Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)

mányzó kiugrási kísérletére hivatkozni, holott akkor a közvéleményben kialakult Horthy-kép még korántsem volt olyan negatív, mint amivé a későbbiekben lett. Emlékeztetlek, hogy Bakay Szilárd volt az, akit 1944. október 6-án reggel a velünk még „teljes szövetségesi hűségben” élő Németország titkosrendőrsége, a Gestapo pribékjei a nyílt utcán elraboltak. Bakay előzőleg lefogatta azokat a katonatiszteket, akik puccsra készültek Szálasi mellett.

Akkor — saját sorsomat tekintve — nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az ügynek. Tombor Jenő miniszteremmel a legnagyobb egyetértésben dolgoztam, mivel közvetlenül neki voltam alárendelve, naponta referádára mentem hozzá.

Anyagi Főcsoportfőnökké való kinevezésem egybeesett az infláció teljes fel- gyorsulásával, miközben az volt a legfőbb feladatom, hogy a Honvédség akkori létszámát a legminimálisabb ruházattal, anyagi szükséglettel tudjam ellátni. Ez nemcsak napi feladatot, de napi leleményeséget is jelentett, illetve igényelt, hiszen a tyúktojás már értékállóbb fizetőeszköz volt a pengőnél, ugyanakkor minden, de minden apró ügyben a SZEB-hez, a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz kellett fordulnom, immár közvetlenül is. Személyesen voltam bemutatkozó látogatáson Kondratyev tábornoknál, tolmácsok segítségével érintkeztünk. A fegyverszüneti szerződés tiltotta Magyarországnak, hogy hadianyagot, hadifelszerelést gyártson, az újonnan felállított hadosztályokat is a SZEB-en keresztül tudtuk úgy-ahogy felszerelni, olyan módon, hogy a SZEB bizonyos mennyiséget a hadizsákmányból felszabadított. De voltak más jellegű gondjaink is: a bányáknak dolgozniuk kellett, a bányászat viszont robbanóanyagot igényelt. Igényükkel hozzánk fordultak. Mi a SZEB-hez. A SZEB engedélyével kidekáztuk a robbanóanyagot, hogy a bányák dolgozni tudjanak a SZEB részére. S hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság mennyire szigorúan vette feladatát, arra álljon itt Zsótér Bertalan példája. Jelentik nekem egy szép napon, hogy Zsótért letartóztatták. Csak úgy. Telefon a Katonai Politikai Osztályra, semmi. Az Államvédelemnek, semmi. Később kiderül, hogy ezügyben is a SZEB-nél kell kereskednem. Zsótér egy, a bányáknak kiadott szállítmány papírjait nem küldte át időben a részükre, tehát adminisztrációs hibát vétett. Azonnal elkapták. Így, ilyen légkörben dolgoztunk.

Ekkoriban naponta kellett jelentkeznünk a Gazdasági Főtanács főtitkáránál, aki maga Vas Zoltán volt. Ö az aznap éjjel frissen nyomott papírpénzt, amelyen még ragadt a nyomdafesték, szétosztotta a minisztériumok és nagyvállalatok képviselői között. De már megesett, hogy a reggel kapott összeg délutánra már a zsoldfizetésre sem volt elég. Megpróbáltunk Napóleon-aranyakat felhajtani a feketepiacon, ebből képződött a minisztérium „vastartaléka”. Volt, aki megpróbált nagy ruhaüzemekkel kapcsolatot keresni, s anyaghoz jutni a majdani békebeli idők „honvédségi szállító”-jának címét előlegezve. Ügy éltünk és dolgoztunk tehát, ahogy a körülmények, saját leleményességünk és a SZEB lehetővé tette számunkra. Mindeközben mindennel és mindenről el kellett számolnunk, elutasítottuk a legkisebb megvesztegetési szándékot is. Volt példa rá, kisebb ajándékok, gyanús eredetű „felkínálások” formájában. A majdani vádak között szerepel majd, hogy miközben a honvédek papírbakancsban jártak, mi luxus kivitelű tiszti lakásokat építettünk. Csakugyan folyt bombatalálatot kapott lakásom helyrehozatala. A luxuskivitelről fogalmuk lehet azoknak, akik akkoriban próbáltak újra lakható körülményeket teremteni maguk és családjuk számára: omladék téglából, bombatölcsérekből a feketepiacra került csaptelepekből állt a luxus. Hogy a Honvédség anyagaiból odakerült volna valami, azt az akkori mentalitás lehetetlenné tette. De ha meg is fordult valakinek a fejében, ott volt előtte a már említett Zsótér példája.

Az viszont igaz, hogy amúgy is haszontalan honvédségi anyagokat eladtunk vagy csere-berélgettünk vállalatokkal, szállítás fejében. A befolyt összegért cserében értékálló cikkeket vettünk (pl. az említett Napóleon-aranyakat), amit aztán értékvesztés nélkül tudtunk újra áruba bocsájtani, a magunk számára késleltetve ez523