Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Füzi László: A korszerűség vállalása (kultúrkritika és kiútkeresés Németh László gondolkodásában) (tanulmány)
A magyar irodalom történetében számos példát találhatunk aura, hogy amikor a történelmi feltételek még nem értek meg egy-egy — soron következő — irodalmi-politikai program megvalósítására, akkor ez ia program először a művészetben és a tudományban jelentkezett.2 Kettős magyarázata is van ennek: egyrészt következik mindez a itársadalmi fejlődés Nyugat-Európához viszonyított megkésettségé- ből, hiszen a megkésattsóg miatt a társadalmi átalakulás tábora mindig is szűk volt, s aránytalan terhet rótt az értelmiségre, másrészt következik abból is, hogy a magyar politika bosszú évszázadokon keresztül — a Habsburgokkal való együttélés következtében — alárendeltségben létezett, s ez ugyancsak az aktív értelmiség kezébe adta a itársadalmi cselekvés irányítását. Ugyanakkor arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy az irodalom nem pótolhatja a politikát, nem léphet a helyére, még a politikai ideológia tisztázatát sem adhatja meg. A maga szintjén azonban megfogalmazhatja a társadalmi fejlődés során jelentkező problémákat, s művészi-eszmei színtéren meg is oldhatja azokat. Miközben a magyar irodalomban évszázadok során kialakult az európaiság és a magyarság összekapcsolásának modellje, a huszadik század kezdetén nyugati oldalról újabb kihívás érte ezt az irodalmat. Arról a történészek, irodalomtörténészek által egyre gyakrabban elemzett folyamatról van szó, amely a huszadik századi ember válságérzetét is magával 'hozta. Az első világháború, a háború lezárása körüli ellentmondások, majd pedig a gazdasági világválság jelenségei jól mutatják a válságoknak azt a sorozatát, amelyet Európa csupán a harmiinoas évékig megélt. A közép-kelet-európai kis népek esetében még át is alakult, hatványozottá vált ez a helyzet. A régió gazdasági elmaradottsága, az itt élő népek nemzetté válásának folyamata, melynek során a nyelvi nacionalizmus elszakadt a demokratikus nacionalizmustól, valamint iae ezekből ia tényezőkből fakadó társadalmi, nemzeti problémák mind hozzájárultak a végül politikai összeomláshoz vezető helyzet ■ kialakulásához. Ebben a régióban, miként azt a századelő, vagy akár a harmincas évek Magyarországának szellemi élete is jelzi, mindig is erős vágy élt — Bibó István kifejezésével — a „nyugati fejlődés fővonalára való visszatérésre”. A korszak gondolkodói átélték a nyugati szellemiségben is megfigyelt válságérzetet, tapasztalták a hazai körülmények elnyomorító voltát, s éppen ebből a kettősségből kiindulva próbáltak kiutat keresni, ia társadalmi csöl/ekvés irányába 'is. Hangsúlyoznunk kell: íróként-gondolkodóként válaszoltak társadalmi kihívásokra, így válaszaik — láthattuk — közvetlenül nem vetíthetők át a politika szférájába ... A jónéhény ellentmondásosságát .is mágiában .hordozó, egymás mellett és egymás ellen is ható — így többek között a népi-urbánus ellentétet is magában rejtő — tényező mind visszanyúlik a magyar történelem „közép-kelet európai” jellegének sajátos képletéhez. Azért sajátos ez a képlet, írja Bibét kommentálva Szűcs Jenő, mert „hibrid módon kettős arculatú: egyrészt kora-újkori ykelet-európai’ fordulata szélsőségessé fokozta a nyugati képlethez képest a gazdasági-társadalmi szerkezet torzulásait és kiegyensúlyozatlanságát (következésképpen a 'társadalmi és politikai erőviszonyok megmerevedését), másrészt azonban a fordulat századokon át sem volt képes kiiktatni a szerkezet ,nyugatias’ alkotóelemeit. Ennélfogva sajátos módon olyan képletről van szó, melyből egyaránt következnek — Bibó István kulcsfogalmait idézve — ,rossz beidegződések’, az ,ur.almi szellőm’ és .jobbágyi alázat’ reprodukciója például éppúgy, mint a .hamis konstrukciókra’ és az arra való hajlam, hogy a .félelem mechanizmusa’ az .értelem mechanizmusának’ fölibe kerekedve a .mozdulatlanság rendje’ rögződjék meg, ahogy másfelől ugyanebben a képletben megvannak .az alkati elemek, melyek szerencsés esetben alkalmassá tehetők a mozdulásra a nagyobb szabadság irányában”.4 Ha mindehhez hozzátesszük a harmincas évek sajátosan magyar viszonyait, így többek között a rossz beidegződéseknek és az uralmi szellemnek a válság hatására különösen kiéleződő formáit, a nemzeti ideológia hatalom általi kisajátítását, s nem utolsó sorban a baloldali gondolat válságát, amikor is nem csupán az 1919-ben egységesült baloldali tábor polarizálódott, hanem a polgári radikális tábor is elsorvadt, a marxista munkásmozgalomban pedig szakadás és elméleti megmerevedés következett be; s gondolunk a hazai tudo130
