Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Erdész Ádám: Társadalomkutatás, modernizáció, politika (Kovács Imre magyarországi pályája) (tanulmány)

nem használja ,ki, nem lesz többé a világnak olyan hatalma, ami kiemelje az elmaradottságból. A gazdasági munkával egyenrangúan fontosnak tekintette azt, hogy a demokratikus átalakulás a parasztság tradícióinak figyelembevételével történjék, hogy ez a széles réteg támasza legyen a demokráciának, s ne húzódjék passzivitásba. A parasztság érdekvédelmét nem az ipar vagy a munkásság rovására kívánta érvényesíteni, hanem az optimális kompromisszumot kereste. A magyar demokrácia sorsát meghatározó kérdésnek tekintette a békekötést, a trianoni határokon kívüli magyarság sorsát és az ország győztesekhez való viszonyának alakulását. A háború után bizakodva nézett a jövőbe. Remélte, hogy a győztesek nem követnek el még egyszer olyan súlyos hibát, mint az első világháború után. Bízott abban, hogy a békerendszer nem a pillanatnyi erőviszonyok lenyomata lesz, hanem egy hosszú távú felelősségteljes terv a közép-európai térség nyugalmának biztosítására. Kovács Imre érvrendszere megegyezik Bibó István békecsinálók felelősségét taglaló argumentációjával. A jövő zálogának az etnikai határok lehető legteljesebb tiszteletben tartását tekintette. Antihumánusnak és irracionálisnak tartotta azt, hogy az új határok megvonásakor területben és nem népben, emberben gondolkodnak. Kezdeti reményei hamar szétfoszlottak. Legalább annyit szeretett volna elérni, hogy a magyar kisebbségek intézményes nemzetközi garanciát kapjanak jogaikat illetően. Elismerte a Groza-'kormány nemzetiségi politikájának humánus voltát, de hozzátette, hogy ímegbocsáthiatatlan felelőtlenség lenne a magyar kormány részéről a romániai magyarság sorsát egyetlen személy jóindulatához kötni. Ám a kisebbségvédelmi lépéseket még itthon is gátolták. Amikor 1946. januárjában a békekötésre készülve Kovács Imre sortra vette a teendőket, s a nemzet önmagához való viszonyának tisztázását kezdeményezte, kommunista oldalról éles támadások kereszttűzébe került. Kovács a nemzeti .kisebbrendűség érzetének és a magyarság reakciós voltának szuggerálása ellen emelte fel szavát. Hangsúlyozta, hogy imiinden soviniszta és nacionalista törekvés útját el kell zárni, de nem azért, hogy a nemzeti mazochiz- musnaik teremtődjék hely, hanem azért, hogy megerősödhessen ia józan patriotizmus. A kapott támadásokra válaszolt júliusban a parlamentben: „...miért vagyok érzékeny arra, hogy százezerszámra ne maradjanak magyarok jogtalan állapotban, miért védem a magyarságot — kötelességem, imént legalább mi védjük, és ne a vádlók között álljunk.” A kérdés első felvetésére Révai József agresszív hangú cikkben válaszolt — A magyarkodók ellen —: „ Kovács Imre »-nemzeti-« álláspontja elaltatja a reakció elleni harcot.” A szigorú kioktatás után Révai a követendő utat is kijelölte: „Ha a Szovjetunió, Jugoszlávia vádlóként lép fel a magyar 'reakció ellen, akkor mi ne lapuló bűmpálástolók legyünk, hanem csatlákozzunk a vádlókhoz.”

E kérdéskörben követte el Kovács Imre politikusi pályájának legnagyobb, s egyben jóvátehetetlen hibáját. írásaiban, parlamenti beszédeiben megrázó erővel tárta fel a csehszlovákiai magyarság üldöztetéseit. Ugyanakikor ő is azok között volt, akik hasonló sorsot szánták a magyarországi németségnek. 1945. áprilisában a Szabad Szó ban jelent meg hírhedtté vált cikke Egy batyuval... címen. A bűnbak- keresés klasszikus 'érvrendszerét idéző írásában a hazai németséget kollektiven bűnösnek minősítette. Ügy fogdáit állást, hogy a svábság -nem érdemel kegyelmet, takarodjanak mindahányan, egy batyuval. A sommás ítéletet még az előzmények sem mentik, s antiíhuimánus volta -mellett a józan észnek is ellentmondott. A hazai németség teljes körű kitelepítésével arra a rétegre akart lesújtani, amely legközelebb volt ideáljához, a polgárparaszthoz.

1946-ban sorra jöttek a konfliktusok. Magyarország és a Szovjetunió viszonya nem rendeződött. A demokrácia intézményesülése nem haladt, a felek megegyezésén alapuló politikai irányítás helyett 'taktikai meggondolásokon alapuló hatalmi harc folyt. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a magát eke elé fogó újbirtokos valami segítséget fog kapni. Az erőviszonyok alakulása következtében a politizálás mezeje ismét szűkülni kezdett. Kovács Imre saját pártja kommunista frakciójával is állandóan küzdött. A modernizációs koncepció gyakorlatba való átültetése helyett erejét arra kellett fordítania, hogy a pártközi tárgyalásokon semlegesítse Erdeit és Darvast, hogy a választmányi ülésre minden híve megérkezzen, hogy a parlament ne adja ki

113