Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Konrád György: Borongások (Felemás polgár) (regényrészlet)
akinek szokása ebbe-abba beleakadni. Majd visszatartom magamat, jó nagyokat mosolygok és azt mondom: nagyszerű, pompás! De ez csak annyira biztos, mintha kijelentenénk: a medve szereti a málnát és a mézet, tehát nem húsevő. * Néhány hete jöttem haza felolvasás után egy német városból. Nem nagy távolság, másfél óra repülőgéppel. Szállodaszoba, még néhány telefon sebtiben, meghatalmazás aláírása, félig kiivott kávé, küzdelem a túltömött bőrönd cipzárjával, az asztal sarkán kiselejtezett papírok. Egy kiadói szerződést a barátomnál hagyok, hogy ne lehessene bűnjel ellenem, a fennálló jogszabályok szerint ugyanis lehetne. Megyek haza abba a gyávaság-bátorság dilemmába, amely a szellemnek igazán nem elsőrendű dimenziója. Késésben vagyok, mint mindig. Taxit hívok csak a címet bemondva, nem is kérdik a nevet, a kocsi néhány perc múlva itt lesz. Látni vágyom a családomat, tíz nap távoliét elég volt. Újságokat hagyok az asztalon, a nyugati közvélemény Európa keleti térfelén stabilitást kíván és mérsékelt reformokat, elfogadva a fennállót. Kinézek búcsúzóul a taxiablakon. Nyugodt, tiszta, síma, ránctalan város. Minden működik. Amit a kirakatokban látok, az van az embereken is. Mintha a kirakati babák kiléptek volna az utcára. Gyorsan cserélik a holmijukat. Ha itt élnék, akkor talán én is igyekeznék jó lelkiismerettel meg- tollasodni. Vigyáznék rá, hogy a cipőm, nyakkendőm és útitáskám, valamint a művészien körültekert sálam gondos és drága összhangban legyen. Sokszor használnám a fizetni szót abban az értelemben, hogy mindenért fizetni kell. Lekötnének a lelki hidegség gondjai. Ésszerű formaságokkal venném körül magam, nagyon beosztanám az időmet. Megszokottabban csevegnék a kamerák előtt, mint így. Ahhoz, hogy megéljek, jobban fel kellene hívnom magamra a közönség figyelmét. Itt közel lenne hozzám a közlési piac a maga hívásaival, amelyek elől nehezen tudnék kitérni. Ez a hiúságomnak jót tenne, a megbízhatóságomnak kevésbé. Budán azzal áltatom magam, hogy csak úgy, a magam kedvére irkálok, nem a megélhetésért, és igyekszem keveset törődni a pénzzel. Voltam már szegén}ebb is, mint most vagyok, az sem zavart. Nem bántott, hogy csak annyim van, amennyim van. Rendesen elvégeztem a különféle kereső-munkáimat és így megvolt a legszükségesebb. * Forgó irányítótorony, gépkocsira szerelt gördülőlépcsők, sárga benzinszállítókocsik, kifutópályák szép hajlása, szegélyükön kék üvegbúrás lámpasor. A repülőtéren nagy madárraj, a fasoron túl barna, palatetejű házak. Rendezett tájkép. A gép megáll, remeg, finoman rázkódik. Felerősödik a búgás, dörgésbe megy át. Rohanunk a pályán, nagy robaj, kicsúszik alólunk a föld. Utak, folyók erezete, különálló tanyák, majorok, kis táblák, felszántott földek barnasága, a zöld különböző fokozatai. Vitorlások fehér pöttyei egy tavon, szép idő van. * Egy polgár akkor válhat igazán civillé, ha se vagyona, se öröksége. A papa javait államosították. Ez szegény apámnak rossz volt, én azonban nem bánom, hogy az én burzsoá mivoltom erősen szublimálódott. Így most nincs any- nyi klisém és ésszerű szertartásom. Tulajdonképpen érdekes volt, hogy egy nagy kéz a kártyapaklit erősen megkeverte. Sokan fölemelkedtek, sokan lesüllyedtek, kinek hogy sikerült. Rangban emelkedések, szellemben hanyatlások. Fordítva is megesett. A polgár számára a belső aránylag kicsi, a külső aránylag nagy. Szellemi, családi örökségét az időhöz alkalmazva megtartja. Nem érzi valószínűnek, hogy egy szép napon mindent elveszíthet Nincsen fölkészülve a veszteségre. Ezért 493
