Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)
szerű újra, a tisztes családapák beletörődése következik, a meleg kályha mellett. — Rátapinthatnék a lényegre — gondolta. Az este belekezdett egy levélbe. A bátyjának akarta odaadni. „Vannak emberek, akik sohase lehetnek boldogok. Abban igazuk Van, hogy a kérdés állandóan a sarkunkban van: MIÉRT? A válasz nem biztató. Így negyven év táján, vagy már fölötte. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az erőfeszítéseink előbb-utóbb nevetségessé válhatnak. Ez valahogy beárnyékolja az életünket, és mivel csak filozofikus válaszokat adhatunk, az egész olyan, mintha a kérdések őszinte és határozott megválaszolása helyett a levegőbe beszélnék, vagy talán saját magam lebegek ott, ki tudja, mióta már. És meddig még? Tisztában vagyok azzal, hogy milyenek lehetnek a céljaink és milyenek a lehetőségeink, amelyekkel gazdálkodhatunk. Netán még eljátszogathatunk. Hazardírozhatunk? ...” Félbehagyta a levelet. Érezte, hogy mellébeszél. Tűnődve vizsgálta a kézírását, ami az idők folyamán többször is módosult. A Imúltkor kezébe akadt egy régi fényképes igazolvány, amit annak idején a kézírásával hitelesítenie kellett. Zavartan bámulta: egy idegen ember kézjegye. Egy tizenöt-húsz évvel azelőtt élt emberé. Hátrafésült haj, a reá jellemző kevélyes fejtartás, merészen és szigorúan néz el a lencse mellett. Az aláírás diákosan nagyzoló képződmény. Különösen a nagy F-betű, mely leginkább egy repülő madár stilizált vonalaira emlékeztetett. Kezdetben apró betűkkel írt. Húszéves kora táján a kemény, határozott betűk jellemezték. Később már többnyire írógépen dolgozott. Ez valahogy felbomlasztotta kézírását. Egyre nagyobb sietséget, sőt kapkodást mutatott a betűk-szavak kalligrafikus kapcsolata. Tovább bomlott a rend. Nyugtalanság, sőt zaklatottság. Semmi se volt a helyén. A bátyjának szánt levelet végül ils nem fejezte be, a töredéket összetépte. A kapcsolatnak, az érintkezésnek ez a formája sohasem alakült ki igazán közöttük, pedig hosszú éveket töltöttek egymástól távol. Ha Gerzson érzelgősségtől csöpögő, dagályos leveleire gondolt, az olyian és hasonló kifejezásékre, mint: ,,vedd úgy ezt a levelei, mint egy testvéri ölelést”, vagy „a szívem csordultig van keserűséggel” — nemcsak zavarba jött, de valahogy kétségessé vált mindaz, arait Gerzson közölni — elhitetni! — szeretett volna. Másfelől az ő levelei se voltak különbek. Már maga a külsőség, hisz kezdettől fogva géppel írt, csak a megszólítást és az aláírást firkantotta alá töltőtollal. Ez lett volna az első, kézzel írt levele Gerzson- hoz. A faluba érkezve Gerzson lovasisko/lájának hatalmas, húsz négyzetméteres útmenti reklámtáblája fogadta őket. REITSCHULE. LOVASISKOLA. HYPPODROM. PANZIÓ. HIDEG-MELEGVIZES SZOBÁK; KIFOGÁSTALAN ELLÁTÁS. Háttérben a község által emelt első világháborús emlékmű. Elhagyva a reklámtáblát, Frank megborzongott: — Még szerencse hogy a nevünket nem írta ki... A kastély bejárata elé kanyarodott. A vdzesárok fölött átívelő erős vashíd két oldalán nemzeti színűre festett korlátok. A tavaly még hámló falak bevakolva. A kőpor csontszínében jól mutattak a diószínre pácolt ablakkeretek. A fehérre mázolt szárnyas ‘kapu zárva volt. Frank nem állította le a motort. Különös érzés fogta el. Mint aki igazából meg sem érkezett. Álom és valóság határán szokta érezni ezt. Egyetlen pillanatban elfért a múlt, a jelen s még a jövő is. Talán. Furcsa pillanatok. Az előzménynek még nem volt igazán vége, az új, a másik még nem kezdődött el. A pillanat része. Az idő meghatározhatatlanuil csekély hányada. Az a szinte felfoghatatlan állapot, amikor semmi biztosíték arra, hogy most a legidevágóbb fog bekövetkezni. A kapuval szemben a pajta-szerű épület tavaly is megvolt. Ügy rémlett föl, hogy Gerzson akkor szándékosan igyekezett elterelni a figyelmét. Az épület azóta újjászületett. Faváza úgyszintén diószínű, mint a kastély ablakai. A téglabetétes meszelt falat piros lovakkal pingáltá'k tele. Különös mozgásban megragadott lovak, afféle mitológiai fólszönnyek. A bejárati út legutóbb még gödrös volt, most feltöltve, hengerezve, a vörös salakon minden láb-, pata,- és keréknyom gondosan 607
