Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Valuch Tibor: Sors és történelem (Kovács Imre pályája 1945 után) (tanulmány)
kedvezőtlen hivatalos megítélése egyszerűen azon a hamis tudaton alapszik, amely a létező szocializmust ia demokrácia legfelső fokával azonosította.) 1949. novemberétől Kovács Imre szerkesztője volt a Magyar Parasztszövetség Emigrációé Szervezete által kiadott Parasztszövetségi Értesítőnek. A testület céljait és lehetőségeit, a maga népi radikalizmusának szempontjait érvényesítve, Parasztegység — nemzeti egység című írásában fejtette ki. Felszólította a hajdani parasztpártiakat álljanak az új, egységes társulás soraiba. Meghatározta azoknak a körét, akikkel ő és irányzata hajlandó az együttműködésre. „Aki velünk szót akar érteni, az pozitíve mondja meg, hogy mit akar a földdel, a gyárral, a néppel; hajlandó-e az emberi jogokat és a demokráciát százszázalékig biztosítani vagy csak valamilyen .abszolút többséghez’ keresi a nemzeti egységet, hogy kénye-kedve szerint rendez- kedhessék be. Mi csak azokkal vagyunk hajlandók együttműködni, akik elismerik a parasztság szerzett jogait: elismerik a földreform 1945. évi állagát és nem akarják a parasztságot a háború előtti népi ghettóba visszaszorítani azzal az indoklással, hogy a jelenlegi átalakulás alkotmány- és nemzetellenes és minden elmozdulást vissza kell csinálni.”9 Többször és határozottan leszögezte — a maga és politikai barátai nevében —, hogy senki se számítson olyan fordulatra, ami a „negyvenhetesek” demokráciától történő eltávolodását jelentené. A realitásokra érzékenyen figyelő író-politikus alapvetőnek tartatta, hogy az emigráció lépést tartson a nyugati világ politikai, társadalmi és kulturális fejlődésével, mert ellenkező esetben nem lehet partner a változások idején. A politikai küzdelmékkel párhuzamosan kulturális vállalkozásokban is részt vállalt. 1950-ben New Yorkban önálló lapalapítással próbálkozott. Korszerű Magyar Világposta című közlönyének első száma március 15-én jelent meg. Az érdeklődés hiánya miatt azonban rövidesen megszűnt. Ezzel egyidejűleg segítséget nyújtott az emigrációba került népi csoport folyóiratának, a Látóhatárnak, a létrehozásához. Továbbá rendszeres munkatársa volt a fontosabb — Európában és Amerikában működő — magyar lapoknak. 1951. januárjában Kovács Imre komoly következményekkel járó botrányba keveredett, egy bizalmas jellegű, az emigráció belső ellentéteit taglaló levelének nyilvánosságra kerülése miatt. Ezzel összefüggésben (és más nézetkülönbségei okán) elbocsátották állásából. Választási lehetőség híján előbb kertészként, majd egy villanymotorgyár vasesztergályosaként kereste kenyerét. Közben a Harvard Egyetemen filozófiát, történelmet és irodalmat hallgatott. 1952 őszén Ellenforradalom az emigrációban című — Látóhatárban megjelent — tanulmányában10, visszautasította az emigráció egyes csoportjainak személye és politikája elleni támadásait és felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat demokratikus közvéleménye ugyan erősen antikommunista, de ezzel egyidejűleg továbbra is elveti a szélsőjobboldali és fasiszta orientációjú politizálást. Alig egy év múltán ismét az érdeklődés középpontjába került. A lélektani hadviselés problémái című írásában11 szenvedélyesen ragaszkodva az 1945—1947-es demokrácia vívmányaihoz, bírálta a hidegháborús politikát és a lélektani hadviselés frazeológiájának megújítását javasolta. Úgy, hogy a hangsúly a kisebbségi hívő kommunisták és a vasfegyelemmel összetartott tagság közötti egység megbontására helyeződjön át, s közben ez utóbbiak félelme is oldódjon a rendszerváltozással járó esetleges megtorlástól. A Magyarországon végbement politikai fordulat kritikáját fejezte ki az író 1955-ben megjelent, Kilencvenkilenc című regényében is. „Két harcos ideológia reprezentánsát állítottám szembe egymással, a 2. számú kommunistát és la feloszlatott jezsuita rend provinciálisát, akik különböző utakon és vádakkal jutnak börtönbe, és én egy cellába zártam őket. A kommunistát Rajk Lászlóról mintáztam, a jezsuitában sok van Mindszsnty Józsefből, s miközben védik a maguk igazát, hol egyiket, hol másikat viszik el kihallgatásra és a visszamaradó aggodalmaskodik: ne bántsák, csak meg ne kínozzák. A regénybe beleszőttem a magyarországi változásokat, Rákosi 117
