Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Szakolczay Lajos: Magyar író Ausztráliában (Domahidy András prózájáról) (tanulmány)
dalmi rangot emlegetett, s Kabdebó Tamás is „az elmúlt évtized egyik legművészibb regényének” nevezte Domahidy művét —, anélkül, hogy kétségbe vonnám a regény atmoszféráját, lélekrajzát, és a némelykor csillogó mondatok ellenére is tömör, plasztikus nyelvezetét, jómagam az Árnyak és asszonyokat inkább határkőnek látom az életműben. Fontos, korszakot záró határkőnek, honnan visszafelé már nem nagyon lehet lépni. Persze a gond továbbra is gond marad: az Inkébe szerelmes két férfiú közül melyiknek az útja járható, a dinoszauruszként megkövesedett Ber- cié-e avagy az értékteremtő „világpolgáré”, Terényi Jánosé? Czigány Magda kritikája, a regény problematikáját a hősök választásának szemszögéből talán legpontosabban föltáró elemzés (Irodalmi Újság, 1980. szept.—okt.) Terénylit kivándorlónak, Bercit emigránsnak nevezi — éjszakai párbeszédükben, a megvilágosodás éjszakáján ők is hasonló megosztottságban (?) vallják ki érzelmeiket — s arra a következtetésre jut, hogy az író túlságosain is polarizálta hőseit, holott érdekesebb lett volna a két véglet közötti „terület” megmutatása, mikor is „a nap-mint-nap felmerülő kérdésekre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni”. János a múltat azzal akarja semmissé tenni, hogy Inke halála után idegen nőt hoz a házhoz (Ausztrália), ugyanakkor fáj(?) neki az erdélyi magyarság egyik legneuralgikusabb pontja: kis- öccsei,, a hegyek alján románul játszanak”, t. i. a húgát — „ez egy jó házasság” — a somkúti pópa fia vette el. Az olvasó, bár meg van győződve mindkét szerelmes erkölcsösségéről, miként tegyen különbséget a regénybeni két beolvadás között, ha e két választás szinte össze van mosva? Egyáltalán a kritikusnak tisztességes-e olyan kérdésen meditálnia — akik nem éltük meg a választás effajta drámáját, mind kívülállók vagyunk —, amely csak a legritkább esetben szolgál a föladni vagy megtartani? steril változataival, s ahány egyén, annyi döntés (változat). Talán igazságtalan is az ilyesféle közelítés, hiszen az író, bár önéletrajzi vonatkozásokat is szerepeltet könyvében, sohasem azonos hőseivel és azok világával. Különben sem nehéz fölfedezni, hogy János, a befutott építész és Berci, a lovakkal, gazdasággal foglalkozó „vadember” tulajdonképp egyetlen alak, ezért monologizálnak és sohasem beszélgetnek. Egyszer a hatalmas — innen kiszakított, ott még meg nem gyökeresedett — tölgy egyik énje szólal meg, egyszer a másik, hogy folyamatossá tegyék ezt a múlt árnyalakjait annyira őrző létét. Avval, hogy emlékeik élőbbek, mint a valóság — Czigány Magda a regény legremekebb jelenetét, a gondolatilag fölidézett már-már apokaliptikus csárdást Wajda Mennyegzőjének lakodalmasával rokonítja —, maguk is foesorakoznak az árnyak közé. Isszák a Wékey borát, élvezik a kandallóból kicsapó blackboy törzsek illatát, s miközben kiruccannak még egyszer a tereki, várdai, „csügődi” emlékbe, maguk sem veszik észre, hogy halottak. Kár, hogy ez a művészileg előkészített befejezés, a ki tudja honnan ideemelt idillel, rózsaszínűvé édesedett, s így éppen az vált kétségessé, ami e különleges dinoszauruszokat összes tétovaságukkal együtt, régvolt osztályuk tagjai fölé emelte; az önmagukkal való könyörtelen szembenézés bátorsága. (1986) 480
