Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Molnár Miklós: A Nagy Átalakítás (Részletek egy diktátor emlékirataiból) (regényrészlet)

elég egyetlen példa: három egymással szomszédos községben hétszázhuszonhét családot kellett elítélni, s megfosztani vagyonától.

A felülvizsgálati kampány — szándékunk szerint — a gonoszűző nyugtalanság, a kreatív marakodás, a teremtő keserűség és rettegés újabb hullámát verte föl fal- vainkban. Sok szegényparasztnak vissza kellett adnia a tévesen kisajátított talajt tehetős és majdnem módos gazdáknak. Üjraosztottuk, amit korábban elkoboztunk, és minden kisfarmer kevesebbet kapott, mint először. A talajreform kezdte megteremni eszmei gyümölcseit! Ekkortájt rendeltem el tankampányomat a falusi lakosság végső felvilágosítására, előkészíteni óhajtván farmerjeinknek önkéntes talaj gazdasági telepekbe tömörítését.

Államunk talajműveseit — éppen mert ők segítették győzelemre revolúciónkat — még nagyon sok kampánynak kellett alávetnünk. A tömeges ítélkezés abbamaradhatott — mert már nem kényszerítettek rá bennünket a körülmények. Ezentúl akcióinkkal főként a városi lakosság felfrissítésére törekedtünk; persze ezek vidéken is megtették nevelő hatásukat.

Batáviát hét nagy közigazgatási körzetre osztottuk. A körzetvezetők jelentései szerint biztonsági embereink egyetlen év alatt 945 000 kontrarevoluccert semmisítettek meg. Elrendeltem, hogy halálra ítélendők mindazok, akik kokinkín propagandát és agitációt űznek, rémhíreket fundálnak ki és/vagy terjesztenek, megzavarják vagy diszkreditálják a kormányzat és a kormányzottak, a felső és az alsó évfolyamok közti együttműködést. S hogy a kampány országszerte kellő hatást tehessen, minden rémhírterjesztőt jól megrendezett népítéleten végeztettem ki. A kontrarevoluccerek és reaccionáriusok leigázására meghirdetett hadjáratunk egyik vezérkövételménye így szólt: halálra ítélt kontrarevoluccernek nem lehet joga fellebbezésre! Székvárosunk legnagyobb sportstadionjában, a revolúció évnapján rendezett népgyűlésen jelentettem be: „Tovább nincs helye a kontrarevoluccerekkel szembeni korlátlan nagylelkűségnek!”

Néhány nappal később a főváros központi parkjában játszódott le „az elvetemült Teréza talajművesnő” elleni monstre tömegítélkezés. „Lakossági bejelentésinek stilizált besúgás alapján illegális levitáció, azaz a közlekedés biztonságát veszélyeztető, engedély nélküli nyilvános lebegésért tartóztattuk le. Mivel nem akarta bevallani bűneit, kínvallatásnak kellett alávettetnem, mind a kilenc fokozatnak, az alábbi sorrendben:

1. megmutattuk neki a kínzóeszközöket;

2. végtagjait megszorongattuk;

3. körmeit kitéptük;

4. testét csigaemelővel és súlyokkal nyújtottuk;

5. vaskerékkel gyötörtük;

6. lábát spanyol csizmával szorongattuk;

7. húsát tüzes fogóval és csipeszekkel tépdestük;

8. izzó boncasztalon kínoztuk;

9. csiklóját kimetszettük, és felolvastuk előtte összegyűjtött műveimnek mind a negyvenkét kötetét.

Vallomást azonban nem csikarhattam ki belőle. Mikor eszméletén volt, egyre csak mantráját hajtogatta: RAM — RAM — RAM! A per előkészítése hónapokig zajlott; többezer tanú bizonyította Teréza bűnösségét.

Kétezer válogatott tanú égzengető acélkórusban fújt válaszokat a bíróság kérdéseire. A vádbeszédek hét órán át tartottak. Végezetül az elnöklő főpolgármester megkérdezte a végeláthatatlan tömegtől:

— Paraszt és munkás társak, mit tegyünk eme bűnözővel, eme banditával, ösz- szeesküvővel, titkosügynökkel, klerikálkurvával, talajosúrral, rémhírterjesztővel, gonosz Nyuszi-rokonnal, reaccionárius szektaalapítóval, antibatavialista bandavezérrel és nyelvgyalázóval, aki a mi revoluccer vérrel áztatott TALAJ szavunkat áruló módon aláásta, gúnyosan kiforgatta sarkaiból, és a rothadt, bűzös, antibatavialista, reaccionárius, férges, kipusztult, kokinkín FÖLD szót merészelte használni helyette?

508