Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Balogh Magdolna: Személyiség és nemzet "agyonmacerálódása" (Groteszk és katasztrofizmus) (tanulmány)

szabadság ügyének szentelhette. A személyiség szabadságát Oroszországban egyedül az állammal szemben kellett kiharcolni. A független állami keretek között a nemzeti eszme a többi közép- és kelet-európai nemzetétől elütő formában létezett. Az orosz gondolkodóikat az a kérdés foglalkoztatta, hol van az orosz nemzet helye a világban, s miben áll az oroszság lényege. Vagyis az orosz nemsieti eszmének nem a nemzeti lét, hanem a nemzeti minőség kérdése volt a meghatározó eleme.3

Más volt a lengyel irodalom helyzete. Az ország háromszori felosztása idején az irodalom elsődleges feladata az önálló nemzeti létért folytatott küzdelem támogatása volt. A felvilágosodás eszméi közül a független nemzeti állam megteremtése tolakodott az első helyre. 1918 után, mikor e cél megvalósult, a nemzeti eszme hagyományos tartalma kiüresedett. A Második Köztársaság íróinak újra kellett fogalmazniuk a nemzethez fűződő viszonyukat. E kínzó önismereti drámáról így vall Witold Gombrowicz Naplójában: „A szabadság levegőjét úgy kaptuk meg, hogy egy sokkal gyötrőbb ellenséggel kerültünk szembe, mint amilyenek addigi elnyomóink voltak: önmagunkkal. Oroszországgal, Németországgal vívott hadakozásaink után újabb ütközet várt ránk — Lengyelországgal. (...) A szabadság visszanyerése után szembe kellett néznünk iá lét problémájával. Ahhoz, hogy igazán létezzünk, át kellett alakítanunk magunkat. De ez az átformálás meghaladta erőinket, a szabadságunk látszólagos volt, magában a nemzet struktúrájában rejtett a hazugság és erőszak, minden kezdeményezésünk gúzsba kötSSe. (...) Ügy viseltük az egykori Lengyelországot mellünkön, mint Don Quijote a páncélját, mindenesetre hangosan kiáltoztunk, de egyáltalán nem ellenőriztük e páncél teherbírását.”4

A nemzeti eszmétől átitatott hagyomány értékvesztése olyan széllemi kihívást jelentett a két háború közötti korszak írói számára, amelyre Witkacyék nemzedéke a hagyomány parodizálásával válaszolt. Bár a korszak groteszk irodalma a lázadás gesztusából keletkezett, Gombrowicz és Wilkiewicz eljárásában jócskán akadt konzervativizmus is: a megtagadott hagyomány — a paródia által idézőjelbe téve — továbbéilt műveikben. Mégis, a hagyományt újraértelmező lázadásukkal hozzájárultak a lengyel nemzettudat átformálódásához.

Witkacy a Telhetetlenségtoen a történetfilozófiai általánosítás szintjére emelkedve teszi fel a legégetőbb sorskérdáseket. Látlelete a Második Köztársaság mindenre kiterjedő válságáról tudósíit. A regény jövőbe vetített cselekménye közvetlenül a végső nemzeti katasztrófa, egy elképzelt kínai megszállás bekövetkezte előtt játszódik Lengyelországban. A mű olyan modell, amelyben egyén, nemzet és Történetem viszonya áttételesen, eszmék tükrében tárul fel. Ezzel magyarázható az ábrázolt világ és a hősök erőteljes sematizáltsága is: e két jelentésalakzat illusztratív szerepet telt be. A műben megjelenített eszmékre vonatkozik az ábrázolt világot és a hősöket jellemző két kulcsmetafora, a látszatszerűség és a deformáltság is. A kiüresedett, minden hagyományos értéktől megfosztott világban a hősök maszkokat hordanak, s úgy viselkednek, akár ha idegen erők mozgatta bábok volnának. Maga a regény is groteszk marionettszínházra emlékeztet. Az eszmék e groteszk bábjátékának legtorzabb szereplője a nemzeti függetlenség eszméje. A szerző könyörtelenül, a komikum szinte minden fajtáját felhasználva iröhögteti ki ezt a szerinte mesterségesen életben tartott, merő anakronizmust, amelyről Lengyelországon kívül már senki sem beszél, s amely az évszázados használat során „agyonmacerálódott”. önmaga karikatúrája a nemzeti eszmét képviselő párt, a Nemzeti Megváltás Szindikátusa is. Cselekvésképtelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még egy valamirevaló felkelést!!) sem tud kirobbantani: azt is az ellenfél, az országot ténylegesen kormányzó Kocmoluchowicz ügynökei provokálják ki. A ,,messianisztikus lázállmok” tökéletes hasznavehetetlenségét és a Lengyelország történelmi hivatásáról locsogó „újmegváltók” gyávaságát fényesen igazolja, hogy Kocmoluchowicz a kellő pillanatban könnyűszerrel elbánik a Szindikátussal, a „Leggyávább Nyulak Társaságával”. Ezek után a kínai hódítás már csak a pontot teszi fel az i-re. De len hős, aki a végsőkig kitart az eszme mellett, sőt az életét adja érte, éppen Irina len hős, aki a véksőkig kitart az eszme mellett, sőt az életét adja érte, éppen Irina Vszevolodovma, egy valódi orosz (!) hercegnő.

637