Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Bojtár Endre: Pontosítások a magyar(?)-belorusz(?)-lengyel(?)-litván(?) kapcsolatok egy fejezetéhez (tanulmány)

választás idején még élt valami halvány reményük arra, hogy a lublini uniót visz- sza lehet csinálni. Ezért támogatták Báthoryval szemben Miksa császárt, akitől cserébe azt követelték, hogy állítsa vissza eredeti jogaiba az unió által megnyirbált alkotmányukat, szabadságukat, csatolja vissza a Lengyelországba kebelezett tartományokat, főleg Ukrajnát, s Livóniát is tartsa meg Litvánia függésében. Támogatásuk legnyomósabb indoka azonban az volt, hogy az osztrák házat elég erősnek gondolták ahhoz, hogy megvédje őket Moszkvától. Igazából csak akkor és azért fogadták el Báthoryt sajátjuknak, s tartatták és tartják mind a mai napig egyik legnagyobb uralkodójuknak,5 mert sikeres moszkvai hadjárataival igazolta, hogy ő is képes elhárítani az ország feje fölül a keleti veszedelmet.

Eleinte azonban a litvánok ellenfelüknek vélték Báthoryt. Mint A, Sapoka gondosan kiszámolta, 7 hónappal és 13 nappal azután ismerték el nagyfejedelemnek, hogy a lengyelek megválasztották, s 2 hónappal és 24 nappal azután, hogy királlyá koronázták. (Sapoka 1936:284.). De Báthory még 1579-ben is csak fenyegetéssel tudta rávenni a két kálvinista nagyurat, Vörös Radvila kancellárt és Eustachijus Va- lancius allkancellárt, hogy azok ráüssék a kancellári pecsétet a vilniusi egyetem alapító kiváltságlevelére. (A korabeli viszonyok mókás zűrzavarához adalék, hogy az egyetem alapítását kezdeményező jezsuita püspök melletti segédpüspök Vörös Radvila unokaöccse, Jurgis Radvila volt. Volt az ügynek persze gyakorlatiasabb oldala is: a-két kálvinista „fűnkéi” a polocki hadjárat előtt tagadta meg Báthorytól a pecsétet — egy várostromkor még egy nagyfejedelemmel is sok minden történhet —, a város bevétele után azonban már nem tudtak ellenállni a győztesen megtérő Báthory nyomatékos kérésének. — Vilniaus: 1976:42.).

A lengyel-litván érdekellentétek, a politikai pártvillongások, a reformáció-ellenreformáció, a különböző eretnek és szabadgondolkodó szekták által kialakított zűrzavaros képhez még az is hozzátartozik, hogy mindenki tudta: Báthory fő célja az, hogy a török kiűzésével megteremtse a független Magyarországot, s mindent, a lengyel-litván trónt is csupán e cél elérésére szolgáló eszköznek tekintett. Moszkvát is azért akarta meghódítani, hogy megerősödve az oroszokkal együtt fordulhasson a pogány ellen. (Tehát elhitte, amit Bizánc eleste óta, több mint száz éve harsogott az orosz propaganda, a „Moszkva — harmadik Róma” tételt, vagyis hogy az orosz állam': keresztény. A litvánok tudták, hogy nem az; tudták, hogy a keresztény ideológia csak lepel, ami alatt az Aranyhordától megfertőződött struktúrák törhetnek be Európába.)

Az uralkodó és a Rzeczpospolita közvetlen céljai persze egybeestek, ám azért nyilván mindig bujkált valami bizalmatlanság a magyar származékok iránt — olyannyira, hogy egy amatőr történész-orvos nem is olyan rég egész könyvet írhatott arról, hogy Báthory halálát évekig tartó lassú mérgezés okozta. (Scheuring 1964.).

Ez az a háttér, amely .előtt Békés Gáspár életének utolsó éveit látnunk kell. Annak a katolikus uralkodónak, akit .többször is .megvádoltak avval, hogy a magyaroknak .kedvez, Békés az ariánus bizalmasa, nagyszámú magyar zsoldosseregnek parancsnokol. (A zsoldkönyvek tanúsága szerint Polock ostrománál legalább 4 ezer magyar harcolt — Veress 1896. —, s a harcra buzdító röplapot magyarul is meg kellett jelentetni. — Sabaliauskiais 1970:206.). A hadjárat során maga Békés is összeütközésbe került a lengyel és a litván csapattest parancsnokaival. (Jasienica 1985b . 82,). Biztos, hogy rokon- és ellenszenvek egész szövevénye vette körül, s halálát, temetését és „sírfeliratát” is ennek alapján kell megítélni.

Az uralkodó Békés halálát is erőpróbának szánhatta. Mással nem igen magyarázható, hogy a megboldogultat Grodnóból, ahol minden 'különösebb bonyodalom nélkül eitemethettette volna, a fővárosba vitette. A második menetet az ellenfelek nyerték: csak a városon kívüli temetést engedélyezték — bár a katonai pompát nem tudták megtagadni. A következő menet újra Báthoryé: mauzóleumot emeltet harcostársának — igaz, jóval annak halála után. S végül: a „Sírfelirat”. Amely Békést istentagadónak állítja be a király, a kortársak és az utókor szemében. Hogy ez milyen körmönfontan történt — Békés végül .is mégiscsak keresztényként halt meg, arról már nem is beszélve, hogy a király gyámsága alá ikerült fiait a jezsuiták igaz

645