Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - BOHUMIL HRABAL 75 ÉVES - Berkes Tamás: Furcsa emberek metafizikája (A groteszk változatai Hrabal pályáján) (tanulmány)
árán valósítható meg, ám egy tőzsdeügynököt hallgatva hamarosan ráébred: maga a pénz adja a boldogságot, nem pedig a munka. A fiú követi a gyakorlati leckét, különleges tulajdonsága révén gyorsan emelkedik a pincérvilág hierarchiájában. Egy kiváló pincér ugyanis előne meg tudja mondani, hogy a betévedt vendég mit kíván rendelni; a fiú megnézi a vendégeit, majd szó nélkül befordul a konyhába. Az életpálya emelkedését a narrátor egy refrénszerű mondattal támasztja alá: „a hihetetlen valósággá válik”. És a fiú boldog spontaneitással nyergeli meg az élet adta lehetőséget, különös kalandok révén hoteltulajdonos, majd milliomos lesz. A siker azonban csak rövidtávú: sohasem jelent beteljesülést. A gazdagság kevés, ha hiányzik a tekintély, az emberek elismerése. Egyáltalán: valami mindig hiányzik. A hős hiába követi a presztízsszerzés modelljét, hiába él úgy, ahogy másoktól tanulta, sohasem azonos önmagával. A szépség és a teremtés kreatív látomása, amely a fiút újabb és újabb kalandokra vezérli, nem teljesedhet ki a társadalmi lét behatárolt világában. A hős karrierjének csúcsán — a német megszállás éveiben — :a siker annyira kettős természetű, mint egy tündöklő, de belül férges alma. Díte a németek számára cseh, a milliomosok szemében parvenű, a cseheknek pedig áruló. Tehát a nagy fordulat, amely hősünkét 1948 után kiveti a társadalomból, a sikeres étet csapdáiban Imár elő van készítve. Az életpálya törése, minden becsvágy széthullása aztán láthatóvá teszi az „értékek második rendjét”,10 amelyhez az ember csak az önismeret révén juthat el. Eszerint az élet lényege: önmagunk vallatása. Hősünk magára marad, erdei útikaparóként megérti a galamb üzenetét: „Saulusból Paulussé válik”. A regény ilymódon a hős önszemléletének a fejlődéséről szól; utazásról, alvilági vándorlásiról, amely a hamis ideáloktól vezet a személyes önmegvalósításig. Annak belátása, hogy az ember körüli természet át van szőve Isten fenséges jóságával, megteremti a belső békét; a halálra való rákérdezés pedig elvezet önmagunkhoz: „én képes voltam érzékelni, hogy eljön a halál, eljön a végesség és az örökkévalóság angyala”. Vagyis Hrabal a lélek egyensúlyát a belátásból fakadó bölcsességben látja: amint saját életünket szemlélve eljutunk odáig, hogy megpillanthatjuk a metafizikus távlatokat, akikor a keserűség és a szépség egyetlen, egységes látomássá olvad össze. Ez a bölcsesség azonban nem egy spekulatív gondolkodásból fakad, hanem az életörömből kiáradó energiák megszelídítéséből, intellektuális általánosításából. Ezért mondhatjuk, hogy az erőszak és a kegyetlenség egyébként igen hangsúlyos jeleneteit a szerző a fenségesség mázával ragasztja össze — hiszen az élet dicsérete a csodálkozás képességéből, a csoda eredeti, humanista szentségéből táplálkozik. A Felszolgáltam ... hőse tehát eljut egy számára adott, az élete anyagából kiolvasható bölcsességig. Ennek azonban ára van: a groteszk szemlélet egyre tragiku- sabb árnyalatok felé tolódik el. Hrabal pályáján a lassan érlelődő váltást mi sem fejezi ki jobban, mint hogy következő műve a bölcsesség nyugalmát is szertefosz- latja. És hogy a váltás, az öröm megkeseredése teljesen egyértelmű legyen, a szerző egy korábbi hősére bízZa .az óletcsőd bevallását. Hanta, a Túlságosan zajos magány hőse már húsz évvel ezelőtt felbukkant a Münchhausen című elbeszélésben. Ott olyan tipikus hrabali figurának ismertük meg, aki életszerető hazudozással, mókás bajkeveréssel megszépíti nehéz sorsú embertársainak az életét. Akkor is egy papírhulladékot feldolgozó üzemben dolgozott, kezelte a présgépet, s a zúzdába küldött könyvekből időnként megajándékozta ismerőseit. A sok olvasástól időközben bölcs lett, beleszeretett a kultúrába, könyvektől roskadozó lakásán tonnányi szellemi érték tornyosodik az ágya fölé. A kisregény felszakadó vallomás, egy félresiiklott élet tapasztalatainak megrendítő összegzése. Hanta szerint a kultúra leírhatatlan örömöt és még nagyobb bánatot okoz. A hős már aludni sem tud a sok olvasástól, a könyvek lidércnyomásként ülnek álmain, s ő kosztól és sörtől büdösen mosolyog. A nagyfokú érzékenység állapotában összefonódik a rémület és az ámulat. Hanta előtt felsejlik a „világ örök szerkezete”, higgadtan szemléli a szerencsétlenséget, felfedezi a pusztulásban rejlő szépséget. Mindegyik papírbála közepébe szertartásosan eltemet egy-egy értékes könyvet, valame277