Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Varga Imre: Ember, szabadság, harc (esszé)
rettegés. A félő -ember -tehát -nem látja a nyilvánvaló -tényt: a világ -n-em kész, hanem folyamatosan keletkező mű. Ha nem akarunk -elmerülni közhelyeinkben, naponta meg kell újulnunk kívül és belül. Megújuló -gondolkodásunk megújítja érzelmeinket és frissé teszi -a testet -is. „Esetleg -most azt mondjátok: a féleleim a lel- k-iii-smaretből fakad. Én viszont azt mondom, hogy amit -ti ilelfciismeretn-ek neveztek, az az ismereteitek, vagyis a bennetek tudvalevő függvénye. Mi az, aimilt tudsz? Tudni artnyi, mint -gondolkodni, véleményt alkotni, a dolgokban folyamatosságot észlelni, -és -mindenek alapja — a tudott. Rettegésben tart minden, ami bennem tudott. M-ás szóval: félek elveszíteni embereket, dolgokat, fogalmakat, félek felfedezni valódi írni voltomat, félek bajba -kerülni, rettegek a fájdalomtól, amely akkor ébredhet, ha valamit -elveszítek vagy nem szerzek -meg, vagy -ha nincsenek örömeim.” „Amíg van ismereti felhalmozódás, addig van szorongás is, hiszen mindig van mit elveszítenem. Valójában tehát laz -ismeretlentől va-l-ó félelem nem más, mint a fölgyűlt ismeretanyag -elvesztésétől való félelem.” Vagyis: a dolgok, ismeretek birtoklása, az önzés az -alapja féle-lmeiniknek. „A dolgok, -amelyeket magaménak tudok, félelmet keltenek, s éz -maga a szenvedés.” A szenvedés tehát velejárója a halmozásnak. Minél gazdagabb vagy, annál szerencsétlenebb, annál szegényebb. „A félelem akkor jelentkezik, amikor -meghatározott szabvány szerint akarok élni. Félelem nélkül élni annyi, mint szabvány néllkü-l élni.” A szabványnélküliség, s az élet alapjaival való állandó kapcsolat kozmikus biztonságérzetet iád. A sok szokás, amit védekezésképpen a világgal és -másokkal szemben kialakítunk magunkban, mert vakságunkban azt hisszük, hogy ami -bennünk van, más mint ami rajtunk kívül van, mert bent a -barát, kint az ellenfél, mindez kiszolgáltat iaz önző énnek; nincs az embernek -nagyobb -ellensége önmagánál. Hogyan -számoljuk fel -a rossz szokásokat, sok gépi-ességet, rutin-t? A szabványt úgy semmisítem meg, ha -nem cselekszem. Ha szemlélődöm. Ha minden tettem a nem-cselekvésiből fakad. Ha nem várok fizetséget vagy jutáimat érte. De mi köze a rossz szokásokkal eltorzított életnek meg a szemlélődésnek egymáshoz? Hiszen a rossz cselekedetet egy másikkal, egy jóval -kell -megsemmisíteni, nemde? „A -keret, a szabvány maga -az elme, ő az, a-mi maga teremtette szabványai között él.” „A félelem: tehát -az elme.” A tudatunkkal kell folyama-toslan szembesülnünk. Kezdetben nehéz elérnünk a tárgyilagosságot, mert -mindent megiid-eológizálunk. Éretlen, önállótlan emberek szokása szerint. Pedig az azonosulás bármilyen eszmével: menekülés önmagámtól. A gondok-bajok fel-számól-ása helyett azok továbbhárítása, jövőbe tolása. Az -erény is menekülés. „Féln-i ‘annyi, -mint nem -elfogadni azt, ami VAN.” Márpedig a szemlélődésben, testünk, érzékeink -és gondolataink fölött uralmat szerezve azzal szem- besülük, ami van. Ami egyszerre személyes és személytelen. S ez végtelen, erős. Ez maga a bölcsesség, „önismeret, önfeled-tség csak a-kkor Van, ha -teljesen és egységesen láthatom az egészet, és -erre csak abban az esetben lleszek képes, ha megértem azt -a szerteágazó tevékenységi folyamatot, amely -a vágyaimból, a gondolataimból ered — a gondolat ugyanis egy a vággyal —, és nem igyekszem sem igazolni, sem elítélni, sem pedig elnyomni; ha ezt megértem, akkor -tudni fogom, van-,e -lehetőségem áttörni korlátáimon.” Az embernek minden lelki épségről, tisztaságról és jóságról ia vallás, mesék és mítoszok jutnak eszébe, s ki szeretné, -ha elítélnék a „tudománytalanság” vádjával. A tudomány elősorolja -nézeteit, bizonyítékait emberré válásunkról, az evolúcióról. S a különféle népek mítoszai, -amelyekben -mindig van valami képi, szemléleti igazság, régvolt aranykorról -beszélnek. Mi mellé álljunk? Vagy -lehet mindkettő mellé egyszerre, összevethető, amit a mítosz és -a tudomány fcifejíaz? Bizonyítékunk mindkettőre csekély, arra viszont'elég, hogy könyvek tucatjait teremje. Dr. Pressing Lajos írását A boldogság — mint misztérium címmel közli a folyóirlat. E tanulmány teljesebb formában a Buddhista Misszió egyik kiadványában is szerepel, s először 1985-ben hangzott el Pécsett a Pszichológiai Kultúra Hetén. Amíg tudjuk, hogy vannak a világon ésszel, fogalmakkal megközelíthetelan dolgok, szükségünk van a mítoszok nyújtotta- képekre -is, ,,amelyek a kimondhatatlan megsejtésére” 357
