Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - BOHUMIL HRABAL 75 ÉVES - Esterházy Péter: Akarja látni arany Budapestet? (Novella a 75 éves Hrabal tiszteletére)
vannak, Prágában, Nymburfcbam, Usihi nad La bem ban, ezek a cseh nagydumá- soik, ezek a pofák! Még a középszerű cseh művekben is ibenne warn ez, ez a jó, tehát valami személytelen tudás volna ez, köztulajdon: azaz kultúra. Volt (látódobt) például a múltkor egy linknél is linkebb cseh, illetve ugye csehszlovák tévéfilm, ott egy finom, legalább kettős játékot űző öregúr, fél öregúr, magyarázta — ária volt az — egy nőügyekben még járatlan fiúnak, hogyan kell a nőkkel bánni, a nőkkel úgy kell ibánnii, hogy miközben a relativitás elméletéről szövegelsz a kisfcisasszonynak, hopp, már le is vetted az egyik cipellőjét, és hopp! E = mc2, elhajítod egy távoli sarokba, és kész. Kész? Mafla, most mért nem azt kérded, mi van a másik cipővel? Mért, mi van a másik cipővel? Semmi! A másik cipővel nincs semmi! És tudja, mért, uram?! Mert azt a kiskisasszony önlkezével le fogja vetkezni. Elmúlik róla, uram, az a maradék cipő. Miért, kérdezheti, uram, joggal. Hát itt jön, VaCláv, a tudomány megint, hogy kérlek szépen, a női nem egyszerűen nem állja, nem bírja elviselni az aszimmetriát, és így tovább, fiam, Vaeláv, tu-do-má-nyo-san. A novella már rég nem hallott ilyen üdítő marhaságot. Ki fogja próbálni... Lassan azonban fény gyúln-a az agyában — lux oritur, késed magyar fény! —, hogy hát vannak ilyen figurák itt is, hogyne volnának, például a Mándynak. Direkt jó, mert ő meg hetven éves, Mándy Iván. Csak az övéi nem dumálnak, inkább -dünnyögnefc meg a váliukat vonogatják. Azok a gyöngéd, poros és vad mozdulatok! De ugyanazt tudják, ugyanonnét valók. Az lene a dzsembori, ezeket összeereszteni, a Mándy-pofákat meg a Hra- bal-pofákat, megnéznének egy Lubitsch-filmet, aztán innának egy pofa sört. Viszont a Mándy-pofát várnák a kávéskisasszonyok, a Hraibal-pofát meg a postáskisasszonyok. Most akkor mii lesz? Egy új bekezdés kell csak, és megfeledkeznek a hölgyekről, mert a papájuk jutna az eszükbe; a Hnabai-pofa -papája motorozott, volt vele bajuk épp elég, olyan volt, mint a csík, az anyja viszont, mint minden anya, egy kicsit az ember idegeire ment, de az apja nyugtatgatta: „csak gyere, Maryska, az a jó levegő, meglátod, használ majd neked”, felugráltak hát a gépre, csakhogy az apja, mihelyt elhagytak egy-tkét szekeret, tüstént megfeledkezett az anya idegeiről, és előrehajolt, és felordítoitrt: „Targa Florio!”, és már robogtak is. Az anyját csak valami ködben látta, amint az öccsét a mellére szorítja, és az egész út alatt kiabál: „Franci, Franci, az istenért, Franci!”, de az apja nem lassított, akkoriban olyan ballonköpenyek voltak divatban . . no és azok felfúvódtak, akkora púp keletkezett belőle az apja -hátán, hogy egész a Hrabal- pofa fejéig ért; a Mándy-pofa apja meg . . . ő volt apa, Zsámlboky Gyula, hírlapíró, például, ó, hát ő finanszírozta a Burgtheatert, micsoda film volt! művészi alkotás! Csakhogy most másról van szó, könnyen lehet, hogy Olgát kihagyja a dologból. Mindenesetre lapot csinál, mégpedig a Szigeten, már meg is állapodott velük, az étterem, a szálloda vezérkarával, azért ezek európai koponyák, megértették, hogy mi v-an ebben, milyen lehetőség. „Ez egy ötlet, szerkesztő úr! önnek -van koncepciója!” Hetenként jelenik meg a lapocska, az egész néhány oldal, a formátuma pedig talán, mint egy menükártyáé, az étterem vendégei kapják, oda -lesz csúsztatva a tányér mellé, könnyedén, elegánsan, a szálló vendégei részére meg odafent, a szobákban, az éjjeliszekrényen vagy az asztalon ... a -Szigetről ír majd benne ... a Sziget (múltjáról, hogy épült fel a nagy szálló meg a kis szálló, mindez persze illusztrálva-, a legkiválóbb 251
