Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Füzi László: A korszerűség vállalása (kultúrkritika és kiútkeresés Németh László gondolkodásában) (tanulmány)
Az egyes részterületekről mondottak korlátozott érvényessége nem csupán az érintett összefüggésekkel magyarázható. Miközben ugyanis a fenti gondolatrendszer kialakult, Németh sosem mulasztotta el az egyes részrendszerek egymást kölcsönösen meghatározó voltát említeni. Nem egymástól elszigetelten, külön-,külön szólt az új művészetről, új tudományról, és új politikáról, hanem azokat a 20. századi szellemiség részének, egy-egy részterületének tekintette. Gondolkodása rokon a 20. századi kultúrkritiikávál, lamennyitoen ennek jellemzőjeként fogadjuk el, hogy „nem a gazdasági-társadalmi alapokiban, de azoktól elszakítva, pusztán a felépítmény, a szellem, a tudat, a kultúra síkján élte meg, s bírálta a polgári társadalom felnövő válságát”.36 Ennek ellenére feltételezhető, hogy ennek a kudtúrkritikániak nem egy területe pontosabb, s részletezőbb lett volna, ha Németh valóban teoretikusként, és nem kiutat kereső íróként élte volna át korát. Ezt a paradox törekvést nevezi Bé- ládi Miklós olyan kultúrlamtropológiái szintézis-kísérletnek, amelyet Németh a történelmi önátalakítás szolgálatába állított.37 Mivel a két világháború közötti társadalmi berendezkedés már képtelen volt a megújhodásra, ahogy a húszas-harmincas évek fordulója után újabb forradalmi hullám sem jelentkezett, így aligha véletlen, hogy a tudomány, művészet, politika megújhodását Németh előbb az irodalommal, majd pedig önmagával hozta kapcsolatba. A művészi programban önmaga írói törekvéseinek igazolását, a tudományban a sorstudomány lehetőségét találta meg; politikai elképzelései pedig végsősoron az utópiához vezették el. Szépírói műveinek ismerői tudják: regényeinek egymást követő sora, különösképpen a többször felhasznált, s mindig átértelmezett motívumok révén többet mond századunk válságáról, a század egészét meghatározó válsághelyzetről, mint amennyit a kiút megteremtéséért a teoretikus tehetett. A közép-kelet-európai, s ezen belül a sajátosan magyar viszonyokat ezen a .ponton érezzük meghatározónak, a létérzékeiós kivetítése mellett ugyanis a társadalmi (kiútkeresés feladata is az irodalomra hárult. Az eddigieket követően szükségesnek látszik néhány időrendi kérdés tisztázása is. Mint már szó volt róla, a tájékozódás meghirdetett -időszaka az Emberi színjáték megírását követően kezdődött, és az új nemzedékről a Nyugatban 1931-ben közzétett sorozatban Németh már az új irodalmi normáknak megfelelően próbálta nemzedékét mind irodalmi-esztétikai, mind pedig a politikai elképzelések terén egységesíteni. Ismeretes, az akkori magyar irodalom nem fogadta el Németig (egységesítő törekvéseit, a nemzedéki 'tömörülés csak 1933 őszén jött létre, immáron a népi gondolat jegyében. Közben Németh 1932 őszén megindította a Tanú t: az Űj enciklopédia című írás még a Nyugatban jelent meg, de már a Tanú hangján íródott, az Üj politika című írás pedig már a Tanúban látott napvilágot. Való igaz, hogy a Tanú egy kivételes szakítás és döntés eredménye, ahogy Csoóri Sándor írja,38 de tartalmában — különösen az első periódusban — még a tájékozódó időszakhoz kapcsolódik. Ennék az időszaknak az ideálja Németh szóhasználatával, a szellem embere volt, la Tanúban meghirdetett új nemes-eszmény is a szellem emberének folytatója. A Tanú világában pedig csak akkor következik be változás, amikor a népi -mozgalom hullámverése elér Némieth Lászlóhoz is. 1934 januárjában szó volt a Tanúnak ős a népi írók induló folyóiratának az egyesítéséről, ezt követően pedig Németh — la Tanúban való különállását megőrizve — segítője a Válasz elindításának. Ettől kezdve politikával kapcsolatos elképzeléseit a reform kapcsán fogalmazza meg. Ennek során számos területen konkretizálódik is élképzelése, nem véletlen, hogy a minőségszocializmus-elképzelésak előfutáraként is számon -tartják.39 Mindez jelzi azt a különbséget, ami Németh László és a népi mozgalom között fennállott, annak ellenére, hogy Németh sokban hozzájárult a népi ideológia kialakulásához. „A kiválás (t.i. a -nemzedék kiválása 1931-ben — F. L.) akkor nem (történhetett meg. A kortársak folyóirata helyett megindult a Tanú. De a Tanú már végzetes szakadást jelentett. Azok, akik nem vállalták sorsát, mégha sarkalhattak is tőle, őt magát sem vállalhatták, amint a Tanú sem szoríthatta össze a maga öntudatát képző programját az ő küűsőséges itársadalomkritikájukra. Ök az országon kezdték, én magamon; de kezdhettük volna egyszerre mindkettőn még 1931-ben, s az lett volna az igazi” — olvashatjuk Németh visszatekintésében.40 139
