Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Vita magyar módra (Eretnek csapongás egy téma körül) (esszé)

Ifjú kritikusunknak meg sem fordult a fejében, hogy ha közvetlen hozzátartozóinkat, sőt saját magunkat is csak felületesen ismerjük, hogy az Isten csudájában lennénk képesek tudományos érvényű típusokat szerkeszteni.

Ez a háttér. Ennek a háttérnek, ilyen vagy amolyan mérvű ismeretében említettem típusként a huszárt, a fűszerest és a tűzoltót. Ha a kritikus figyelmesebben olvas, észrevehette volna, hogy elsősorban a munkamódszerről beszélek, a tűzoltó esetében félreérthetetlenül. A munkamódszer természetesen a típus függvénye, eny- nyiben a bíráló rátapintott a kérdés lényegére, ötletnek csakugyan ötlet ez, de termékeny ötlet. Egyébként nem én találtam ki a három típust, bármilyen szempontból nézzük is őket, legföljebb — bár ez is kétes — az én ötletem a fűszeres hozzákapcsolása a másik két típushoz. A „huszárosán” kifejezés, amire az én típusom épül, az Értelmező Szótárban előfordul. A pártzsargon a huszárosán helyett kampányszerűt mond. De a lényege ugyanaz. A tűzoltó sem az én találmányom, a sajtó gyakran él vele, legutóbb Kádár Béla közgazdász professzor használta ugyanabban az értelemben, mint én, a tévé — hacsak nem tévedek — 1987. január 21-én a gazdasági helyzetünket megvitató műsorában. Én magam 1964-ben hallottam első ízben a „tűzoltóról”. Erről eszembe jut, hogy nyelvészeink a Magyar Nyelvőr tanúsága szerint 1953-ban jutottak el a legalább két évtizedes „pali” fölfedezéséig. Az összefüggések 4. fejezetében külön foglalkozom irodalmunk típusalkotóival, élükön a Pató Pál és a Magyar Nemes típusának megalkotójával. Ennyit erről.

íme egy most már szó szerint értendő szembesítés:

„Ugyanez áll javallt terápiáira, megoldás-képleteire is. (Ti., hogy nem többek ötletnél.) Bármily logikusak, ésszerűek első olvasásra, számos közülük csak szép utópia, jámbor szándék, a gyakorlatba átültethetetlen.”

Tessék elbírálni, vajon az alább következő szerény, ám hasznos javaslat átültet- hetetlen-e a gyakorlatba:

„Jószerint mindenki reggel mos fogat, azaz a reggeli, az ebéd, az uzsonna, a vacsora maradványai egész nap és egész éjjel a szájában rohadnak, viszont tiszta szájjal költi el a reggelijét.” (összefüggések, 55. p.) Azt javaslom, hogy a kórházban világosítsák föl a betegeket a napi háromszori fogmosás egészségügyi fontosságáról. Bár lehetne ez általános iskolai föladat is, az idétlenül végzett nemi fölvilágosítás helyett. Be lehetne iktatni ezt a munkát a katonai kiképzésbe például.

Abban tökéletesen igaza van kritikusomnak hogy a „közeg ellenáll”, de mire megyünk, ha csak az ellenállással foglalkozunk s ezen az ürügyön lemondunk minden ötletről?

Közvetve javasoltam a levegő (tisztaságának a védelmét. Először elbeszéltem, mint tette tönkre hat ház közös „levegőgyárát” egy trehány szerelő és egy hibbant vénasszony. Tudtommal a „közeg” törvényei a fák kivágását engedélyhez kötik. Javasoltam, hogy az építkezések folyamán kivágott fák helyett tegyék kötelezővé ugyanannyi számú fa ültetését. Ez is utópia?

Tudtommal a levegő tisztaságának az óvása kormányprogram. Ezzel kapcsolatban írom:

......a fákat, a gyepet védeni kell, mert a növényzet abszorbeálja a levegő szenyn

yét, egy hektár erdő egy év leforgása alatt hat-tíz tonna kormot rögzít, tizenkét- húsz tonna oxigént szabadít föl, amellyel a port is felfogja stb. Nem tudjuk viszont, hogy az a tizenkét köbméter levegő, ami naponkint megfordul a tüdőnkben, mennyi mérget visz szervezetünkbe, milyen kóros folyamatokat indít meg, sőt mind- ezideig még a módját sem ismerjük, hogy mi módon végezhetnénk e téren vizsgálatokat. Pedig — milyen jó volna tudni, hogy egy városnegyedre, egy városra és a környékére, egy országra, egy világrészre számítva, milyen arányt kell elérnünk, hogy a zöldterület tisztító hatása ellensúlyozza a beépített rész termelte ártalmakat. Az emberiségnek talán ez a legnagyobb gondja, de nincs egyetlen állam sem a világon, amelyik e probléma megoldására külön intézményt hozott volna létre, vagy a problémát valamely meglévő intézmény hatáskörébe utalta volna. Ha ez így megy tovább...” (összefüggések, 66—67. p.)

„ötleteimet” ’84-ben írtam, részben akkor revideáltam, lehet, hogy azóta némely

62