Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - HOMMAGE A MÁRAI SÁNDOR - Méliusz József: A Mestrénél elmaradt elmélkedés Giacomóról (vers)
persze — mentegetőzöm — nem turista-kötelességszerűen, inkább csak Giacomo, azaz hát Márai miatt jártuk végig azt is ... és nem bántuk meg, mert egy óvatlan pillanatban, amikor nem hallatszottak a kikopott kőlépcsőkön sem alattunk, sem fölöttünk kopogó léptek, sem borzongásokra árulkodó fogak-vacogása, bebújtam bizony az egyik alacsony kőcellába — találomra, hátha épp itt sínylődött Giacomo —, és azonnal megrohant a fullasztó érzés: de hiszen ültem itt is már, én is, itt is ültem, mert, ó, hol nem ültem én!? .. . eszemvesztve visszabújtam a keskeny folyosóra, megragadtam Anna törékeny kezét, és őt magam után vonszolva, hanyatt-homlok rohantam le a lépcsőn, dübörgő zajt, rendhagyó, vészes visszhangot hagyva magam után, ki a Palota udvarára, s azon is végig, a Térre, ahol a fekete gránit-Tetrarchák lábához leültem végre kifújni magam, és sütött a nap és lengedezett a mediterrán szellő, és egy galamb leszállt Anna jobb vállára, és, és, és ... és? .. . úgy is kérdhetném: „na és?” .. . hiszen Giacomo érti a tolvajnyelvet 1000
