Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Gál Ferenc: Zelei Miklós: Ágytörténetek (kritika)
GÁL FERENC Zelei Miklós; Ágytörténetek A művészetekre történetük során (legtöbbször igaz volt, hogy egyiik — ha nem a legfontosabb — jellemzőjük a meghaladásra való törekvés. Meghaladni az ij s a zsákmány, az ember és Isten közötti távolságot vagy éppen a másolás korlátáit. Eljutni a felszíntől a lényegig, látszattól a valóságig, egyeditől az általánosig és visz- sza. Mai prózánknál beszélve egyszerre aktuális a történet meghaladása és e stádiumnak is már az átlépése, a történet rehabilitálása; a köznyelvre épülő írói nyelv meghaladása és egy ősibb, tárgyszerűbb, ugyanakkor nagyon is kifinomult nyelv kidolgozása, s ezzel összefüggésben, a köznapi logika meghaladása a felszíni jelenségek fölé emelt intellektus által. Ügy tűnik tehát — még ha furcsán hangozhat is ez az általános atomizálódás korszakában —, hogy egyfajta lehetséges összefoglalás idejét éljük. Zelei Miklós könyvéről lie kell szögezni, hogy nem ennek kísérlete, ugyanakkor írói témák és eljárások széles skáláját felvonultató elbeszéléskötet, mely így mint a meghaladás lehetőségeit, a hogyant, sokrétűen próbáló, feszegető kísérletként értékelendő. Meghaladni — ez két kérdést vet fel automatikusan: mit és hogyan. A mit, a gondolkodó, az ítélőképesség bizonyos fokára eiljutó ember számára, egyben a miértekre is választ kínál. Zelei Miklós könyvében — általánosan fogálmazva — az objektív világ meghaladásáról van szó. Két értelemben is. Az egyik a törekvés, hogy kiléphessünk „abból a világból, amiben élek” és amiből „nekem is kilóg fcezem-lá- bom”. Részben e világ milyenségére utal a figyelemfelkeltő cím: Agytörténetek. Sokan csalódhatnak bizonyos zaftos „sztorik” elmaradása miatt — sokan meglepődhetnek a nem várt zaftos történeteken. Mert ha testek intim pózait, illatát nem is tárja elénk a szerző, a társadalomét igen. össznépi szennyest a gyűrött lepedő, a foltos angin helyett. Felvonultatja a társadalom intézményeit: a házasságot és a családot az egyéniség ellen ható nivelláló mechanizmusaikkal, a? irodalmi élettel ösz- szefonódó politika fogásait, megszállók és megszállottak viszonyát, a rendőrséget, elhülyült MAV-dolgozókat, az ötvenes évek vezetőinek félelmét, ami betetőzi a félelem ranglétráját, s a látószögbe belefér a Magyarországot érintő nagyhatalmi politika is. Hogy mindezt meg lehet-e haladni, az korántsem bizonyos. Ami viszont biztosra vehető, az az, hogy megfelelően éles, elemző látásmód híján, nem lehet. Mert ,,a látszat anyagtalan könnyebbsége valóságként játsza szerepét a gyakorlatban, amelyben az áttekintés azonnali teendő”. Ez az irodalom teendője is, de itt az „azonnal” nem időhöz kötött, az író akkor indítja el saját idejét, amikor már a látszat mögé hatolt, ha már megtalált legalább egy lehetséges választ a meghaladáshoz kapcsolódó második kérdésre, a hogyanra. Egyértelmű felelettel — és ez nem baj — Zelei Miklós nem próbálkozik. Alternatívákat kínál: a realisztikus elbeszéléstől, a fantasztikus, Vagy annak határáig jutó novelláig, a kronologikus történeltmondástól az álomképeken át, a tudatáram gondolattöredékeiig. Mindez olyan vegyület, mely puszta létével ismétli a prousti kérdést: létezhet-e az objektív világ és a szubjektum között bármilyen kapcsolat, és ha igen, milyen. Zelei könyvében a kapcsolat elsődlegesen (magának az objektív világnak a leírása a szubjektum által, mikéntje tehát a leírás mikéntjével megadható. Ebben a leírásban végig kiemelt szerepe van a különösségnek, annak az eszköznek, mellyel meghaladható az általánosnak pusztán általánossal való bemutatá282
