Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Barabás Tamás: Hogy is állunk az arányszámmal? (Újabb mozzanatok a népi-urbánus vitához)
a Veres Pétereket, s a Németh Lászlókat sem üldözték a németek, nem őket vitték el Mauthausenbe és más koncentrációs táborokba, nem őket lőtték agyon és végezték ki, hanem a Bajcsy-Zsilinszky Endréket, a Peyer Károlyokat, a Buchinger Manókat, a R-assay -Károlyokat, a Ságvári Endréket... Szóval azokat, akik nem zavaros „népi” elméletek árnyékában éltek viszonylagos biztonságban, hanem azokat, -akik egy csakugyan független, szabad, demokratikus Miagyarország ideáljáért küzdöttek, olyan hazáért, amely „arányszámok” méricskélése nélkül tekinti egyenjogúnak minden állampolgárát, legyen az cigány vagy szlovák, református vagy izraelita. Talán Salamon Konrád sem csodálkozna most utólag a Veres Pétert akkoriban balról ért támadásokon, ha figyelembe venné egyrészt azt, hogy a magyar sajtópaletta sokszínűsége és a természetes megosztottsága idején nem volt szokás baloldali embernek szélsőjobboldali lapba, például -a Nyilaskeresztes Párt központi napilapjába, -az összetartásba írni, még akkor sem, ha ép-pen válaszolt az összetartásnak. Oda egyébként be sem engedték volna a baloldaliakat. Ha valakinek rendelkezésére bocsátották hasábjaikat, annak baloldaliságát legalábbis ingatagnak vélték, mint Veres Péterét (ők is, nemcsak a baloldal!) és remélték, hogy sikerül őt — antiszemitizmusában látták ennek előzetes garanciáját — magukhoz megtéríteni. Egyébként tartok tőle, hogy S. K. nem véletlenül idéz mindössze egyetlenegy mondatot Veres Péter összetartásbelli cikkéből: a részletesebb ismertetés esetleg még kompromittá- -lóbb lenne Péter bácsira nézve. Mindenesetre: bármennyi balos-szektás vonás volt is — ebben nem vitázom Salamonnal — a Népszava gondolkodásmódjában (Révai Józsefről, Gergely Sándorról nem is beszélve!), azért abban nem tévedett a szociáldemokraták napilapja, hogy egy összetartásbeli szereplést Veres Pétertől vagy bárkitől, aki szocialistának (is) vallotta magát, elfogadhatatlannak talált. Salamon szerint az urbánusok „általában ia -mun-kásm-ozgalom és a polgári baloldal táborából -kerültek ki”, ami -igaz. Utána azonban ezt fűzi hozzá: „Legfontosabb ismérvük, hogy fenntartással vagy ellenszenvvel fogadták a népi mozgalom törekvéseit, mindenekelőtt annak nemzeti, sajátosan magyar tartalma -mliiatt, amelyet idejétmúlt, -sőt zsidóellenes megnyilatkozásnak is tekintettek és a nemzetiszocializmussal rokonítottak”. Nos: zsidóellenes megnyilatkozásnak semmi mást nem tekintettek ezek a fránya urbánusok, mint — a zsidóellenes megnyilatkozásokat. Ezek ugyanis olyan bőségesen bu-rjánoztak, hogy -nem kellett a más jellegű megnyilatkozásokra is ráfogni a zsidóellenességet. A nemzetiszocializmussal is mindig csak ott és akkor rokonították a „népi” megnyilatkozásokat, lahol és amikor (például éppen a zsidóellenességben) azokban csakugyan kimutatható volt ez a rokonság. Azt azonban semmiképpen nem lehet -elfogadni, hogy az úgynevezett urbánusoknak az volt a „legfontosabb ismérvük...” stb. Sok minden egyébbel foglalkoztak ezek az urbánusok, a többi között a népiekkel is, de nem ez volt a legfontosabb ismérvük, vigyázzunk azért a leg-ek adományozásával! Lehet, hogy indokolatlan gőgből, lehet, hogy ingerlő fölényességből, de az urbánusok soha nem találták annyira jelentősnek a népieket, hogy bármikor is ez lett volna a legfontosabb foglalatosságuk! A tanulmányíró szerint a népiek „keresték a magyarázatát annak, hogy a munkásmozgalomban és a polgári radikalizmusban egyaránt jelen lévő urbánus szellemiség miért utasít vissza ideges gyanakvással minden népi megnyilatkozást, különösen a magyarság mibenlétével kapcsolatosakat”. Nem utasítottak vissza minden népi -megnyilatkozást. A földreform szükségességét hirdető, csakugyan népi „megnyilatkozást”, a koldusparaszti rétegek helyzetének javítására vonatkozó „megnyilatkozást”, egyszóval bármilyen haladó megnyilatkozást egyetlen -urbánus sem ellenzett. Gyanakvással csak a zsidóellenes, polgárellenes, antiliberális, antidemokratikus „megnyilvánulásokat” szemlélte. Dehát még a népi írók legnagyobb koponyája, Németh László is egyértelműen jobboldali elmélettel (hígmagyar-mélymagyar) utasította a másodosztályú állampolgárok sorába azokat, akik valamilyen „születési hibával” rendelkeztek — ez vajon nem ád okot gyanakvásra? —, és egy ’41 júliusában írt cikkében lelkesen nyugtázta a németek győzelmét (kissé elsietetten!) ugyanez a Németh László. Mondjuk: ez csak kisiklása volt N. L.-nak —, de miért nem volt soha ilyen kisiklása Márai Sándortól Zilahy Lajosig (szándékosan nem prononszírozott baloldaliakat em-líte-k) egyetlen úgynevezett urbánusnak sem?
