Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Czakó Gábor: Újabb rémmesék
CZAKÓ GÁBOR Újabb rémmesék A tutisták Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszonynak két fia: Sanyi és Lali. Hajdanában a szegény asszonyoknak több gyerekük szokott lenni, de ennek ennyire futotta: az ura odaveszett az első világháborúban. És mire ez a kettő is legény lett, kitört a második háború. A szegény asszony föltarisznyálta a gyerekeket, menjenek szerencsét próbálni. Azok nekivágtak, de előbb megfogadták, ha törik, ha szakad, ők megnyerik ezt a háborút. Dörgött az ágyú Vízakna s Déva között, ők pedig mentek, mendegéltek végig a Podmaniczky utcán, keresztül a Berlin téren, a Vilmos császár útján, a József utcán, a Nádor utcán által, már a Személynök utcát is elhagyták, azt se tudták, hol áll a fejük, amidőn egy keresztúthoz értek. Találtak ott egy elvtársat meg egy testvért, és kérdezték: merre van az arra? Azok hívták a fivéreket, térjenek hozzájuk. Sanyi és Lali összetanakodott. Eldöntötték, hogy nem talpalnak tovább, a háborút, mi több, a történelmet innentől maguknak fogják megnyerni, forduljon bármerre a történelem kereke. Földobták a pengőt. Lalié lett az írás, ő iratkozott a kommunista pártba, Sanyié lett a fej, ő a nyilasba. Dehát ember tervez, Isten végez, angol bomba nem válogat. Sanyi és Lali odalett. De nem egészen. A csatazaj elültével a győztesek kiszórták a régi, vesztes történelmet, hogy diadalmas újat csináljanak helyette. A nagy sietségben persze belecsúszott a számítás a hibába: Sanyiról neveztek el utcát Lali helyett. A közönség meg se mukkant. Akkor se, amikor pár év múlva a Sanyi utcából Lali utca lett. Ha a szegény asszonynak több gyereke lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. 497
