Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Vatai László: Márai Sándor naplói (Az ember és az író) (tanulmány)
Márai rögtön kutatja rajta a polgár lehetőségét. Fel is fedezi amerikai körútja során. Életstílusa szerint még proletár az itt élő ember, de már majdnem elborítják a kispolgári jegyek. A technikai forradalom terelte erre az útra. Európai módon még nem polgár; a régi formák mintájára nem is lesz azzá soha. Visszahozhatatlan a múlt. De: „Nem a fanatikus Eszme fontos ebben a civilizációs kísérletben, hanem az Ember, akinek számára — még ma! — emberszabásúbb életet kell csinálni.”25 Üj ember születik, s ha a történelem sodra engedi, a szabadságot és békét választja magának. Félő, hogy világnézetektől fűtötten, másfelé kényszeríti az indusztrializmus és militarizmus. Esetleg elsodorja egészen. Márai leírásában így fest a mostani világkép. Fordul és bomlik minden; véget ért a keresztény korszak. Krisztusban hívő emberek mindenfelé vannak, de intézményesen már nem ők alakítják az ember és a világ mindennapjait. Az emberrel kapcsolatban fel is merül a kérdés: van-e értelme az életnek? Különös létében mindig benne lappangott a bizonytalansági faktor, most elemi erővel felszínre tört. Üres és értelmetlen a végtelennek tűnő világ, s még üresebb és értelmetlenebb benne a naggyá nőtt ember. Mit tehet ilyen helyzetben? Cinizmus helyett vállalja a sorsát. Korunk emberének ez az erkölcse, ha egyáltalán még beszélhetünk morálról. Márai Nietzschével válaszol: „Amikor kimondotta, hogy a görög tragédia hőse ’azért hős, mert a győzelem reménye nélkül harcol’ — kimondott egy szót, amelynek olyan felszabadító ereje (vagy pusztító hatása) van, mint a nukleáris energiának.”26 Nietzsche, nemcsak Márai szerint szerves része a világképnek, hanem valóban is. A szoros értelemben vett világképen túl figyelemmel kíséri a mai világhelyzetet. Elég sokat ír társadalmi és politikai kérdésekről; természetesen a kommunizmust tárgyalja elsőrendben. Minden vonatkozásban szemben áll vele. Toynbee-vel vitatkozva mondja, hogy az ideológia nem jelent sokat, nem adott kenyeret; örökösen hivatkoztak rá, de Marxot alig olvasta valaki. Nyugaton viszont az elmúlt száz év alatt, ideológia nélkül, méltányos és emberszabású életet teremtettek hatalmas munkás és paraszttömegeknek. A kommunizmus megmaradásának a titka viszont rejtett vallásos tartalma volt. Ez más, mint az ideológia; a történelem beteljesülésébe vetett hit: eljött a végső kibontakozás, a földi paradicsom. Üdvözölhet is benne az ember, ha a közösség javára feladja az egyéniségét. Ebben sokan hittek, különösen a nyugati idealisták. Néhány évtized alatt azonban elpárolgott ez a vallásos tartalom. S megmaradt a kézzelfogható valóság, a megoldatlan társadalmi és gazdasági problémák tömege. Gyilasz nyomán vallja Márai, hogy a kommunizmus lényege államkapitalizmus, a kivételezett új osztály diktatórikus uralma. Űj erkölcsisége nem alakult ki, tehát meg se valósulhatott a társadalomban. Cinizmus és közöny a legjellemzőbb magatartás benne. Alulról ható nyomással tiltakozik a paraszt- és munkástömeg állandóan, s bomlasztanak a megoldatlan etnikai kérdések. Kénytelen tehát a hadseregre támaszkodni. Márai keserűen szemben áll a kommunizmussal, nem tartja emberszabású rendszernek. Még sikeres gazdasági eredmények esetén is tiltakoznék: hiányzik belőle az ulyssesi életforma lehetősége, a szabadság. Ezt találta meg Amerikában. Nemcsak ezt: a XX. század emberi lehetősége itt bontakozott ki legtisztábban. Innen vetítődött s itt valósult meg ténylegesen a második világháború után a mai világkép. Márai nem szerelmes Amerikába, de csukott szemmel sem tagadhatja meg. Budapesten, 1944 végén még így ír: „Egyáltalán a ’szabad’ Amerikában és Angliában mit és mennyi mindent helyeztek lakat alá, dugtak kalodába az erénycsőszök, a metodisták, a presbiteriánusok, a puritánok, a megvadult kispolgár!... legalább úgy irtóztak a feltétlen igazságtól, mint a diktatúrák. Csak éppen, végül, mégis elviselték; s ez nagy különbség.”27 Azóta Amerika is változott a perifériákon, s bomlanak erkölcsi alapjai, de a demokráciára épült egyéni szabadság ma is abszolút követelmény és lehetőség benne. Annál többet változott Márai, s nem a perifériákon, hanem legbelül. Nem könnyen édesedett az új kontinenshez, a latin világ szerelmese volt, az ma is. A Földközi-tengeri kultúrkör és életforma az eleme. Extrovertált, „a lakk és máz, a külső fény” határozza meg, mint a latinokat, az angolszász introvertált félhomály 1040
