Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Lengyel Balázs: Verseskönyvről verseskönyvre (Tóth Judit: Személyazonosság, Takács Zsuzsa: Eltékozolt esélyem, Rakovszky Zsuzsa: Tovább egy házzal, Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat, Zalán Tibor: és néhány akvarell) (kritikák)

sében — fagyos fejéből gömbölyödtem”, de alig hogy ebből az árvaságból kinőve, létrehozta belső stabilitását, s fiatal, sokat ígérő tehetségként létrejött körülötte egy egyensúlyosabb, bizalmát ébresztő világ, beleszólt élettörténetébe a női sors, amely korunkban megint csak igein speciális, abszurd helyzeteket bőven termő. Megbecsült, elismert magyar költőként beleszeret egy kiváló francia mérnökbe, hozzámegy, kiköltözik Párizsba és fiút ’szül neki. Családi melegségben él, melyre egész addigi életében hiába vágyott, de messzi él, idegenben. Magánembernek talán megoldható konfliktus rejlik itt, költőnek alig.

Párizsban magyarul írni, magyar költőként természetesen Magyarországon publikálni: álruhás élet ez. De boldogok is a festők, a zenészek, nekik a váltás köny- nyebb. Itt nincs mód váltani, s minden élettény kettős jelentésű, így vagy úgy horzsoló. S ahogyan a rakpart utáni megkapaszkodásból még odahaza Magyarországon, úgy a beteljesült családi boldogságból, a szülés misztériumából is egy-egy kötet kerekedik, s kötet lesz a Párizs-Budapest közötti élet váltásaiból is. Ez a Két város — lírai vallomás mindkettőhöz. De a kettős kötöttség növekvő feszültségeiből, az otthonra-találás, a haza-keresés egyre szórnijasabb vágyából is újabb kötet lesz: A tér visszahívása. Mindez benne található ebben a gyűjteményes kötetben.

Csakhogy ez az abszurditásból kiemelkedő, s a művészi teremtés révén konfliktusait diadalmasan szublimáló építkezés újabb ütést kap a sorstól. Alapjaiig rombolót. Férje beteg lesz, s meghal, s ő magára marad a csaknem idegen Párizsban — hiszen lelkének teremtő fele Magyarországhoz köti — egy serdülő gyerekkel. Erről szól, erről az új tragédiáról a csaknem életrajzi jellegű kötet, a Füstáldozat. Az újabb versek, melyek kiegészítik az eddig felsoroltakat, a felelősség versei a csonka, de megmaradt családért, s azért a makacs belső építkezésért, amely annyi mindenen keresztü'llábolva, annyi csapást kiállva, létrehozta azonosságát, létrehozta folyamatos költészetét.

Egyre-másna életrajzi adatokat sorjáztunk eddig. Képtelen dolog. Képtelen megközelítése egy olyan magasrendű költészetnek, mely eredendően nem életrajzi. Amely a maga eltávolító, objek'tiváló módszerével dehogyis időzik az élettények számbavételénél, hanem elsődlegesen a közérzetet és a közérzet szülte felforrósodott kontemplációt tartja versre méltónak. Amely — legalábbis kiindulásakor — az égető, heves élményt a nagy huszadik századi hagyományba kapcsolódva, a tárgyi világba proiciálta, egy T. S. Eliottól vagy Babitstól tanult mozdulattal „objektív kor- relativot” keresve az érzelmeknek. így lehetett versbe idézni, kiírni a gyerekkori emléket, a rakpartot, a családelvesztést, s annak minden léttudatot érintő következményét. De ahogyan ebben az öngyógyító folyamatban tompul, oldódik az egy életre kapott tragikus alapszín, s apránként felváltja az otthon- és hazakeresés, a két város között élés megintcsak csigázó problémavilága, úgy oldódik az objekti- váló kényszer. A vers képi gazdagságát ugyan megtartva, direktebb lesz, a líra kevésbé tartózkodó elemeivel telített, hogy végül is elérve egy magas fokú oldottsá- got, tárja elénk a nem mindennapi tudatosság érzelmekből kiszikrázó kontemplá- cióit. Egy pálya, egy sors számvetését, már-már összegzését. Egy talajt, biztonságot, otthont és hazát nyugtalanul kereső női sorsét, mely a létezés bizonytalanságán és a szétszaggatottságon való úrrálevésiben felemelő példát kínál az olvasónak, s ez a példa a költészet ereje által katalitikussá tud lenni.

*

Takács Zsuzsa is egyike azon keveseknek, akik az eleven magyar lírát napjainkban reprezentálják. Talán éppen most Eltékozolt esélyem című új kötetével nőtt fel közéjük. Ő sem életrajzi költő. Indulásakor, pályaívének kezdeti idején, a hatvanas évek végén, és a hetvenesek elején, az áttételességek halmozott fátyolén át alig tudtunk meg személyéről valami konkrétumot. Hacsak azt nem, hogy egy általános és kínzó értékvesztés után építkezik. De hogy az értékvesztést mi okozta? A nyomott közérzet miből táplálkozik? A háborús kataklizmát védettebben élte át, nem sejlett fel verseiből olyan ok, mint Tóth Juditnál. És mégis égő, fájdalmas elége469