Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Molnár Miklós: A Nagy Átalakítás (Részletek egy diktátor emlékirataiból) (regényrészlet)
talajreform egzorcista mozgalmának taktikáját: „Osztályheccet kell gerjesztenünk a vidéki lakosság 9%-át kitevő talajbirtokosság ellen. Hogy őket izolálhassuk, a kis- és középgazdákat feltétlenül kímélnünk kell — egyelőre. Ám minden valamennyire is tehetősebb farmer abban a veszélyben forgatandó, hogy talajbirtokosnak minősül, nemkülönben azok is, akik maguk ugyan szegények, de talajosúri inkarnáltakkal vannak rokonságban, vagy nem lelkesednek a batavializmusért, avagy magukra vonják hétpróbás batavialista farmereink haragját.” Mozgalmunk számára 300 000 batavialista keretférfiút képeztünk ki — hogy egész Batáviában szabadjára engedhessük o parasztrevolúció orkánját. Vezérkövetelményként ezeket az imperatívuszokat adtam: „Mit kell elérnünk? A parasztoknak meg kell akadályozniuk, hogy a talajosúr védekezhessen. A parasztok megdöntik a talajbirtokosok hatalmát. Lesújtanak rájuk, és talajba tapossák a belőlük kiűzött gonoszt.” A keretférfiúk ebben a szellemben istápolták batáv talajművelő népünket. Mivel közkinccsé terjesztett tudomásunk szerint minden faluközösségben tucatszám éltek lokális zsarnokocskák, klerikusok és a gonosz Nyuszi hozzátartozói, a reaccio- náriusok szellemének leigázására egyedüli hatékony módszerül azok kivégzése ígérkezett, akik a legsúlyosabb népellenes bűnöket elkövették. Talajreformunk egyik cikkelye kimondta: „A reform végrehajtása során minden lakókörzetben népi bíróságot kell létrehívni, és a törvényszék tagjainak fel kell keresniük az összes körzetbeli lakost. A gyűlöletes zsarnoki monádokat, megszámlálhatatlan bűn elkövetőit, és mindazokat, akik dacolnak a talajreform előírásaival, a törvény szerint kell elítélni és megbüntetni — mégpedig a néptömeg ítélkezése alapján.” Abból indultunk ki tehát, hogy minden batáv faluban elvetemült hatalmasságok garázdálkodnak. A népi törvényszékek szabadságvesztést és halálos ítéletet mondhattak ki: az utóbbi esetben az ítéletet, ha a nép jóváhagyta, a helyszínen, azonnal végre kellett hajtani. Legenyhébb büntetés a nyilvános pórmó.rtogatás volt: emelőszerkezetről alálógó fűzfakosárba ültették a vétkest, és huszonnégy órán át mártogatták a legközelebbi folyó vagy tó vizében. Faluról falura jártak a kerettagok, és a kampány idejére minden egyes falut elzártak a külvilágtól. A farmerek valló listát kellett hogy készítsenek talajukról, talajgazdasági szerszámaikról, minden jószágukról, pénzükről, magkészletükről és egyebekről. E lista alapján mindenkit kategóriába soroltak. A tehetős és a majdnem módos parasztok megtarthatták fölös talajukat, a talajbirtokosokét azonban lefoglalták, és szétosztották a szegények között. A törvény szerint a minden vád alól mentesült talajbirtokosoknak annyi talajuk maradhatott, mint az átlagos kisfarmemek — ilyen birtokos azonban elvétve, ha akadt. E törvény segítségével tudtuk elérni, hogy a falvakban lángra lobbanjon az irányelvként megfogalmazott osztályhecc. A szegény farmernek természetszerűleg az az érdeke, ha minél több nagybirtokos ke- rülközik. Kerülközött is, bőséggel. Minél több gaz talajosurat végeztek ki, zártak be vagy vagyontalanítottak, annál több talaj vált szabaddá a kisgazdák számára. Miközben összeállíttatták a valló listákat, a keretférfiúknak az is teendőikhez tartozott, hogy gyűlölködést és irigységet szítsanak a falusiak között. Csupán a lehető legtisztább értelemben felfogott revolúció érdekében került sor minderre. Nice az ilyesmit jól alkalmazott kegyetlenségnek nevezi, s erre, mint mondja, „hirtelen, a körülmények kényszerítésére kerül sor, amit nem kitartóan alkalmaznak, idővel pedig a lehető legnagyobb mértékben az alattvalók érdekeire fordítják”. Midőn az egyetemes revolúció élére álltunk, tudtuk, hogy sérelmeket, sőt bűnöket kell elkövetnünk, s hogy egyszerre kell megtennünk valamennyit, nehogy megismételni kényszerüljünk. így a megújrázást elkerülve, biztonságot adhatunk majd az embereknek, és kedvezésekkel megnyerhetjük őket. Embereink előadásokat tartottak parasztjainknak — talaj birtokosaink mérhetetlen gonosztetteiről. A szegényparasztoktól, saját legigazibb érdekükben, azt kérték embereink, hogy tegyenek bizalmas följelentést a talajbirtokosok, uzsorások, klerikusok és más reaccionáriusok, legkivált a gonosz Nyuszi hozzátartozói' ellen. Mindenkit arra bátorítottak, hogy adjon hangot jogos keserűségének. Később aztán kis vádgyűléseket rögtönöztek, itt fel lehetett 505
