Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Keresztury Tibor: A dilettáns közvetlenségtől a kimunkált hermetizmusig (Négy újabb első verseskönyvről) (kritika)

diópapucsba / ragasztott lábú / macska, kiszaladunk a világból” (Megtréfált macskák), „Lúdbőrözik a magzati némaság” (Torzók a hetvenes évekből), „Ölednek játéktűzhelyén / odakozmál a lélek” (Éjféli chanson), „csak egy-két emlék burjánzik / inoperábilis daganattá” (Fénytörés).

Faludi Adám jóvial közelebb jutott egy önálló költői világ megteremtéséhez — akkor is, ha a Szögletes virág inkább az útkeresés, a felvillantott ígéretek, mintsem azok meggyőző beváltásának a könyve. E pályakezdés legfontosabb eredményének ily módon azon líraeszmény megfogalmazása tekinthető, melynek lényege a beat- kultúra hagyományaira támaszkodó avantgarde formanyelv ironikus, fanyar, visszafogott intenzitású versbeszédbe történő útfejlesztésében ismerhető fel. Amennyire vitathatatlan azonban az ilyenfajta költői program létjogosultsága napjainkban, olyannyira kétséges még, hogy sikerül-e Faludi Ádámnak a sokszor feltűnésre törő gesztusokban, meghökkentő ötletekben kimerülő költői energiáit mélyebb és szervesebb poézissé érlelnie. Ez a versvilág ugyanis formai és „tartalmi” értelemben egyaránt megreked egyelőre a szándékok regisztrálásának szintjén; úgy ismeri fel a hetvenes évek egyik hiteles költői magatartásának és tipikus eszmeáramlatának mai érvénytelenségét, hogy helyettük nem talál új távlatot nyitó kiindulópontot. Ennek hiányában pedig Faludi lírája egyaránt mentes marad a szembesítés poétikai és egzisztenciális tétjeitől, s megáll a személyiség nosztalgikus értékvesztésének önironikus leleplezésénél: „nosztalgikusak leszünk / akár a Frank Sinatra Sound / olyan dolgokért amelyeket / nem ismertünk / s csak képzeljük hogy volt” (Kék madár 1975-ös modell).

E felismerés jegyében Faludi jellegzetes attitűdjét egyfajta programos nosztal- gia-ellemesség, s az elveszített korértékék helyére lépő hiány ellenpomtozása alakítja ki. A kötet szerkezete az egykor jelentéssel bíró dolgok kiüresedésére való rádöbbe- nésitől a széthullás, a káosz megjelenítéséig ível. Visszatérő motívumok — a lehangolt, - hallgató gitár, vagy a puskacsőben hervadó virág — teszik konkréttá azon válság- helyzet okát, melynek feltárásába sajnos minden szándék ellenére egy meglehetősen elkoptatott önsirató nemzedéki szólam is belejátszik (Közvetlen közelről), de amely már ;a továbbiak szempontjából kulcsfontosságú rejtőzködő szerepformák csíráját is magában rejti: „Tévedsz amikor látni vélsz. / Csak ügyes másolatom van itt. / Igyekszik emberi hangon kongani. / A szememben a csoda / nézd milyen fagyott” (Távirat). Az első ciklust követő versianyagban az önmagát ás kívülről látó távolságtartás maszkjaival, grimaszaival, ironikus gesztusaival .dacol a költő a kiábrándulás enervált érzéstartalmaival — változó ötletességgel és szellemességgel oldva súlytalanná megrendülését. Védekezés ez persze a megszólalás azon formáival szemben, amelyeket a szembenézés könyörtelenebb vállalása feltételezne, de a programos elszakadási törekvésben egyelőre nehéz egy jelentős költészet érlelődésének nyomait felfedezni. Ami a jövőt illetően a rezignáción áttűnő játékosságot feszes szerkezetbe sűrítő néhány költemény mellett (Módosítás, Zátonyok, Madártávlat) leginkább biztató lehet, az a címadó hosszúvers. Ez az a kompozíció, melyben Faludi elsődleges költői erényei — a versmondatok egyenletes ritmusában, valamint az élénk fantáziavilág és a konkrét élménymozzanatok egymásra vetítésében testet öltő arányérzéke — olymódon mutatkozik meg, hogy az ötletek kavalkádja mögött mindazon érzelmi mélységek is fölsej lenek, melyek a kötet egészében szándékolt következetességgel, de az eredményt tekintve sajnálatos módon rejtve maradnak.

Ha Faludi Ádámnak a tágabb versforma keretei közt nekilendülő energiái, Fabó Kingának a csöndjei a legígéretesebb,e!k. Koppanó versmondatainak, elhallgatásainak ritmusa, súlya van; a fogalmazás pontosságra törő fegyelme az egyes költemények által indokolthoz iképesrt lényegesen fölerősíti Anesztézia című kötetének összhatását. Jóval többet sejtet ez a líra annál, mint amit megragadhatóan kimond, s annál is, mint amit végül megvalósít, mert karakteres, öntörvényű szerveződése a könyv egészét tekintve mégsem válik ellentmondásoktól mentessé.

Fabó Kinga befelé forduló alkat: introvertált érzékenysége a számomra legfontosabb kortárs költőnő, Rakovszky Zsuzsa világát idézi. Figyelme zárt, behatárolt területre, a lélek tájaira összpontosul, versei végletes magány leképezései. Költői kí373