Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR 75 ÉVES - Beney Zsuzsa: A Háromrészes énekről (esszé)

mássága olyan jelentést kapott, melyet ma is legfőbb tartalmának látok. Azzal á hangsúlyával, mely alighanem azért zeng bennem múlhatatlanul, mert benne a tizenhétéves lélek fogékonysága lett elmúlhatatlanná.

A Háromrészes ének titokzatos hármasságában filozófia, esztétikum, és inkább, mint a későbbi versekben, érzelem fonódik össze. Ebből a három szálból szőtték azt a bűvös kötelet, mely behálózza olvasóját. A halk, futamszerű érzelem a harmadik részben szeráfikus gyöngédséggé fokozódik: olyan rejtelmes alak és hozzáfűző- dően olyan rejtelmes érzés lebeg ezekben a sorokban, amelyet csak távoli asszociációk alapján tudunk a szerelemhez kapcsolni — s ha igen, akikor annak sejtelemszerű, megfoghatatlan, majdnem tárgytalanná szublimált formájához. A költemény egysége, rejtelmessége, és a rejrtelmességből fakadó varázslat éppen így jöhet létre: filozófiájának — a világ és az én realitásának folytonosan önmagábaforduló, újabb és újabb hullámokban felszínretörő kérdése hozza létre a forma felszínének szüntelen fodrozódását — és az az érzelem, mely a maga meghatározatlanságában egyszerre tűnik önmaga ábrándjának és egy nagyon is valóságos kapcsolat absztrakciójának csakis ebben a kontextusban, ebben a filozófiai-esztétikai környezetben jöhetett létre. Vers ez az érzelem, a. versben született, abból nem lép ki, mint ahogyan a költemény filozófiája sem lép ki a vers közegéből: a filozófia nyelvére lefor- dítbatatlanul a költészet filozófiája. Ezért lehet az utolsó öt sor: „S a fényben szüntelen / szaladó éveken / tű-fokon / csókolom / ujja nyomát.” egyszerre innen és túl is a valóságon, innen és túl az emléken és a vágyon: a költészeten kívül egyetlenegy közegben otthon: a fiatalságéban.

Ügy alakult, hogy életem során alkalmam nyílott arra, hogy Weöres Sándort megismerjem. Többször beszélgethettem vele, sok vonatkozásban közel kerültünk egymáshoz és kapcsolatunk későbben sorsomat is jelentősen befolyásolta. Nemcsak tiszteletre, megbecsülésre, hanem egész életemre szóló őszinte hálára is késztetett. Mégis: ha arra gondolok, mikor mozdult meg bennem a legszemélyesebb érzelem irányában, az a téli délután jelenik meg előttem, amikor egy budai könyvesboltban magamról és mindenről megfeledkezve ennek az öt sornak érzelmi varázsa magával sodort. Máig is ennek sodrásában élek.

499