Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Szávai Géza: Itt az idő nem telik (regényrészlet)
mel is perzselő fényt. Koma meg se tudná mutatni azt a lábnyomot, mire kimennénk, belepné a hó. — S azonkívül, hogy szép, mi a véleményed róla? — Mi legyen?! Szép, és kész... Isten, Isten! A szilvapálinka végighavazza — belülről — a testem, bepólyázza feszült inaimat, izmaimat, eresztékeimet, s így már puhábban, kényelmesebben viselem el magam. — Te is szilvát iszol, Koma? — Igen, a kedvedért. — őrizd meg ezt a szokásodat. Az az érzésem, hogy ha cseresznyét inna, .meglátnám, észrevenném rajta; a ruháját is átütné a rózsaszín, s ez zavarna. A fene egye meg ... Jobb így, ha mindketten kéket iszunk. Kék Szilvia pálinkája, bár kristályosán tiszta, mint a víz, e kristályos tisztaság kétségtelenül: kékes. A bennem havazó fehér pálinkapelyhek ugyebár elméletileg kékesek, Imint az ablaküveg, mint a völgy hava. A cseresznye- pálinka rózsaszínt havazna. Phű! Ha cseresznyét innál, Imegtudnám, milyen egy rakás rózsaszín szerencsétlenség. De nem Vagyok kívánosi. — Mégis, szerinted elképzelhető? — erősködik kíváncsian Koma. — Miért ne? Itt egy rózsaszínű hókupac, ott egy magányos lábnyom. Csaik a fejfájásom ne fokozódna. — Rosszul kérdeztem, koma. Azt mondd meg, hogy szerinted egy ilyen lábnyom valóságos is lehet? — Százféleképpen is odakerülhetett. — Na nem. A körülmények teljesen világosak voltak. — Koma megint szaval, emelkedettségében, mestenkéhségében is monoton hangja álmositó, ha tudnék, elaludnék, de képtelen vagyok rá. — Az ároktól az országút széléig emelkedő enyhe lejtő szántatlan felületének közepén rajzolódott ki a nyom, mögötte vastag kőréteggel .takart fa állott. Az országút és a lábnyom közötti területet szűz hó takarta, s a fehér sík egységét sehol sem bontotta meg a külső beavatkozás legkisebb jele sem. A hó 'lágy volt, formálható, nem porhanyós, mint a nagy fagyok idején. A lábnyom valóban lábnyom volt. Nagy, széles talpú, amerikai cipő lenyomata, öt szögnyommal a sarkában. A hó tisztán és simán nyomódott le a cipő alatt, s a felületén nem voltak pelyhek, tehát a nyom a hóesés elállta után keletkezett. A körvonalak mélyek és határozottak voltak, az amerikai cipő talpára nehezedő súly felülmúlta a vizsgálódó férfiak bármelyikének súlyát. Pontosan a lábnyom fölött terülték szót a fa szélső ágai, néhány vékonyka hótakarta vessző. A hótakaró mindenütt teljesen sértetlen volt rajtuk. Amikor a férfiak könnyedén az ágakhoz értek, egész hódarabok hullottak a földre. Felülről semmit se lehetett volna tenni anélkül, hogy az ágakról le ne rázódjék a hó. A lábnyom mögött csak tiszta fehér hófelület terült el. A két ember felment az enyhe lejtésű domb tetejére. A másik oldalon ugyanolyan érintetlenül ereszkedett lefelé a fehér lejtő, s mögötte újabb, még szélesebb, még fehérebb Emelkedő terült szét. A másik láb nyomát sok kilométernyi fehér területen 'hiába kereste a két férfi. Amikor visszafordultak, szemükbe ötlött lépéseik nyomának kettős sora, amely olyan szép szabályosan húzódott egymás mellett, mintha szándékosan és vigyázva alakították volna ki. S a ikét sor között, tégy nyomgyűrű középen, más, hatalmasabb láb nyomata nézett feléjük cinikus egyedülállóságában. Na, ebben a konstellációban mit szólsz a kérdéshez, koma? Lehetséges a dolog? A sürgető, provokáló hangon csak csodálkozom. És iszom egyet. — Miért ne? A lábnyom éntőlem a levegőben is békésen ellehet. Mert hát valóban: miért is ne? Olvasztott üveg ez a hideg, kékes levegő. Ha kinézek az ablakon, üvegszerűen, kocsonyásán remeg. Olyan tömény, hogy bárhol fennakadhat benne egy lábnyom. — Nem lehet veled beszélni, te megint berúgtál. 713
