Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Pályi András: Féltés (próza)

szemüknek. így elbánni egy trolival! A teherkocsi meg sem állt. Ráadásul a nagy kavarodásban senki sem jegyezte fel a rendszámát. A trolivezető, aki nyilván kezdő volt a szakmájában, szerencsétlenül toporgott a sérült jármű mellett. Ok távolról nézték, nem mentek közelebb. Apa egy idő után a kenyeret forgatta a kezében, amit vettek. Megint milyen szalonnás! A mintaboltban vettük, és félig nyers.

A fiú toporgott mellette. A legszívesebben megkérdezte volna, miért nem mennek közelebb a sérült trolihoz. De nem merte. Talán mert előtte épp a pöcsös Jézusba járt a fejében. Idán karácsonykor hiányzott a fa alól a figurás betlehem, sőt az angyalkás díszek is a szaloncukorral teleaggatott ágakról, és ájtatos dalokat sem énekeltek. Tök mindegy. A gyertyák így is ragyogtak, meg-megrebbent a fényük, mintha láthatatlan lények suhannának a szobában. Van öröm, amit nem vehet el senki, még az a kis csőszoknyás kurva sem. Apa és fia ott álltak a sápadt utcai világításban, és nézték a trolit. Akkor jött a csaj. Mondhatná rá, hogy jam- pec, de azt inkább fiúkra szokás. Csőszoknya, feltűrt pulóverujj, zilált hajzat. Sértett arckifejezés, pisze orr, cifra szemöldök. Megnézte magának. Tetszik? Röhej! Mitől tetszene ez a rossz liba? Apia rejtélyesen mosolygott. Miért ne, mondta. De egy árva szót sem beszéltek a lánnyal. Apa azt mesélte, hogy Amerikában már a mosogatást is gép végzi. Sőt, olyan gép, amely egy gombnyomásra eltűnik a falban. Még csak nem is látod a szennyes edényt. És a nők parádéznak, kihúzzák a szemüket, festik a bajukat. Szent ég, micsoda világ!

Truman volt az amerikai elnök. Dankó az iskolában kijelentette, hogy rokonságban van az amerikai elnökkel. Miii? Truman a nagybátyám, igen. Szokatlanul komoly, már-már bűntudatos arcot vágott hozzá, még a hátát is kihúzta. Elhitték neki. Körülállták a két óra közti szünetben. Tényleg? Leveleztek is? Küld csokoládét, rágógumit, coca colát? Valaki beköpte Dankót, és felhívták az igazgatói irodába. Egy teljes órát fönn töltött az igazgatónál. Az anyátok szentségit, mondta később.

Amióta apa elment, a fiú sokszor hallott éjszaka zajokat. Megizzadt. Megtanulta, hogy ilyenkor meg Jcell fordítani a paplant. Első emeleti ablakuk alatt egy törött üvegü pincenyílás. A macskák itt jártak ki-be, és szerelmi háborúskodásuk során iszonyatos hangokat adtak, mintha nyúznák őket. Többször visszatérő álma volt, hogy a paplan alatt egy egér rágja a lábujját. Mitől? Mindig a kandúrok csontig ható vemyákolása idején. De a mostani zaj egészen más. Mintha lecsapták volna egy teherautó rakodóterének oldalát. Nyikorgás, puffanás, léptek. Minden durvább a szokásosnál. Káromkodás, amit nem értett tisztán. Azt a szót mondták, amit ő eddig még sosem mert. A srácok az iskolában biztosan röhögnének, ha hallanák. Így hangosan, amiért rendesen igazgatói rovó jár. A te szüleid is csinálják, te tahó! Így ni, és mutatják. Az anyád meg visong. A nők mindig visítanak, hia élvezik. Nem igaz! Nem, nem! Résnyire nyitva az ajtó. Nálunk minden éjjel résre nyitva. Erre kórusban röhögnek, és újra mondják azt a szót. Dankó a leghangosabb. Tökéletesen be van avatva.

Nyirkos volt a paplanja. Fölült, tapintotta. Megfordította, kicsit fészkelődet! De a másik felén is érezte a nyirkosságot. Különös. Visszafordította, újra tapogatta. Reménytelen. Így is, úgy is. Gyűrte az ágyneműt. Csüngött róla a veríték. Kijózanodott, elszállt az álma. Az anyátok szentségit. Most tisztán hallotta. Dankó? Mit keres itt az éjszaka közepén? Léptek. Hozzájuk jön? Kemény hang, csizmatrapp. Inkább Dankó apja, nem? Felült, figyelt. Kikelt az ágyból, mezítláb, pizsamában. Az ő ajtaja közvetlenül az előtérbe nyílt, kiosont. A lépcsőházban zajok. Fel a második emeletre. Aztán mintha bútorokat cipelnének. Nem mert az ajtóig lopózni. Torkában vert a szíve. Az előbb még reménykedett, hogy hátha az apja jötrt visz- sza, aktatáskával a kezében. Az is elég különös volt, amikor ott állt az ajtóban té- likabát nélkül. Nem is mondott semmit, csak bement a szobába, nekidőlt a kályhának és cigarettázott. Anya kiabált. És némaság. Vacsoráztak. Lópárizsi körözöttel, a mintaboltban vett kenyérrel. Aludnia kellett volna, de nem tudott. Suttogás. Apa beszélt. Lement a nyilvános vécébe, és egyszerre elaludt a villany. Tök sötét, még a pisildét se látja. Ketten megmarkolják, és lerángatják róla a kabátot. Üvölt, mint a

232