Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - Bicskei Zoltán: Szabados György elfelejtett éneke (tanulmány)

val.) A zenekutatóiknak kell majd kimutatniuk ez újabb zenei kinyílás, kibontakozás előzményeit (pl. Emlék, 1967). A zongorapreparáció Cage 1938-ban bemutatott újítása óta vált ismertté. Míg a cage-i preparálás sokszor a temperált zongora előtti teljesebben zengő csiembalóhangzáshoz közelít, és hangszín-újdonságai elmossák a temperált hangrendet, és a hangzásban sok a zörej-szerű elem, addig Szabadosnál mást ügyelhetünk meg. Szabados ragtapasszal, fémcsipesszel, törlőgumival, fémlappal stb. preparált zongorája mintegy a csembaló előtti időkre próbálja visszavezetni az európai civilizáció által kiművelt hangszert. A hangszer mechanizációs előnyeit megtartva, az akusztikus hangrendszert ^megőrizve egy ütőzenekar irányába tágítja ki a zongora lehetőségeit. Bizonyos hangzások zenei mikrogesztusként is értelmezhetők, egy hiilentéssel időnként kis ritmikus magokat hoz mozgásba. Ezekből a zenei érzetű kis gesztusokból építi fel egy homokvár-csöpögtetéshez hasonló szép folyamattal egész kompozícióját. A koboz-zenék inspirálta szatbadosi preparáció hangzásvilága és egyes jellegzetességei természetszerűleg összeérnek bizonyos más ázsiai zenékkel, gondolok itt elsősorban a gamelán zenékre és más óceániai népek népzenéjére. Jómagam a Koboz-zene hallgatásakor figyeltem fel a sajátos, pattogó labdamozgáshoz, gyűrűző vízfodrozódáshoz hasonló lassuló/gyorsuló ritmusképletre. (Szabados esés- ritmusnak nevezi.) Ezek osztódó vagy sokszorozódó variációi egyértelműleg távolkeleti jellegűek. Ennek a számomra új jelenségnek és a korábbi muzsikák parlando/ rubatóból fakadó kiegyenlített asszime triójának rokonságáról kérdeztem egyszer Szabadost. Pontosító kérdésemre a magyar folklór és e távol-keletinek ismert jelenség közös — természeti alapú — vonását egy, a természettel összefüggő szemléletes példával illusztrálta: a be- és kilégzés folyamatával.

A nyolcvanas évek szabadosi sorszenéje az emberi mélységeken át, az előbbi alkotásokhoz képest nagyobb mértékben feszegeti a zene időtlen, kozmikus vagy pontosabb szóval transzcendens rétegeit. iNém európai metafizikával, hanem jellegzetes — Keleten ma .is megőrzött — megéléssel. A .természetelvű művészetekhez hasonlóan befelé ásva, saját magában találva meg a kozmikus távlatokat. Szinte magyarázko- dónak tűnik a Tarkovszkij Zárszavában is leírt, mára jórészt elfeledett egyszerű alapigazság: csak az egyén által megélt és ezáltal megértett valóság lehet hiteles, a különféle kiötlött manipulációs képletek hamisak. Mai szóhasználattal: csak az egyén szubjektivitásán keresztül juthatunk el az objektívnek nevezett valóság megértéséig, átéléséig. Ebbe avatnak be szertartásformáikkal a különböző ősi és népi kultúrák, ekként beavatás Szabados rögtönözve megszületett magasrendű zenéje. Az improvizáció abszolút zenei eszközével született meg új zenéje is, az .archaikus világ alól felhozva a még régebbit; a magyar folklór alól az ősi Ázsiát. Szabados zenéje az európai komponált muzsika dallami/harmóniai központúságával szemben elsősorban ritmikai hangsúlyú. Évszázadok kellettek, mire az európai zene rájött, hogy tetejétől építi a házat; hangmagassági tényezők és összefüggések határozták meg az egész zene szerkezetét, időtagoló jellegét. Holott minden zene lényege a ritmus alapvetően meghatározó jellege. Szabadosnál dallami fejlesztés helyett motorikus ostinátók csavarodó tömbjeit találjuk, polifónia helyett homofóniát, hangsúlyeltolódásokkal is sű- rített/feszített poűiiritmiát stb. A dinamika és a hangszín ritmushatású alkalmazása és a többi még elemzésre váró rítmuskomponens egy hihetetlenül gazdagon árnyalt zenei szövetet eredményez. Sajátos a különböző nagyságú formarészek és tömbök billenve kiegyensúlyozó ritmusa, a kompozíció felépítésében elfoglalt szerepe. Kompozíciói mindig a mozgás, a tánc kényszerét hordozzák. Az uralkodó európai har- móniai/dallami fejlesztés technikája felől nézve Szabados zenéje „egyhelyben áll”. A nagyobb zenei egységek, hangulati/érzekni tömbök új helyzetbe való átfordulásait a ritmus sűrűsödő-riitkuló feszülésed, dinamikai „kinyílások”, behúzások”, a tonális magok vonzásai stb. szövik egybe. (Érdekes lesz majd összevetni Mahler és Debussy egyes kompozícióinak zenei szervezését a Szabados-kompozíciók felépítésének jellegével.) Kompozíciói szinte mindig „egytételesek”, egy tömbből faragottak. A legsikerültebb darabokban többféle zenei helyzet/állapot szervesen követi egymást. A hallgató egyazon dolog több oldalát, állapotát éli meg anélkül, hogy közben a lényegi elemek az alá-fölérendelés torzító viszonylatába kerülnének. A zenekari da551