Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Nino Nikolov: Az én Balkánom (versciklus) (Kiss Benedek fordítása. Nyersfordítás: Gjurov Alexandr)
NINO NIKOLOV Az én Balkánom Lázadás-fészek, te! Bölcsője betyároknak. Apáink oltalma, partizán-sátor. Balkánom, Hriszto Botev mikor leroskadt, utolsó perceit őrzöd-e még, Balkánom? Ki lőtte azt az álnok golyót? Leshelyéről ki lőtt a vezér felmagasodó hátába? Vére — hallod-e? — gyöngyözik, mindújra feltör. S balladákat terem, nem kanyarul ódákba. Ragyogtak dalaidban favágók, lakodalmak, szólt bennük szerelem, halálig-néma, mígnem fölzúgtak hős-énekeid, s az üszkös gallyak közt bujdokolva megvillant a harci balta. Újra bosszúra emelkednek a bátrak, akiket elsőkként sodort el a harc szele. S a kigyúlt arc fölött csapkodnak a lángok, színük, akár az ő kiomlott vérük színe. Így születnek a balladák. Nem megelőzik — követik csak a harcot. Ha eljő a csönd, mikor már csak a füst tekergőzik a perzselt föld s perzselt lelkek fölött. Itt cseperedtem, e balladát termő erdők, hegyek, folyók és csupasz ormok között, hol balladásan ragyog meg a felhő, s a kakukk is balladát kakukkolgat. A hold, a nap, gyümölcsök és virágok parázson táncoló nőkké változnak, családom tagjai mind tűzön-járók, és talpuk alatt a zsarát marad csak. Egyszer ház kap lángra, másszor oly évek, melyekben szinte csak dermedt halál van. Tavasz ez, mikor a kertek fehérek, vagy ősz tán, múlással, múlandósággal? 438
