Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - Bicskei Zoltán: Szabados György elfelejtett éneke (tanulmány)

leg kísérte a kottaírás fejlődése is. Az európai zene lejegyzésének elterjedésével, akárcsak az irodalom Gutenberg-korszakával sok minden megváltozott az európai kultúrában. (Mindezek lényegi okainak, mozgatórugóinak részletes kifejtésére most nincs hely.) Az újkori európai civilizáció a maga baszonközpontú anyagiasságával, mindent maga alá gyűrő, egyre áttételesebb életformájával lényegében semmi mást nem csinál, mint a világot bontja, porlasztja. A reneszánsz óta Európa csupán a részt éli, a legkülönfélébb sarkiításokkal próbál magának életteret találni. Ennek a rész- életfmódnaík/szernléletnek egyre sűrűbb (hiszen sosem kielégítő) társadalmi-kulturális változásait hivják Európában „fejlődésnek”. Jól nyomon követhető mindez az európai zene történetében is. Szabados egyik megjegyzése szerint az európai zene akkor kezdett lemerevedni, széttöredezni „amikor a gregorián éneikbe behúzták az első ütemvonalakat.” Az addig megélt tagolású zenét innentől mankóként váltja föl az egyre pontosabban kiszámított ritmus. A komponált muzsika történetében a pó- dium-jélleg és a növekvő zenaapparátus egyre rügzítettebb zeneanyagot kívánt. A civilizáció terjeszkedésével egyre kevesebb szájihagyamányos zenét éltető szerves közösség őrizte meg kulturális értékeit. A növekvő pontosítást követelő kompozíciós zene az egyének hősi erőfeszítéseiben és a teljesség ritka szigeteiben „fejlődött’’ tovább. A megélt ritmust háttérbe szorító európai zenében a különböző rész/elsm- ügyek variálása, egyes hangok alá- és fölérendelése, logikai pontosítások stb. került előtérbe. Ennek a torz folyamatnak végállomásait láthattuk századunk dodeka- fón, szerialista, minimalista... áramlataiban. A logikai ellenreakciók, mint pl. az aleatorika, a kiszámított, adagolt véletlen ugyanezen torzság másik oldala. A II. világháborút követő művészi stílusváltások felgyorsulása a felparcellázott Európaiadat egyre kétségbeesettebb kapálózása. A mai, abszurdumig vitt gyorislépés viszont már tisztán üzleti érdek. ‘Kontinensünkön -kiveszőben van a régi nagy kultúrák tanulsága: az érzéki eszközökkel megélt teljességélményt nem helyettesíthetik új és új gondolatszerkezetek. A mtúltszázadi későromaritifca képzeletben meghúzott vektorain megtalálhatjuk a mai zilált zenei viszonyok közvetlen előképét. De a századelőn jelentkező zenei robban,ást; a szerves zenékhez visszanyúló Debussyt, Bartókot, Kodályt, Sztravinszkijt is megelőzi egy Liszt vagy Muszorgszkij tevékenysége. Ha majd egyszer újraírják az európai zenetörténetet, bizonyosan több teret, és nagyobb hangsúlyt kapnak a zsákutcában toporgó Európa kutyaszorítójából kilépő, onnan utát nyitó zeneszerzők. Viszont kisebb szerepet kap a ma még túlbecsült, válságtünetes Schönberg és köre, vagy pl. a díarmstadti iskola zeneszerzői. Mahlerre, Satie-ra stb. is másként nézünk majd vissza, és remélhetőleg sok más utólag fölfedezett életmű is segít majd egy emberi léptékű európai zene útjának megrajzolásában. Ehhez vajós értékeket felmutató művészetszemlélietnek kell felváltania ,a ma uralkodó nagyhatalmi művészettörténetet. Ha megnézzük, hogy miről is szólnak ez utóbbi által csak a háború óta világba trombitált szerzők zömének művei, akkor ma már világosan látszik: jórészt semmiről. Legfeljebb érdekesen bűvészkednek. A művek tartalmát tekintve a ma ismert európai komponisták közül alig van olyan, aki sorsunkról érdemlegeset tudott mondani: Lútosliaswki, a korai Penderecki, Rota, az észt Arvo Part, Ligeti... és hát a kortárs improvizatív zene nagyjai. Ezek közül is kiemelkedik az általam meghatározó egyéniségnek tartott Szabados György.

Az európai improvizatív zene története ma még jórészt megíratlan. Hosszabb időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a századelőn újrafelfedezett archaikus zenék eszköztára szélesebb zenei körben használatos legyen. Ehhez az amerikai feketék által közvetített „nagy ,afrikai huzatra” ás szükség volt. Az Afrikából Amerikába hurcolt feketék XX. (századi megkapaszkodásának élethalálharcát tükröző jazz, pontosan a fajsúlya miatt lett egyre lényegesebb tényező. A jazz igaz művélőinek zenéje igenis lényegesebb sok ma futtatott ,;nagy” zeneszerző életművénél. A zene megélt, megszenvedett igazsága mindig több és súlyosabb a legrafináltabb, legkápráztatóbb zenei szerkezetnél. Minél mélyebb igazságú egy alkotás — természetszerűleg — annál tisztább formájú és nagyabb szépségű. A jazz zenét játszó európai fehér muzsikusok elsősorban a mai Európából jórészt kiveszett improvizálási készségét sajátították el a feketék népzenéjén keresztül. Az utánzás tanulóévei után a rögtönzés eszköztárá554