Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Erdész Ádám: Társadalomkutatás, modernizáció, politika (Kovács Imre magyarországi pályája) (tanulmány)
ERDÉSZ ÁDÁM Társadalomkutatás, modernizáció, politika (KOVÁCS IMRE MAGYARORSZÁGI PÁLYÁJA) Az 1947 és 1949 iközött emigrációba kényszerített írástudókra kimondott anatéma a nyolcvanas években is érvényben maradt, noha a hazai szellemi élet autonóm erői szívósan dolgoztak a durváin kettétört kontinuitás helyreállításán. A legnehezebben azok előtt emelkedett fel a sorompó, akik ia koalíciós korszakban és az emigrációban aktív politikai szerepet játszatták. Közéjük tartozott Kovács Imre is. Eseménydús pályájából ma is csak egyes szakaszokat látunk tisztán. A Márciusi Front 12 pontját a Nemzeti Múzeum lépcsőiről kihirdető egyetemi hallgató alakja már élesen kirajzolódott. Ismerhetjük a radikális szociográfust, A néma forradalom szerzőjét. Vannak információink a Magyar Frontban és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában tevékenykedő harcos antifasisztáról. A marosi dereglyére felszálló parasztpárti vezető figurája jóval homályosabb, s gyanús is a maga „harmadikutas” (?) törekvéseivel. 1945 után a szegényparasztsággal azonosuló radikális demokrata helyett egy „'eredendően hiú”, „vezérli ambícióiban sértett”, „a polgári demokráciát idealizáló”, eleve bukásra ítélt politikust látunk viszont. Ha külön-külön minden egyes pályaszakaszt torzításoktól mentesen -ismernénk, akkor sem bizonyos, hogy közelebb jutnánk az egészhez. Írásomban szeretném Kovács Imre rendkívül izgalmas pályájának 1947-ig tartó szakaszát a irmaga teljességében áttekinteni, az életrajzi adatok helyett az általa kidolgozott populista alternatívát állítva a figyelem középpontjába. MEGISMERNI ÉS MEGISMERTETNI Azt a nemzedéket, amellyel Kovács Imre indult, Szekfű Gyula a „húszévesek” nemzedékének nevezte. Bár Szekfű — távolabbi céloktól vezetve — a valóságosnál is mélyebbnek mutatta az egymást követő generációkat elválasztó szakadékot, megállapítása -mégis helytálló. Az 1910-es években született fiatalemberek gimnáziumi tanulmányaikat a gazdasági válság idején fejezték -be. Az ország gazdaságának összeroppanása után felszínre törték -mindazok a gazdasági és társadalmi feszültségek, amelyeket a bethleni konszolidáció úgy-ahogy -elfedett. A válság hatása közvetlenül érintette a középosztályt is. Veszélybe került e réteg amúgy is alacsony egzisztenciális szintje. Az egyetem padjaiba beülő fiatalok elől eltűnt a perspektíva: munkanélküliség, esetleg egy, „a imunkát egyenesen destruáló, 60—80—100 pengős havi fizetéssel járó állás” várt rájuk. Messzebb tekintve sem találtak olyan szilárd pontokat, amelyekre jövőjüket építhették volna. A Trianon utáni -konzervatív jobboldali politikát mindenestől csődnek minősítette ez a nemzedék: „A kortól n-am vár semmit [az . ifjúság], A háború utáni másfél évtized mindent élfecsérelt, minden eszmét lejáratott és minden fogalmat kiforgatott az értelméből.” Az idézett mondatot leíró Kovács Imre is, mások -is úgy -érezték, hogy nekik im/indent elölről kell kezdeni. 1919 után a hagyományos baloldal valamennyi ága defenzívába szorult. Még a pozícióit viszonylag épen megőrző szociáldemokrácia sem -tudott olyan alternatívát kínálni, amely a fiatal értelmiség számára vonzó lett volna. A harmincas évek elején kikristályosodó 104
