Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Dalos Margit: Táncolni járunk (novella)
a Hodina pék, s a Hodina Lajos, a bádogos, aki a műhelyében akasztotta föl magát. A pók Hodinák gőgösek voltak, a háború alatt is védőburokba fogta őket a kanyéiülat, maga Hodina nekivetkőzve dolgozott a legényeivel együtt, úgy mint a hajófűtők, de korom helyett Jnsztpor lengett körülöttük, s ha a táncoló lisztporba derűs napokon sugárkévék fúrtak fény- ailagutat, minden olyan tündöklő lett, mint a glóriák. Ha a pult mögött az az ajtót sarkig nyitották, hogy az óriás kosarak kiférjenek rajta, ide, a glóriába lehetett belátni, s a szép tar tású, termetes Hodináné osztotta a kenyeret, mint ki életet ad, és a pult innenső felén is átérezte mindenki a játszma tétjét, taposták, rúgták, könyökölték egymást a népek, s volt úgy, hogy egy gyerek kezéből kitépték a nagynehezen megszerzett veknit. És ide hívták volna apámat autót csinálni, mert tudták a kerületben, hogy ő a legprecízebb ember, s hogy a Technológiának a művezetője (talán még tart a jogfolytonosság, háború ide vagy oda), és anyámban ettől napokig fényes remény élt, hogy legalább kenyér lesz, de apám nem szerette a gőgös embereket, s valami kifogást. talált iki — talán ő se jobbat, mint én a kórházba vitt nagymamáról, sohase voltunk diplomaták — s hagyta, hogy oroszok jöjjenek érte, s a Sieg- mund féle műhelyekbe vigyék, ahol az udvaron végeláthatatlan sorokban álltak a javításra váró teherautók (ezeknek még előreálló szögletes orruk volt, mint a foxikutyának, s ha egy-egy az utcában lerobbant, láttam, hogy hogyan kurblizzák őket). Apám az oroszoktól mást nem kapott, csak egy igazolványt, ami arra azért jó volt, hogy máshová már nem "vitték el. Se havat lapátolni, se egy végeérhetetlen, hosszú vonatútra. A Hodina bádogos valami oldalági szegény lehetett, mert a műhelye is mintha csak bádogból lett volna a Kishegy oldalához odaszegecselve, foltozott vo.lt még az ablaka is,s ő maiga majdnem olyan volt, mint a kopott drótos tótok, bádogszagú, vasszagú, szegényszagú. A műhelye előtt nagyon sokszor el kellett menni, s anyám mindannyiszor mondta, hogy köszönj szépen a Hodina bácsinak. A műhelyében akasztotta fel magát, azt mondták, azért, mert a felesége otthagyta őt. De ezek csak olyan ráfogások, dilettáns következtetések. Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet, megint tangó, dehát nem haj, ezt lehet lassan járni, Gézával különben sem könnyű ütembe Zökkenni, de legalább hallgat, egy kicsikét sértett. Érdekes, hogy Hodina Piri meg Vaszari Piri — a színésznő anyám lánykorábósl — mintha egy lés ugyanazok lennének, mert mindkettőnek kiállt a foga. Hodina Piri aztán elment apácának. Talán a kiálló foga miatt. A fogai Halomvári Pirinek sem szépek, ha nevet, vastagon kilátszik az ínye. Géza mostmár mindig sértett lesz, mert az első táncoláskor azt mondtam neki, hogy hideg a füle. Valóban hideg volt, s nem tágított attól, hogy az arcomhoz dugja. Hát igen, ez az apáca nővér volt az indok és az alibi a Halomvári családban, mert Piri apja rendőrtisztnek állt. A kommunista, rendőrséghez. És amikor a bérmálásra készülődtünk, a templomban a Piri is ott volt, hogy is gondolták ezt? És sokáig kellett várni a papra, és akkor a lányok között valami riadalom támadt, vagy pontosabb, ha úgy mondom, hogy riadalmas kíváncsiság, egyre többen keltek fel a helyükről, és mentek ki a templomkertbe, és azt mondták, hogy ott ült az ember a hátsó padban, és megint kirakta mindenét, és a Jóisten tudja, hogy honnan, ott termett egy rendőr, s azt mondta, hogy el kéne menni a rendőrségre jegyzőkönyvet csinálni, de ettől a lányok már féltek, s akkor a rendőr simán a Pirire nézett, és .azt mondta, jöjjön a Piroska, ő a rendőrségen úgyis ismerős. Mi volt 598
