvédelmi Miniszter úrhoz fordulok közvetlenül kérésemmel.

Szívélyes üdvözlettel: Almásy Pál

ny. altábornagy”

1971. május 20.

„Budapesti Katonai Ügyészség Ü. 4074/1946

Almási Pál

1971. május 20-án kelt beadványára hivatkozással ismételten és sajnálattal közlöm, hogy a fenti számú és az ön ügyében félretételt elrendelő ügyészségi határozat másolati példányát csak hatósági megkeresésre és csak valamely hatóságnak van módomban megküldeni.

Amennyiben valamely hivatalos ügyében erre szükség van, az illetékes hatóságnak ezt hozza tudomására.

Budapest, 1971. május 26.

Dr. Nagy Andor alez. csoportvezető katonai ügyész”

— András, kérlek, én akkor ezzel a levéllel feladtam. Most, 1985-ben, második, javított kiadásban újra megjelenik ez a könyv, az Új haza, új hadsereg. A szöveg, amit telefonba beolvastam neked, változatlan. Az engem igazoló ügyészi végzéshez nem juthatok hozzá, talán már meg sincsenek ezek az iratok, az automatikus selejtezés áldozatául estek. Üj nemzedékek nőnek fel, olyanok, amelyek talán nem is értik majd a mi harcainkat. Megjártam Szálasi statáriális bíróságát, a katonapolitikai osztály pincéjét, az Andrássy út 60., a Gyorskocsi utca, az Aradi utca priccseit, a Váci börtön magánzárkáit. Ez utóbbi hetvenkét hónapból másfél évet töltöttem magánzárkában — jogerős ítélet nélkül. Évekig minden időmet, minden gondolatomat lekötötte az a szándék, hogy tisztázzam magam, míg végre 1962- ben, hat évvel szabadulásom után sikerült. Családom még börtönéveim alatt elhagyott, három leányom szétszóródott a világban. Lakásomat, irataimat, könyveimet elvették, újra megdolgoztam mindenért.

Segítségeddel megjelenik sopronkőhidai naplóm, amire soha életemben nem gondoltam, nem számítottam rá, nem reméltem.

De megjelenhetnek változtatás nélkül azok a mondatok is, amelyek ezek szerint most már az idők végezetéig újra és újra megrágalmaznak. Maradok gyanús, harmadosztályú, megtűrt állampolgár. A Füles rejtvényújságban megfejtem magamat, mint az ellenállás mártírját — nem tudják, hogy élek. A visszaemlékezésekben, s egynémely történeti munkában maradok mint aki „reakciós üzelmeket” folytatott, „gazdasági szabotázs”-t lehet a számlámra írni, a „tisztogatási eljárás akadályozását” ... Nem közvetlenül rám vonatkoztatva, de a szövegben ezek a jelzők következnek: reakciós, fasiszta, korrupt... Hogy van ez, András?

536