Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Fábián László: Savoyai változat (novella)
ja rá, hogy az maga a Mont Blanc, de én kételkedem), a tavon motorcsónakok, vizibiciklik, vitorlások, előtte nagy park, a park túlsó szegélyén rengeteg zászló: tudtuk, célhoz értünk; kiderült, se szállásom, se akkreditációm, se étkezési jegyek, Gergely idegesen, de mégis készséggel segített, fájós ínyétől vicsorogva magyarázott, azt mondta, ezek kedvesek, Párizsban már elküldték volna a picsába; madame Surdy még nem tudta, hogy egy kelekótya magyar veszélyezteti Hotel Les Pétunias nevű szállóját az Avenue de Genéve-en, az istennek sem akarta fölvenni az olasz nevű szervező telefonját, aztán mégis, aztán egyedül vissza a Gergely szállójába a csomagomért, a tulaj megköny- nyebbült, hogy van szállásom, mégsem melegítjük az ő szobáját, aztán a kulcs Gergelynek, gyalog a petúniák illata után, irgalmatlan hosszú út, végtelen kaszárnyafal kőből, barrettos őrkatonák a kapujában, aztán ez, aztán az: hangosan köszöntem, amikor benyitottam a Les Pétunias-be, törékeny öregasz- szony jött elő valami konyhaféléből, a nevemet mondta, átadtam az ajánlólevelet, ő a huszonhármas kulcs után nyúlt, elindult előttem a lépcsőn, és nyitotta is a szobámat, amely pici volt, de az ágy nagy, fürdőszobának nyoma sem, mosdócsap és bidé, a spaletták ,az ablakon behajtva, sötét van, a vdl- lanylámpák fénye is erőtlen; az elkövetkező napokban majd itt lesz pihenésem, itt lesz reggelente, na nem a szobában, odalent a bárban, a petit dejouneur, előre tudom, kávét jelent és néhány lekváros kenyeret (ezt lehetne elegánsabban, de azért se mondom!), a felszolgáló hölgyet jelenti, áll a bárpultnál, kávét főz, meggőzöli a tejet, hogy égesse a számat, jelenti, hogy majd döbbenten veszem észre, ez a hölgy is balkezes, ahogyan mostanában nemegyszer föltűnt otthon, is jelenti Felső-Savoya nagyalakú napilapját, a Dauphiné t szökött kubán miniszterrel i(i’imfiídéle de Fidel), a Paris S. G. két góljával, egy álmodozó képű anarchista terroristával, a diplomatikusan komoly Saint John Perse-szel, jelent legalább napi két hosszú gyalogtúrát, éjszakai toroköblögetést kiszáradás jelien (egy fogadás száraz pezsgőinek nyomasztó hagyatéka), hogy majd türelmetlenül várjam azt a kis reggeli tejeskávét, jelenti eszelős magányomat és idegenségemet, amit a megoldandó feladatok terhelnek rám, hiába ez ellen az ízletes konyha, a kedves étterem az óvárosban a bolondos öregasszonnyal, aki a vállamat csapkodja, mellbe taszít a Kiszolgálásnál, hiába egy árkád alatt ücsörgő öreg clochard tűzpiros kötöttsapkája, hiába Arthur Guineas úr nemes törekvése 1759 óta, hogy jobb kedvre derítsen, a savoyai Mondeuse is hiába, lelkem megsebzett szerelmei jajdulnak: izgalomba jövök, iskolás vizsgadrukk nehezedik rám, mert a pályaudvaron meg kell beszélnem a visszautat Genf be, narancssárga papíron ott a figyelmeztetés: horaire d’hiver, és a tél már a távoli hegyekből kacsingat vissza — minden hiába fölsebzett lelki szerelmeimhez a fölsebzett táj illik: a hulladék szomszédságában növekvő csiperkék, az esztelenül évszakot tévesztő pereszkék, olvasom a savoyai háborús emlékmű lelkes jelszavát: vivre libre ou mourir, hát ha kötelező a választás, nekem aligha juthat más az utóbbinál, otthon én vagyok, itt nem kívánok én lenni, Gergely már a legendával kacérkodik, mi lenne ha .. . nem lenne semmi, ez ugyanúgy a második savoyai változat, csak gorombább, mivel elébe megy a dolgoknak, de van — én láttam — olyan Savoyard is, aki vasárnap délelőtt krumplit (pomme de térré) tölt, amely már két nap alatt meghálálja a segítséget, ahogyan olykor én is teszem Zsennyében ugyancsak a hála fejében, és nem ismeri a határozót, csak a vivre, vivre, és harmadszor is élni; alacsonyan, éppen csak a víz fölött száll a hattyú az 681
