Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Alexa Károly: A kölcsönös szóértés jegyében (Beszélgetés Borbándi Gyulával)

kább ismertetés volt, mint bírálat. Ami a nyugati visszhangot illeti, .azzal kapcsolatban ért a legnagyobb csalódás. Munkámat határozott eszmei alapon állva írtam, olyan gondolatokat 'és felismeréseket pendítve meg, amelyek .a nyugati magyarok táborának egy -jelentős részében nem lehettek népszerűek és elfogadhatóak. Ezelk nyilvános visszautasítása mégis elmaradt. Vagy azért, miért kiöregedtek és elfáradtak az ellentétes nézetek szószólói, vagy e tekintetben is jelentkezett a vitaikedv sok helyütt észlelhető élllanfcadása, vagy a potenciális kritikusokat leszerelte a tárgyilagosságra, nyugodt hangra, a tőlem idegen nézetek és törekvések megértésére irányuló szándékom. Valóban senkit sem akartam személyében megbántani, mégha élesen elítéltem is nem egy világnézeti irányt, társadalmi mozgalmat, politikai kezdeményezést. Vagy végrehajtott cselekedetet. A könyvet ért kritikák legtöbbször szakmai részletkérdésekre szorítkoztak, elvi fenntartásokat alig tartalmaztak.

Emigrációs élete szinte egyebeforrt az Oj Látóhatárral. Vitathatatlan, hogy ez a folyóirat — mind szellemi rangját, mind politikai felfogásának irányát tekintve — a Nyugaton élő magyarság központi intézménye. Várható-e, hogy a lap kapcsolatai megerősödnek a Magyarországon élő — esetleg virtuális — szerzőkkel, olvasókkal, intézményekkel?

Ez elsősorban nem a folyóirat szerkesztőin múlik, hanem rajtuk kívül álló okokon és erőkön. Az Űj Látóhatár hamarosan elérkezik negyvenedik évfolyamához és az elmúlt évtizedekben sokszor adta tanújelét annak, hogy minden irányban nyitott, vagyis szerkesztéspoiitikai elvei szilárd talaján állva kész a párbeszédre — kölcsönösségi alapon a szóértésre. Kapcsolatainak magyarországi intézményekkel attól függnek, hogy ezek készek-e erre és hajlandók-e a kapcsolatokat a szigorú viszonosság alapjaira helyezni. Ahhoz, hogy kapcsolataink a magyarországi olvasókkal is elevenekké és tartósakká váljanak, először az kellene, hogy el is jusson folyóiratunk a feltételezett magyarországi olvasókhoz. Arra nem gondolunk, hogy folyóiratunkat terjeszteni lehessen és .szabadon vásárolni a könyvkereskedésekben vagy az utcai hírlapárusoknál. A nyugati és a, hazai árak különbözősége folytán az Üj Látóhatárt csak kevesen fizethetnék elő vagy vásárolhatnák, de annak a mái realitások alapján nem lehet akadálya, hogy a folyóiratunk iránt érdeklődő írók és tudósok meg is kapják a nekik küldött példányokat. A magyarországi politikai helyzet igazán megengedhetné, hogy az immár idejétmúlt postai és vámgyakorlat megszűnjék és az Üj Látóhatárt ne sorolják a kézbesítési tilalommal sújtott „robbanóanyagok”, „kábítószerek” és „pornográf iratok” kategóriájába, ne tűnjön el a postán, ne vegyék ki a turisták csomagjából. Az általunk oly kívánatosnak tartott 'párbeszédnek ez a légfőbb feltétele, ez a nyilvánvaló minimuma. Ami a magyarországi szerzőkkel való kapcsolatot illeti, a folyóirat nem zárkózik el műveik közlésétől, jóllehet nem azért született és nem azért van, hogy magyarországi alkotóknak biztosítson megjelenési lehetőséget. De minden jó kéziratot örömmel fogad, függetlenül a szerző lakhelyétől. A következő számok szerzői között öt magyarországi írót találhat majd az olvasó. Ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni kívánjuk. De, mint említettem, az Űj Látóhatár a nyugati magyar írók fóruma.

Emigráció-történetének zárófejezetében határozottan kijelenti, hogy az emigráció politikai jelentősége megszűnőben van, mozgástere leszűkült. Magyarországról nézve, pontosabban szólva, a magyarországi kultúrális

451