Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Radics Viktória: Bevezetés a lélek történetébe (Mircea Eliade: A szent és a profán) (kritika)
jai. Nem vagyok képes kozmikus távlatban érezni a létezésem. A „világ” szó jelentése szorongatóan beszűkült. Az archaikus ember számára a kozmosz és a természet valós, élő organizmus, amit különféle hierofániák rejtjeleznek. A természet szimbolikus, ment „valami mást” — természetfölöttit — fejez ki, „beszél”. Az égbolt Isten jelenlétét sugározza. Eliade részletesen leírja azt a folyamatot, ahogy az égbolt isteni sugárzása — a mezőgazdaság térhódításával párhuzamosan — elhalványul, és megszületnek a földanyák, a termékenység-Istennők. Pilinszky így érzékelteti ezt a folyamatot: „Az ember valamikor a kozmoszban élt, szinte együtt lélegzett a csillagokkal. Ezt követte az a ,lépés’, amikor a immdenség .súlya’ elől a természetbe húzódott vissza. A kozmikus embert a természetes ember követte; a rengeteget a kert; a barlangot a ház; az állatok nagy családját a háziállatok kis köre. Hódítás volt ez, és lemondás egyszerre. De a modern ember ennél is tovább ment és még élesebben kihasította a maga részét, a maga világosan körülhatárolt parcelláját a .mindemség sötét egészéből’. Az eredmény megdöbbentő: gyökeret vertünk, és elvesztettük gyökereinket. Meghonosodtunk, és elidegenedtünk. Itt vagyunk, és nem vagyunk többé jelen”. A természeti szimbólumok törzsrészét Eliade mégis öröknek tekinti; módosulnak ugyan a délek történetének folyamán, de nem pusztulnak ki. A víz például! „tegnap nem volt víz” — így indítja Marno János az elhalásról szóló nagy versét, a városi vízvezeték meghibásodására utalva, s a vers mitikus erőterében a szörtyögő csap képe is elő tudja hívni a víz archaikus szimbolikáját. Ki kell itt térnünk a tudatalatti archetípusok kérdésére Is. Jung és Eliade között vannak szellemi — és voltak gyakorlati — kapcsolatok, de Eliade nem követője Jungnak. Bár a lélek áll kutatási homlokterében, a léleknek nem a pszichoana- litikai, hanem a szellemi dimenziója érdekli, amit ő TUDATFÖLÖTTINEK (íírans- consciousness) nevez. Az archetípusok és variációik, a mítoszok nem a tudatalatti termékei (csak survivaljeik, maradványaik szorultak oda), hanem tudatos létélmény- formák, melyeikben az egyénen túli, interszubjektív, történelem fölötti lelki realitás nyilatkozik meg szimbolikus formában, mint szellem. A szimbólumok és mítoszok SZELLEMI (MITOLÓGIAI) UNIVERZUMOT alkotnak az archaikus ember körül. Olyan ez, mint a világ jelentésteli „beszéde”, dialógusa vele. Ök létezők: az ember is mikrokozmosz, szent teremtmény, egyszerre rész (sőt tárgya felsőbb erőknek) és egész (több, mint egyén; „transz-emberi”); egész valójával nyitott. Félreértés ne essék: ideálisan ilyen, ne(m adottam A homo religiosus ugyanis egész lényével önmaga megalkotásának útján van, az istenekhez közeledőben. Meg akarja haladni magát. Ebiben segítik, erre szolgálnak az iniciáció rítusai. Az iniciáció (beavatási szertartás) az újjászületés rítusa. Ontológiai változást hoz az archaikus ember életébe, megnyitja előtte (vagy benne) a tudás (szexualitás, vallás, egyéb kultúrformák) kapuit: átszelllemiít. Az új létmódiba való (gyakran drámai) átmenet a halál szimbolikus megismerésével történik. A boává tandónak totális (gyakran életveszélyes) válságot kell átélnie, s a káoszból, a szétszóródásból új arccal felélednie. így készül fel a tényleges halálra, a legfőbb inioiáoióra. A modern embert nem támogatja közösség és nincs, aki vezesse arra sem, hogy válságait egyáltalán megélje, nepihogy arra, hogy új arccal kerüljön ki belőlük. Meg sem tűri a „beavatott” arcokat ez a világ. így lettek az iniciáció torz utódai a neurózisok, a depressziók és mániák, a pszichózisok, az őrületek és öngyilkosságok. * Misztikus, metafizikus, misszionárius — vádolják a racionalisták Eliadiét, amiért neki a tudomány csak eszköz, amiért „intuicionista”, hiányoznak nála a megfogható bizonyítékok, a logikailag elfogadható érvek. Felelőtlenül játszik a tényekkel, nincs kellő distanciája, kritikai viszonyulása tárgyához, a valláshoz, nem veszi kellőképp 571
