Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)

vakat írsz le, és szavakat fűzöl össze mondatokká. Remélem, mégsem ringatod magad abba az illúzióba, hogy a szó, amint leírjuk vagy kimondjuk, megvilágít bennünk valamit, de legalábbis segít eloszlatni azt a homályt, amely az igazi lényünk- ket veszi körül. Volt idő, amikor én is reménykedtem ebben. Ám a szó semmit sem világít meg a lelkűnkből, hanem inkább a rejtőzködést szolgálja. Ha áttanulmányoztad naplómat és a feljegyzéseimet, a szavak kétszínű, alattomos árulásának számos példáját láthattad. Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy mindabból, amit leírtam, semmiféle komoly következtetéseket nem vonhatsz le arra vonatkozólag, hogy milyen vagyok én tulajdonképpen.

Ma szinte mindenki elfordul tőlem és bűnösnek tart. Én viszont nem érzem magam felelősnek sem az apám, sem Pálóczi haláláért, következésképpen bűnösnek sem érzem magam. Elismerem, hogy rengeteg hibám van, arra azonban büszke voltam és büszke is maradok, hogy a képmutatást gyűlölöm. Amikor föllázadtam az apám ellen és szakítottam az anyámmal és az egész rokonságommal, akkor abban nem volt se számítás, se gőg, csupán nem volt más választásom. Amikor még szerettem Ildit és később feleségül vettem, akkor tényleg szerettem őt. Jogom van megvédeni a függetlenségemet mindennel és mindenkivel szemben, és nem fogok hazugságokból építeni katedrálist magamnak, mint mások. Én beérem ártalmatlan individualizmusom szerény kápolnájával, amelyben a magam — meglehet, a Te szemedben nyomorult — boldogságának áldozom. Hogy ez csak szimpla önzés? Tökéletesen igazad van. De mi ez a kis önzés a nálaim hatalmasabbak és tehetősebbek mindent korrumpáló cinikus önzéséhez képest? Amikor fáj a fogam, az én fogam fáj. De ha arra gondolok, hogy a császárnak is fájhat a foga, és talán ugyanúgy fél a fogorvostól, mint én, akkor bátorkodom kijelenteni, hogy a fájdalom és a szenvedés, úgy látszik, sokkal demokratikusabb érzés, mint az öröm és a gyönyör, mert csak a fájdalom tesz egyenlővé a félistenekkel. Ha pedig félsz, gondolj arra, hogy akitől félsz, az is fél valakitől, s ha nem valakitől, hát valamitől, s hogy végső soron mindnyájan félünk a haláltól, mint én, amikor Pálóczi rám emelte a pisztolya csövét.

Engedd meg hát, hogy néhány jó tanáccsal lássalak el, noha meglehet, egyáltalán nem szorulsz rá az én tanácsaimra. Először is óvakodjál attól, hogy fölfedd magad mások előtt. Ez már önmagában véve is ostoba dolog, mert önhittség van mögötte. Azt képzeled ugyanis, hogy ismered magadat, pedig csak egy pillanatnyi hangulat hatása alatt látod ilyennek vagy olyannak magad. Mielőtt föllázadtam volna az apám ellen, az én szememben ő volt a megtestesült tisztesség és becsület. Később gyűlöltem az apámat, s azt hittem, hogy ezen a lázadáson és gyűlöleten keresztül megismertem magamból valami fontosat. Amikor meghalt az apám, nem gyűlöltem őt többé, és csodálkoztam rajta, hogy még néhány nappal korábban is hogyan voltam képes gyűlölni őt. Amikor szerelmes voltam az első feleségembe, ugyancsak azt hittem, hogy újabb tárna nyílt meg bennem. Aztán meghalt az apám, és Ildit sem szérettem többé, és sokáig tele voltam önváddal. Folytathatnám a példák sorolását máig, de a példákból mindig csak az derülne ki, hogy fikarcnyival sem ismerem jobban magamat, mint tavaly, tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Sohasem azt tudod, hogy milyen vagy éppen, hanem mindig csak azt, hogy milyen voltál életed valamelyik szakaszában, bár én még ebben is kételkedem. Tehát ne fedd föl magad!... Egyébként sem arra kíváncsiak az emberek, hogy milyen vagy, hanem inkább arra, hogy Te milyennek látod őket. Ha van egy kis sütnivalód, igyekszel meggyőzni az ördögöt, hogy szűzies, fehér és kívánatos, mert ilyennek akarja látni magát. S hogy a ibairártainknál maradjunk: a deszkamellű Ancsával hitesd el, hogy szép. Lakatosnak bizonyítsd be, hogy a tehetsége révén kapaszkodott magasra az ügyvédi kamarában, s nem azért, mert törtető. Csillát nyugtasd meg, hogy jól teszi, ha néha titokban félrelép, s Ernőt, hogy végtelen tunyasága és közönye mögött évezredes bölcsesség van. Velem és Olgával pedig hitesd el, hogy mindig és mindenben igazunk volt, s tedd hozzá, Pálóczit már úgysem tudjuk föltámasz-* tani. Aztán: ne keresd az igazságot magadon kívül. Nagybátyámnak nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy az igazság egy és oszthatatlan. Az igazság fabatkát

313