Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Vathy Zsuzsa: Kifulladásig (novella)

vább, sőt, ellök magától, ugyanúgy, mint a feleségemet. Rolhan az ajtóhoz, onnét az asztalhoz, és megint vissza az ajtóhoz.

Nem ígérhetek semmit, mondja. A táskáját összecsukja, fölkapja a kabátját, a zokniformájú sapkáját a fejére húzza.

Nem ígérhetek semmit, mondja újra, halkan. .Elindul az ajtó felé, a számlákat az útjából félrerúgja lés az ajtóiból még egyszer (visszaszól. Jöjjenek .be az irodámba. Holnap. Vagy holnapután.

Ketten maradunk, a feleségem a szoba egyik végében, én a másikban. A gyomromra tapasztom a kezem, a görcs már egészen fenn van, azazhogy fenn is, meg lenn is, a hasamban és a mellemben egyszerre. Magammal vagyok elfoglalva, és a görccsel. Lehet, hogy a Ház se érdekel ebben a pillanatban. Lehet, de azért ehben nem vagyok biztos. És nem -is akarok belegondolni. Mert ha a Ház se, akkor mi?

A feleségem a szoba túlsó sarkában kuporog. Kuporgunk mind a ketten. Hallgatunk, kuporgunk. Várunk. Nem nézünk egymásra, Várjuk, hogy holnap legyen. Vagy holnapután.

585