Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Molnár Miklós: A Nagy Átalakítás (Részletek egy diktátor emlékirataiból) (regényrészlet)

az átható erőszak szörny-álladalmában vertünk fészket. Az összes cselekvési teret megszálltuk és tönkretettük. Ideális állam? Az állam elhalása? öldöklő káprázatok. Eszközeinket nincs senki, aki tiszteletreméltónak ítélné. Még hogy dicsérnének! Legföljebb irigykednek ránk, mert bár naponta elbukunk, mégsem tudunk végleg megbukni. Azt hittük: mert a nemzet sohasem kész, mert folyton építi vagy rombolja magát, ezért hát nekünk, metafizikaromboló revoluccereknek, jogunk van kísérletezni vele. Akarásunk akarását akartuk. Kontárok voltunk és balekok, batáv habbal a fejünkön. Egy kozmikus végjáték tehetetlen figurái. Végzetes áron tudtuk meg, amit tudnunk lehet. A jövő kellő számú részvevő híján — elmarad? Hogy mi lesz a tömeggel, és mik lesznek tetteink következményei — erről sejtelmünk sincs. Legelsők bár milliók ránk halmozott gyűlöletében — csupán eljövendő rettentő tiran- nusok lanyha hírnökei voltunk. Semmiben nem hiszünk, már a rosszban sem; sem a hatalomban, sem az erőszakban, sem a rombolásban. Átkerültünk a semmibe. Talán nem tettünk mást, mint ontológiai parancsnak engedelmeskedve hidat vertünk a végső elaljasodás felé.

Én,

Spurcus Baldfart, a legmagasabb hegyormon állva, szóra nyílok,

halljad, világ, mit beszélek:

fölszállok a tenger fölé, •

hogy átölelhessem az egész kozmoszt,

és magammal ragadhassam az örökkévalóságba.

Indulok Terézához.«

511