Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - HATÁR GYŐZŐ 75 ÉVES - Csuhay István: Ami látható és ami láthatatlan: Határ Győzőről (Életrajzi vázlat)

kényszerült megélni, amit rövidebb vagy hosszabb idő alatt 1956-ig s utána is nagyon sok baloldali elkötelezettségű vagy érzelmű ember élt meg Magyarországon, ha találkozott a sztálinizmus valamelyik formájával vagy változatával. Az 1949-es határátlépési kísérlethez ebből a szakaszból vezet az út, mint ahogy az 1956 óta tartó emigráció motívumai is innen erednek leginkább.

1948-tól sorra olyan regények kerülnek ki a keze alól, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben már mutatják ezt a hátatfordítást és kiábrándultságot: gondolhatunk itt az Eumolposz „hazudás-elvére”, illetve Ajánlására, az Anibel vagy a Pepito és Pepita főhősének kívülhelyezkedésére, illetve e regények szelíden ironikus, szinte lemondó társadalomkritikájára. S noha Határ Győző Az őrző Könyvéről szólva cáfolja a megírás közvetlen történelmi jelenével létesíthető kapcsolatot („... nem a Rákosi-korszak inspirálta, még csak nem is Közép-Európa; hanem a szörnyállam — a szörnyeteg történelem előér- zete ...” — mondja egy 1972-es beszélgetésben az őt kérdező Gömöri Györgynek), s kapcsolat a mintamásolás értelmében valóban nincs is, ám elmondható, hogy Az Őrző Könyve bizonyos mértékig ezt a végső, kiábrándult állapotot, a baloldali gondolkodás teljes felszámolását is megmutatja a maga eszközeivel.

Az életrajzot, Határ egyéni életútját tekintve ez a három esztendő szintén a sikeres évek közé sorolható. Határ számára a Heliáne népszerűséget és új ismeretségeket, számos maradandó barátságot hoz; a regény szinte bevezeti őt azokba az irodalmi és művészeti körökbe, amelyeknek ironikus képét „szószerinti vagy torzított formában” több ezután következő művében is megtalálhatjuk. UNRRA-tisztviselőként rövid időre álláshoz jut, újra végez mérnöki munkát, és több nyelvről (leggyakrabban oroszból) fordít is. De a fordítói feladatok nem elégítik ki, s amikor végképp világossá válik előtte, hogy a változások őt magát úgy érintik, hogy több tervbe vett kötete közül egy sem jelenhet meg, elhatározza, hogy távozik az országból. A határátlépési kísérlet azonban 1949 karácsonyán kudarcba fullad, kísérője lebuktatja, és 1949 végén Határ Győzőt újra letartóztatják; börtönbe kerül: a sors gúnyoros ríme, hogy egy áthelyezés alkalmával újra „eljut” a sátoraljaújhelyi börtönbe.

1952 végén szabadul, s ekkor veszi kezdetét egy újabb rövid, ám intenzív pályaszakasz, a műfordítások évei (1952—1956). Az elnevezéssel ellentétben nem csak műfordítások kerülnek ki ekkor Határ Győző keze alól, bár — sok egyéb fordítói munka mellett — ebben a szakaszban születik a felülmúlhatatlan Tristram Shandy-fordítás, négyhónapnyi munkával (a regénynek azóta is egyetlen magyar kiadása van: a zöld vászonkötéses, Szentkuthy Miklós előszavával ellátott, Üj Magyar Könyvkiadónál megjelent kötet), illetve a töredékben maradt Rabelais-átültetés. S igaz ugyan, hogy ekkor Határ rövid mérnököskö- dés után végre teljes „állásban” műfordító, e harmadik szakaszt két olyan regény is jelképezi, mint az 1953-ban írt Anibel, vagy az 1956-ban, éppen a Rabe- lais-fordítás helyett titokban megírt Pepito és Pepita; mindkét regény negyedszázaddal később lett magyar olvasmánnyá, előbb Londonban, majd Budapesten is, és ezt a két könyvet — igaz, az A rubel-trilógiának csak az első darabját — fordították legelőbb idegen nyelvre: franciára.

1956 decemberében Határ Győző feleségével elhagyja az országot. Néhány hónapot Bécsben töltenek, majd Angliában, Londonban telepednek le. Határ egy rövidebb, átmeneti idő után a BBC Magyar Osztályának munkatársa lesz; rendszeresen és folyamatosan dolgozik a nyugati magyar emigráció különböző orgánumainak. Az ötvenes-hatvanas évek fordulójától számítható a negyedik, leghosszabb, máig tartó pályaszakasz, az emigráció évei, bár ez az időszak ön967