Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Habsburg Ottó: Egy európai drukker (A 80 éves Márai)

hogy a rikoltozó nacionalizmus „fortissimo]ának vérpezsdítő bódulatában a legjobb elmék is hajlandók időlegesen megfeledkezni arról, — s itt van az európai egyesülésnek is egyik mozgatója s indokolása —, hogy „egy nemzet mindig szerződéses állapotban él az emberiséggel”. És, teszi hozzá „e szerződés legmélyebb értelme a közös emberi verseny méltányos szolidaritása”. Mélyen európai gondolatok ezek, aminthogy az is, amit régtől vallunk, hogyjiz európai egyesítés nem szüntetheti meg a nemzeti sajátosságokat. „Európa igazi értelme — írja Márai — soha nem Tibet a nyelvi és faji egység: tragikus és nagyszerű feszültséget és tartalmat az európaiság fogalmának éppen a nívó-különbségek adnak, élet, erőfeszítés és áram csak ott fejlődik, ahol különböző szintek erői áramlanak egymás felé.” Aztán még egyszer: „Európa ereje a sokszínűség, az ellentét, a vita, az emlékezés, a bizonyítás és a különbözés.” Ezen a biztos alapon követelte Márai, Márai is, az európai vámhatárok lebontását, a „közös, óriá- si termelő és elosztó területet”, ahol „az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlásai nélküí, végre kifejtheti igazi képességeit”. Íme, csak néhány gondolat a gazdag tárházból, Márai röpiratából, amely elmélyed az új Európa szociálpolitikai és gazdasági elveinek taglalásában is. Mindent egybevetve: Márai sok inspiráló és igazoló mondatot írt le Európa egyik legszebb nyelvén, a magyar nyelven az európai egyesítés érdekében.

És az író, aki a második világháború éveiben így figyelt — a nomád éles szemével és fülével — Európára, később így nevezte magát: európai drukker. Ekkor már Európa felét elnyelte a bolsevizmus, folyt a „hidegháború”, s Márai tanúsította, hogy a sztálinisták be akarják csempészni a kommunizmust Nyu- gat-Európába, hogy aztán „kontrollálják ennek a földrésznek ipari és technikai erőforrásait”. A magyar író, ahogy ő maga mondja, „a drukker”, a névtelen eu- rópai polgár a történelmi kakasülőről figyelte alíagy mérkőzést Eigyelt és bé^ számolt, s erősítette, erősíti azokat, akik magyarként földrajzilag is a barikád innenső oldalára kerültek. S erre az erősítésre szükség van. A Koestler Arthu- rok tanúskodását ma már elfelejtik, s kellenek új tanúk, akik nem is a kiábrándulás, hanem az eleve felismerés alapján utasítják el s világítják meg a kommunizmus!-.A kommunizmusról agresszíven hallgatni legalább akkora bűn, legalább olyan agresszió, mint a kommunizmussal gyarmatosítani. Márai más- fel évig élt ebben a légkörben, s kötelességének erezte, hogy beszámoljon.

Márai, aki egyenrangú egy Malraux-val és a kor több nagy tanújával, nem hallgatta el tapasztalatait, s nagy kötetben vagy naplók kristálytiszta kis jegyzeteiben a szellem magasrendűségével hirdeti a kommunizmus mérhetetlen alacsonyságát s embertelenségét. S tette, s teszi ezt akkor, amikor már divat a hazug kiegyezés s a „gyilkosok közt cinkos aki néma” alapján egyre több cinkosa van itt Nyugaton is az eurokommunizmusnak.

Márai a lényegre mutatott és mutat rá, amikor a bolsevista rendszer velejeként határozza meg annak egyik legfőbb törekvését, hogy tudniillik elpusztítsa az emberi öntudatot, önbecsülést. S valóban! Mily igaz! Az 56-os forradalomnak nem az volt-e az egyik mozgatója, hogy az emberek keresték elrabolt vagy elvesztett önbecsülésüket? A bolsevizmus elleni lázadás a szellem lázadása, védekezés a szellem megölőjével szemben; a szellem, hogy úgy mondjuk, kézzel-lábbal kapálózik az állapot ellen, melyben a gondolkodást megszünteti az ütemes kiabálás. Éles irónjával, mint orvos a késsel, Márai kivesézi az erre az izmusra épülő rendszert: „Ebben a rendszerben nemcsak nem engednek szabadon írni, de nem engednek szabadon hallgatni.” A rendszer célja, hogy a szellemi munkás puszta létével igazolást adjon a rendszernek. Ez a totális

1003